Nagygyörgy Zoltán

A FEJÉRVÁRY ÉS KÁRÁSZ CSALÁD NEMES CSELEKEDETEI1

A Fejérváry család egy felvidéki régi történelmi magyar nemes család. Amerikában grófi családként tisztelték őket, de a beható levéltári kutatásaim által eddig csupán a nemesi mivoltukra találtam igazolást. Fejérváry György románfalvi előnévvel címeres nemeslevelet kapott Szeben vármegyében, az ott szerzett érdemeiért, Báthory Gábor (Nagyvárad, 1589. augusztus 15. – Nagyvárad, 1613. október 27.) erdélyi fejedelemtől.

A családból a Pestre került Fejérváry József még az 1550-es évektől vezette az ősfát, aki ott aztán részt vett a korabeli politikában. A felesége Mária, született Dvornikovich de Liptó-Tepla, néhány nappal a fiúgyermekük Miklós (Pest, 1811. május 27. – Davenport, 1895. szeptember 19.) születését követően meghalt. Ekkor a nagyszülők Rajner Pál (1823 – 1879) és felesége Johanna, a fiút magukhoz vették Hont Vármegyében, és 15 éves koráig nevelték. Az ifjú Miklós ekkor újra visszatért atyjához, aki akkor Pest Vármegye küldöttjeként Pozsonyban tartózkodott. Ezen időben Pozsony volt Magyarország fővárosa. Itt Miklós elvégezte az Akadémiát, majd utána jogot tanult Pesten. Ez alatt édesapja 1829-ben elhunyt.

1830-ban Miklós befejezte a tanulmányát és Nyitra városba ment ahol Uzovich János alispánnál jogtudori gyakorlatot folytatott. Ekkor a kitűnő nyelvérzéke mellett már széleskörű műveltséggel is rendelkezett. Miklós ugyanezen évben a koronázási országgyűlési napon báró Zay – Ugróczy Imrének képviselője volt. 1831-ben pedig Pesten jurátus lett a királyi táblabíróságon, és a következő évben pedig le is tette a cenzúrát, mellyel jogot szerzet az ügyvédi hivatás gyakorlására. Így egészen fiatalon országos hírnévre tett szert.

1834-ben a müncheni Bajor Királyi Könyvtárban felfedezte korabeli írásbeliségünk egyik értékes darabját, a müncheni-, illetve Jászay kódexet. Ez tulajdonképpen az 1410-es Huszita Biblia másolata. Tartalmazza az Újszövetség négy teljes evangéliumát. A kézirat elejére kötött 12 hártyalapon az első magyar nyelvű kalendárium látható, az ünnepek és szentek magyar nevével. A Müncheni-kódex másolója Németi György volt, aki a munkát 1466-ban fejezte be a moldvai Tatroson. Miklós leleményes felfedezésének köszönhető, hogy felbecsülhetetlen értékű magyar nyelvemlékünkről tudomásunk van.

Miklós ezután a Hont Vármegyében levő Lontó-ra (Lontov, ma Szlovákia) ment ahol mezőgazdasággal és politikával foglalkozott, és így a reformkori Hont megye jeles egyénisége lett. Ő volt az ipolysági kaszinó indítványozója, a honti gazdasági egyesület létesítője, a honti történelmi és népnevelési társulat megalkotója. Fejérváry Miklós és Gyürky Medárd 1838-ban megalapította a Honti Régészeti Társulatot, amely rövid időn belül értékes tárgyakat adott át a Nemzeti Múzeumnak. Fejérváry Miklós ott szerepel azon a listán, amely a Nemzeti Múzeumnak átadott tárgyait tartalmazza, többek közt a Hontban gyűjtött mamutfogakat, Lontón előkerült kőkori tárgyakat, és egyebeket. 1843-ban már, mint küldött vett részt a pozsonyi országgyűlésen, ahol ő a liberális párthoz csatlakozott. Úgy cselekedett, mint azon időben a magyarok legtöbbje, akik műveltek voltak. Tehát Fejérváry Miklós is buzgón részvett a politikában, de az országgyűlést követően visszavonult az aktív politikától, a Bécset kiszolgáló megyei adminisztrátor politikája miatt. Ekkor, 1845. július 19-én Pesten házasságot kötött a Mezőberényen született horgosi és szentpéteri előnevet viselő nemes Kárász Karolinával (1810 – 1890), akinek édesanyja báró, majd gróf Wenckheim Henrietta (1786 – 1847) szent pölteni születésű, aki végül Pesten hunyt el. A házasságában ő volt a Békés megyei Wenckheim-családi birtok hozományosa. Az édesapja pedig a Horgost újraalapító magyar nemes Kárász családnak az egyik leszármazottja, vagyis az a horgosi és szentpéteri Kárász III. Miklós (1781 – 1840), aki a neje hozományi földbirtokán, Szeghalmon a kastélyt építtette. A hivatala pedig a legfőbb Magyar Királyi Bíróság volt, Hétszemélyes Tábla bírája – “septemvir”, melyet haláláig viselt. Továbbá udvari tanácsos és a Szent István kiskereszt tulajdonosa is volt. Ő a feleségével, Henriettával a szeghalmi kastélyban laktak, de gyakran időztek Mezőberényen, és a horgosi földbirtokon és az ottani kastélyban is megfordultak.

Nos, az ifjú pár, Fejérváry Miklós és Fejérváry Miklósné szül. Kárász Karolina az esküvőt követően pedig a váci családi birtokon éltek. A házassági hozománnyal pedig terjedelmes birtokuk lett Köröstarcsa és Mezőberény között.

Minthogy Magyarország függetlenségét Fejérváry Miklós éppen olyan őszintén kívánta, mint Kossuth, ezért az 1848-as forradalomban a nemzeti gárdában kapitány lett. Mivel azonban ez a gárda a váci püspökség hivatalnokaiból állt össze, akik nem voltak hazafias és nemzeties érzelműek, ezért gyorsan lemondott a kapitányi rangról és közlegényként szolgált tovább ugyanott. Ebből eredően a forradalomban csak csekély mértékben vett részt.

Az 1848/49-es időből számos politikai tartalmú mű maradt fenn Fejérváry Miklós gazdag könyvtárában, olyan mint az akkori magyar kormány hivatalos újsága a Közlöny, és a Kossuth Hírlapja. De, voltak aktái a küldöttek és a nemesi tábla adattárából is. Ezen reakciós időkben, a könyvtárában található műveknek csupán az egyikének birtoklása is elegendő lehetett ahhoz, hogy tulajdonosát kötél általi halálra ítéljék.

A Magyar szabadságharc leverését követően Miklós a 40. születésnapjáig Pesten volt, amikor vagyonát felszámolva családjával a németországi Bad-Ems fürdőhelyre utazott. Innen pedig átutazott az első londoni világkiállításra, majd Brüsszelbe ment ahol 1852 májusáig maradt. Itt megismerkedett a branyicskai báró Jósika Miklós (Torda, 1794. április 28. – Drezda, 1865. február 27.) író, újságíró, a magyar romantikus regény megteremtőjével, aki emigránsként itt élt feleségével, Podmaniczky Júlia bárónővel. A két Miklós életre szóló barátságot kötött, miután a távolból levelek tucatját váltották egymással. Brüsszelben az osztrák követséghez kivándorló útlevélért kérvényt nyújtott be, amit 1853 tavaszán már az új hazájukban, Amerikában kaptak kézhez. A családjával ugyanis 1852. június 8-án a Hermann angol gőzhajón, mint emigránsok érkeztek New Yorkba.

Egy héttel érkezésük után, innen Miklós egyedül egy kirándulást tett Nyugat felé, amikor Iowa államba Davenportig jutott el. Ekkor július elején tért vissza New Yorkba és Brooklynban egy lakást rendezett be a családjának. Ezután szeptemberben egy újabb kiránduló utat tett meg Nyugat felé, egy társa Perczel Miklós kíséretében. Az útvonal ezúttal, Cleveland és Indianapolis városokon keresztül Szt.Louisba vezetett, de innen továbbhaladva ismét Davenportban kötött ki. Ekkor már itt 8,91 hektár földbirtokot is vásárolt, majd ismét visszatért New Yorkba a családjához. Ezt követően már családjával együtt indult útnak, éspedig Erie, Cleveland, Chikago, és Savannan keresztül Davenportba. Ide együtt 1853. május 13-án érkeztek, és ettől kezdve ez lett az örökös otthonuk.

Érkezésüket követően Davenportban Fejérváry Miklós először egy házat vásárolt az A. C. Fultontól a 2-ik utca és a Perry utca sarkán. Ekkor itt laktak, mialatt a korábban megvett földbirtokán egy pompás fekvésű dombtetőn kastélyt építtettetek, melyet csodálatos park vett körül. A kastély épületéhez a téglákat ott helyben állították elő, egy géppel, melyet Miklós New Yorkból hozott magával. Az építkezés közben, amikor a forró nyári napon a munkavezető napszúrást szenvedett, Miklós levetette a zsinóros dolmányát és szakemberként ő állt a gép mellé továbbvezetve a munkát. Így 1854. október 1-én már be is költözhettek az új kastélyukba.

Fejérváry Miklós mindég gondos körültekintéssel kezelte a tőkéjét. Újabb földbirtokokat vásárolt Iowa állam más részein, Scott-ban, de különösen Davenportban. Számos üzletházat, lakóházat építtetett, mellyel tekintélyes vagyonát jelentősen megnövelte. De, gazdagságukat nemes lelkűen használta fel, és sok nyomorban levőeken segítettek. Az üzleti életben sikeres volt, de mindenek felett állt a becsületessége. Nem sietett senkiről elmarasztaló ítéletet mondani, de ha becstelenségen kapott valakit, az nem közeledhetett hozzá többet. A pihenését a könyvtárában találta meg, amely többféle országból levő könyvekkel egyre bővült. Ő nemcsak magyarul, németül és angolul beszélt, hanem tudott franciául és latinul is. Továbbá meg tudta értetni magát olaszul és spanyolul, valamint ismerte a szanszkrit és még néhány keleti nyelvet is. Az igazi társalgó köre csak néhány bevált jó barátra korlátozódott, akiket mindenkor szívesen látott az otthonában. Miklós az amerikai politikában független volt, de többnyire a republikánusokra szavazott. Nyilvános pozíciót nem vállalt, de hosszú ideig intézőbizottsági tag volt az Elhagyatottak Otthonának, és a Scott Vidéki Katonai Emlékművek Szövetségének (Scott County Soldiers’ Monument Association). 1865-ben vette kezdetét az a gyűjtési mozgalom amikor Abraham Lincoln (1809 – 1865) emlékére emlékművet akartak emelni – ekkor 148.50 dollár jött össze. Aztán hat évre rá 529.25 dollárt gyűjtöttek össze, így ez összesen 707.40 dollárt tett ki. Ekkor Edward Russell a Szövetség titkára bejelentette a tagságnak, hogy Fejérváry Miklós azt mondta, 1300 dollárral járul hozzá az emlékműhöz, ha azt a polgárháborúban (1861 – 1865)  elesett Scott vidéki katonák emlékének szentelik. Ebben az elhatározásában biztosan hozzájárult az egyetlen fiúgyermekének az eleste is. Így 1871-ben, hat évre az Amerikai polgárháború után Scott kerületben a Fő utcán, közel a Központi Főiskolához emlékművet emeltettek a polgárháborúban elesett Scott vidéki katonák emlékére. Minthogy ezen időben megtanulta nagyrabecsülni az ilyen intézmények áldásos voltát, 1892. március 28-án alapítványt létesített Fejérváry néven a szakmunkás képző és mezőgazdasági szakon végző helybeli tanulók részére – négy évre maximum 3.000 dolláros ösztöndíjjal.

A következő évben elhatározta, hogy a Scott kerületben élő idős férfiak részére pedig egy gondviselő otthont létesít. Davenportban a Locust utca és a Grand sugárút közötti 2 hektár nagyságú földterületen egy szépen berendezett épületet építtetett, melyet 1893 nyarán nyitottak meg. Ezen Fejérváry Idősek Otthonában (Fejervary Home for Old Men) a gondozásra felvételiző öregek elbírálását később Miklós leánya Celesztina 1907-ben a kerületi bíróság által liberálisabbra váltóztatta.

A Fejérváry család letelepedésüktől kezdve részvett Davenport város alapításában, és csaknem fél évszázadon keresztül egyik legjobb polgároknak bizonyultak, ezért az emléküket ott ma is nagy tisztelet övezi. Mikszáth Kálmán (1847 – 1910) író, személyes ismeretségből eredően, A DEMOKRATÁK című novellájában fedőneveken (a novellában leveleki Molnár Pál = románfalvi Fejérváry Miklós) leírta a család történetének néhány motívumát. Mikszáth cikkeiben említette, hogy levelezett Fejérváryval, aki a halála előtt el is küldte neki vaskos kéziratos naplóját, hogy „abból írja meg a legszebb munkáját” (itt a Különös házasság című műre gondolt). Fejérváry Miklós Amerikában levelezett több más emigrált személyekkel is, mint Kossuth Lajos (1802 – 1894) kormányzóval, Újházy László (1793 – 1870) főispán és kormánybiztos s Amerikában Új-Buda alapítójával, Asbóth Sándor (1818 – 1868) tábornokkal, Zágonyi Károly (1822 – 1867?) honvéd főhadnagy s Amerikában őrnaggyal, stb. Ebben az időben Magyarországon a korabeli lapok is kiemelve foglalkoztak a Fejérváry család Amerikába vándorlásukról.

Fejérváry Miklós hitvese Kárász Karolina is nagy műveltségű, finom és mély érzelmű, szigorúan vallásos, de szellemes hölgy volt. Szabadgondolkodású ember volt, aki mindenki iránt természetes udvariassággal viselkedett. Mindenkor szívesen adakozott, ha közös ügyet, vagy jótékonysági tevékenységet kellett előmozdítani. Folyamatosan támogatta a távolból az anyaországban maradt Békés Megyében levő mezőberényi katolikus egyházközséget, a templom, az iskola, és plébánia megépíttetését. Valamint nagy jótevője volt a helyi nőegyletnek is. A templom és a hozzátartozó tanterem építésére 13.894 koronát adományozott Amerikából. A terveket Borsiczky Lajos körösladányi mérnök készítette el. A lelkész áldozatvállalásának (anyagbeszerzés, a munkák felügyelete, szervezése) köszönhetően a tervezettnél tágasabb templom épülhetett. Scher Conrád gyulai építész és Ferencsik Károly ács vállalkozásában kezdődött meg az építkezés 1886 áprilisában, s ugyanezen év szeptember 14-én elkészült a templom és a tanterem. 1886. október 17-én áldotta meg a templomot Schiefner Ede prépost, endrődi plébános. A templom és az iskola felszerelése különböző adományokból történt. Fejérváry Miklósné még ezek beszerzéséhez is hozzájárult, például Tirolban készíttetett egy öl magas feszületet és egy Szent József szobrot. Az ő adományából került villámhárító a templomra, stb. Szintén az ő hozzájárulása tette lehetővé 1888-ban a templom szomszédságában lévő ingatlan megvásárlását, és azon új lelkészi lak építését (erre célra 4000 koronát adományozott). A kőoltár meg 1891-ben készült el Grazban, gróf Lamberg Fülöpné és báró Wenckheim Mária költségén.

Fejérváryné Kárász Karolina idős korában pedig végrendeleti1eg megalapította a Csongrád Megyében levő horgosi árvaházat, melyet még anno az ő édesapja Kárász III. Miklós szeretett volna megtenni. Az akkori járványos betegségek ugyanis sok áldozatot szedtek, és a saját tizennégy gyermeke közül is alig négyen érték meg a felnőtt kort. Mivel iskola ekkor már volt, így Kárász Miklós árvaházat szeretett volna alapítani, de korai halála ebben megakadályozta. Így a leánya Karolina ezt számon tartva, a végrendeletében jelentős alapítványt tett „Árva és elhagyott, avagy igen szegény szülőktől származó gyerekeknek a katholika szentegyház törvényei szerint való nevelésére, örök időkre”. Mind ennek a megvalósítása azonban már a leányára Coelesztinára várt.

Fejérváry Miklósnak és Fejérváryné Kárász Karolinának tulajdonképpen három gyermekük született, melyekből kettő nevelkedett fel. Az ifjú Miklós 1846-ban még Budapesten, és Celesztina aki pedig 1847-ben Vácon született. Az ifjú Miklós a davenporti Grisvold Egyetemen tanult, és briliáns tanuló volt. Majd az Unióban Abraham Lincoln katonája lett, és a polgárháború alatt 1863-ban Kentuckyban egy csata alkalmával 17 éves korában elesett. A második gyermek, Celesztina az édesanyjától örökölt vallásos érzületű hölgy volt, és a zene kedvelése folytán a davenporti Szűz Mária katolikus templomba járt orgonázni. Aztán még a szüleitől nemcsak jótékonysági szép erényt örökölte, hanem azt gazdag anyagi támogatásával, valamint szamaritánus szolgálattal, és a jótékonysági szervezetekben végzett jólelkű tevékenységével is növelte. A szeretetszolgálataiban nem engedte, hogy vallási, vagy egyéb előítéletekkel bárki is befolyásolja. 1883-ban már Celesztina indítványozására megalapították a három város vezető zenei klubját is, a Zenésztanulók Klubját, ahol a műsorokat Celesztina mellett egész idényben három úr, D.C. Garett, Robert Smith, és Marcus Curtius Smith szervezték. Celesztina a szüleivel együtt élt a kastélyban, és minden idejüket kitöltötte a jótékonysági szolgálataik körüli tevékenység.

Aztán 1890. augusztus 27-én Celesztina elveszítette édesanyját. Édesanyja halálát követően Celesztina 1893-ban Europába utazott, és Belgiumban a királyi udvar festőjétől Gouido Renetől egy Raffaelló festménymásolatot vásárolt ajándékul oltárképnek a davenporti Szűz Mária templom részére, ahol hosszú évekig az orgonán játszott. Celesztina később 1912-ben a davenporti Szűz Mária katolikus templom szentélyében emléktáblát is állíttatott, mely az édesanyja életének nagyságát hirdeti.

Aztán 1895. szeptember 23-án édesapját, Miklóst is elvesztette. Fejérváry Miklós, aki szabadgondolkodó volt, akkor már sok éve nem tartott fenn kapcsolatot az egyházával, a Katolikus Egyházzal. De amikor meghalt, a Szűz Mária templomban őt is felravatalozták. Ekkor az elhunyt életéről Ryan főtisztelendő úr nagyon szép beszédet tartott, és halálát nagyon széles körökben meggyászolták. Fejérváry Miklós végrendeletének felnyitásakor a következő határozatot találták: „A holttestemet a davenporti krematóriumban a lehető legkevesebb ceremóniával égessék el.” Ez így is történt, néhány jó barátja jelenlétében. Fejérváry Miklós hamvai a felesége Kárász Karolina hamvai mellett a davenporti Oakdale temetőben vannak eltemetve.

A szülők halálát követően Celesztina az őseinek nemes cselekedeteit követve, úgy érezte édes nemzetéért odahaza többet tehetne, mint távol attól. Így 1900-ban, egymagában visszatért az őshazába, Magyarországra, és az édesanyja szülőhelyén Mezőberényben visszavásárolta a nagyszülei által bírt ingatlanokat. Mindenek előtt az akkor báró Vécsey Józsefné tulajdonát képező Wenckheim család uradalmi kastélyát, amely a XVIII. század végén copf-empire stílusban épült, és a hozzátartozó terjedelmes kertet. Aztán Celesztina e helyen élt hajadonan haláláig. Korábban, még 1838 és 1840 között ebben a Wenckheim-kastélyban működött az egykori Festetich bárónő leánynevelő intézete. Szendrey Júlia is az intézet tanulója volt. Petőfi Sándor is sok szállal kötődött Mezőberényhez. Baráti és rokoni szálak fűzték Orlai Petrics Somához, a magyar történelmi festészet jeles alakjához. A XX. század második felében viszont iskolának, majd könyvtárnak adott helyet a kastély. Jelenleg itt található az Orlai Petrics Soma Muzeális Gyűjtemény. A kastély parkjának hátsó része városligetként maradt fenn, értékes kertépítészeti részletekkel és fából épített nyári pavilonnal. 2007-ben felújították a teljes tetőszerkezetét.

Celesztinának Amerikában két lelki barátnője maradt – két írónő. Az egyik Susan Keating Glaspell (Davenport, 1876. július 1. – Provincetown, 1948. július 27.) írónő, művésznevén simán Susan Glaspell, aki egy Pulitzer irodalmi díjat¹ is kapott. Susan a könyveiben sok helyen nagy tisztelettel említi a Fejérváry családot, és barátnőjét Celesztinát. Sajnos még nem bukkant fel Celesztina és Susan későbbi levelezéseiknek a nyoma. A másik írónő – barátnője Alice French (Andover, 1850. március 19. – Davenport, 1934. január 9.), művésznevén Octave Thanet, aki szintén nagy tiszteletben levő írónő volt. Őt maga Roosevelt Theodore (1858 – 1919) elnök is meglátogatta Davenportban, és fogadta is a Fehér Házban. Celesztina az Amerikában maradt barátnőjei közül Aliceval 1907 és 1928 között 14 levelet váltott, melyeket ma a chikagoi Newberry Library-könyvtárban őriznek. De Alicenak az önéletrajz kötetében is sok idézet található Coelesztinával folytatott levelezéseikből.

Celesztina 1902-ben Davenport városának írott levelében a családi Fejérváry kastélyt és a körülötte levő 8, 91 hektár területű parkos erdőt a városnak ajándékozta azon kitétellel, hogy e területen városi parkot alakítsanak ki. 1906-ban Celesztina az unokahúgát Amerikai körútra vitte, és visszalátogatott Davenportba, hogy a városatyákkal az ajándékozott ingatlan jogi oldalát elrendezze.  Két barátnőjével Susanal és Aliceval boldogan látták újra egymást. És fájó szívvel ment ki az Oakdale temetőbe, a szüleihez. Hulló könnyeivel távozott, mert érezte, hogy nem lesz sok alkalma már ide visszalátogatnia.

Aztán amikor 1917-ben Amerika belépett a háborúba ezt a Fejérváry vagyont is elkobozta az állam. Ezért 1920-ban az író-barátnője Alice French 6.000 aláírást gyűjtött egy kérvényre, amelyre aztán a kormány vagyon kárpótlásként 10.000 dollárt adott Celesztinának. Az idő távlatában Davenport városa mára ezt a földterületet több mint a duplájára növelte, és az egykori parkot Fejérváry Gyermek Állatkert címen (lásd a mai neve Fejervary Children’s Zoo) működteti – benne állatkerttel, élményfürdővel és mellette Képzőművészeti Múzeummal. A Celesztina édesapja által létesített hajdani idősek otthona helyén pedig modern egészségügyi központ épült, mely továbbra is szintén a Fejérváry nevet viseli.

Fejérváry Celesztina az édesanyjának a még 1888-as végakarata szerinti alapítványát 1892-ben Amerikából áthelyeztette Budapestre az Országos Központi Alapítványi Hivatalba, ahol 91.600 koronát tett le azon célból, hogy Csongrád Vármegyében Horgoson a község árvaházat építtessen, „árva és elhagyatott, vagy igen szegény szülőktől származó leánygyermekeknek”. Az alapítvány nevét pedig 1895-ben az édesanyja és az anyai nagyapja emlékére „Fejérváry Miklósné született Kárász Karolina és horgosi és szentpéteri Kárász Miklós alapítványra” váltóztatta.

A horgosi árvaház felépítésének helyéül a korabeli helyi hitközösség Horgos első temetőjének elhagyatott földjét választották, amely a templom és a korabeli Halpiac közötti területen volt, éppen a plébánia szomszédságában. E területre Horgos újratelepítésétől kezdve 1840-ig temetkeztek, amikor a Bara – válykos bányató északi partján megnyitották a ma használt új temetkezési területet. Az 1897-ben 57.786.04 korona költségen, a régi temető helyén felépíttetett árvaházba, Celesztina Kalocsáról a Miasszonyunk Szegény Iskolanővéreket bízta meg nevelőknek. És ezen év augusztusában már meg is érkeztek az iskolanővérek, hogy a házat berendezzék. Szeptember 30-án pedig megérkezett az első tíz árvaleányka. Az árvaházat viszont csak 1898. január 23-án szentelték fel, a Szent Család ünnepén. A leánygyermekek 16 éves korukig maradtak az árvaházban, ahol megtanultak főzni, varrni, háztartást vezetni. De a tisztelendő nővérek nem feledkeztek meg tanoncaikról, ha kellett, később is gondoskodtak róluk, amennyire csak erejükből telt. Viszont a falubelieknek is szokássá vált, hogy az ünnepek alkalmával az árvák részére ajándékokat, élelmet, ruhafélét adományozni. A segítőkézségben különösen a szegedi szecessziós palotájából a Trianoni békediktátum végett a Kamaráserdői földbirtokára áttelepült Reök Iván (1855 – 1923), korabeli császár és királyi folyammérnök és családja jeleskedett.

Az alapítvány mellett az árvaház pénzeléséhez Celesztina 1911-ben Kis Horgoson, a korabeli Kárász földbirtokból 132 kataszteri hold és 1439 négyszögöl földet is vásárolt 106.319.50 korona vételáron, hogy azt bérbe adva újabb bevételekhez jusson. De ugyanezen évben az árvaházat újabb 55.788.28 korona költségen kibővíttette, és így a bal szárnyához hozzáépíttetett egy kis gótikus stílusú kápolnát is. Ezzel egyidejűleg az árvaháznak minden időre való fenntartására Mezőberényben újabb 4%-os magyar koronajáradékos alapítványt tett le – 20.000 koronát, kötvényekben. Továbbá, ugyanekkor a Kis-Horgosi majorban levő gazdasági épületek helyreállítására, mely korábban a Kárász család hírneves méntelepe volt, arra külön 40.000 koronát is letett. A horgosi árvaház így 1912-től újabb 20 árva leánygyermek elhelyezésére vált képessé, vagyis összesen 40 leánykát fogadhatott be az intézet.

Később Celesztina felépítette az uradalmat Kőröstarcsán, melyet édesapja emlékére Miklós majornak nevezett el. Itt 1926-ban egy romai katolikus kápolnát, majd 1928-ban két-tantermes iskolát is felépíttetett, melyekre szintén nagy összegeket adományozott. Természetesen szolgálati lakást is építetett a tanítónak. Bajkán Lajos (1908 – 1993) tanítót Celesztina magához kérette, és miután kikérdezte elképzeléseiről. Informálódva a tanítótól, hogy ő nem csak a gyerekek oktatására, de a művelődés számára is hasznosítani szeretné, vagyis a major összes lakója számára, Celesztina azt mondta: „Jól van tanító úr, menjen fel Pestre néhány hétre – ismerkedjen hazánk fővárosával. A költségeit fedezem! Vegyen meg mindent, amit szükségesnek lát munkájához, terveinek megvalósításához. Szabad kezet kap!” Ezután Bajkán tanító az akkor fellelhető összes népiskolai szemléltető eszközt megvette Pesten. De vett különböző szerszámokat is, ami barkácsoláshoz, kosárfonáshoz, és más kézimunkához szükségesnek látott. Az ügyes fiatalok ezeket éveken keresztül használták. Volt olyan, aki még hegedűt is készített. A második tantermet a majori fiatalok, és felnőttek számára kultúrteremmé alakították, mivel az egyik tanterem elég volt 38 gyerek oktatásához. Celesztina a kultúrterembe 60 darab széket is vásárolt, ezen kívül egy ötlámpásos, telepes világvevő rádiót (az árán akkor két tehenet lehetett volna venni). 1930-ban ez olyan nagy szó volt, mint az 1950-es évek első felében a televízió. A rádió hallgatására vasárnaponként, késő őszi és téli estéken a kultúrterembe gyűltek össze a majoriak, és áhítattal hallgatták a híreket, nótákat, színházi közvetítéseket, zenét. Élményeiket meg is beszélték, így ismereteik a világról gyarapodtak. Celesztina támogatásával a gyerekek 300 darab gyümölcsfát is ültettek az iskola kertjébe, majd a tanító által megtanulták ezeket szakszerűen gondozni. Természetesen a fák terméseiből is részesültek. Azért, hogy a gyerekek egészséges ivóvizet ihassanak Celesztina kutat fúratott, ahonnan a környékbeliek is vitték az ivóvizet. Közben teltek az évek, Fejérváry Celesztina kisasszony végrendeletet készített, és 200 katasztrális hold földet hagyott az iskola fenntartására. Halála után az örökösöknek nem sokkal kellet a tanulók létszámát csökkenteni ahhoz, hogy 30 alá süllyedjen. Abban az időben volt egy miniszteri rendelet, mely szerint: ha egy iskolában nincs meg a 30 fő, be kell zárni. A major népe tanítójával együtt sírt. Az senkit nem érdekelt, hogy emiatt 25-26 gyereknek 6 km-t kellett gyalogolnia a legközelebbi iskolába. Bajkán tanító 6 éves munka után munkanélkülivé vált, feje felől lebontották az iskolát, amit az endrődi katolikus egyház vett meg, és kb. 30 km-rel arrébb, Nagylaposon épített fel. Ez az épület még ma is áll.

Celesztina e térségben mindenhol hatalmas vagyont fordított mások megsegítésére, például szegény gyerekek felruházására. Ő vásárolta meg Mezőberényben 1930-ban a Stefánia községi fiókintézete számára a Gyomai út 9. sz. alatti házat. Így Celesztina a megboldogult édesanyja által kitűzött nemes célú feladat végrehajtásához, minden lelki és anyagi erejét összeszedve e területeken összesen 506.744.32 arany korona áldozattal tett eleget a lelke megnyugvására. E terveinek valamennyi megvalósítását azonban a szeghalmi kastélyban akkor élő unokaöccsével Kárász II. István (1871 – 1951) közbenjárásával, annak segítségével tudta végrehajtani.

Celesztina végül 1937. október 28-án Mezőberényben hunyt el hajadonan. Erről a “Mezőberényi rom. kath. egyház története” így emlékezik:

“Október 28-adika gyásznap volt az egyház életében. Ugyanis e napon halt meg Románfalvi Fejérváry Czelesztin úrnő, kinek az édes anyja építette a templomot és plébániát. 88 évet élt. Ő maga is szüntelen jó tevője volt az egyháznak. Templom ruhái majd nem mind ő tőle vannak. Szegények pártfogója volt, ki egész jövedelmét úgy szólva mások segítésére fordította. Rengeteg vagyont osztott szét, sajnos azonban maradandó nyoma nem igen van. Kivéve a Köröstarcsai kápolna létesítésére adott 20.000 az az húszezer pengőt. Nagyon megérzi a község lakossága felekezeti különbség nélkül az ő eltávozását. Nagy jótevője volt a nőegyletnek, a kath. iskolának, azt is ő építette újra. Karácsonykor a szegény gyermekek felruházására nagy összegeket adományozott. Ő vetette meg a Stefánia³ alapját, amidőn az intézetnek házat vett 8000 p. az az Nyolcezer pengőért. Nem lehet eléggé el sorolni az ő jó téteményeit, csak a szeretet és hála érzelme kell hogy eltöltsön bennünket. Csak az óhaj élhet a lakosság lelkében, bár a jó Isten az örökösökben hasonló jó tevőket adna a községnek. Örökössei Özv. gróf Czebrián Istvánné és báró Orczy Lőrincné, szül. Kárász Mária⁴ úrnő. Temetése okt. 30-án volt, a templom kertben van eltemetve. A temetést Gáspár István lelkész pápai kamarás végezte Anczin N. csabai káplán és Aranyi Imre mezőberényi káplán segédletével. A temetésen a papság köréből részt vett Barabás György esp. prépost plébános, Br. Apor Vilmos a gyulai apátplébános, Dr. Domanek Pál esp. békéscsabai plébános.”

Tehát, a sírja Mezőberényen az édesanyja Fejérváry Miklósné szül. Kárász Karolina által felépítetett templom kertjében található. E templomot 1940-ben ismét plébániai rangra emelték. Filiái: Csárdaszállás, Köröstarcsa. A templom védőszentjei: Szűz Mária Szent Neve és Szent József.

A horgosi árvaház sorsa pedig a Trianoni békediktátum által új impérium alá került. Ennek ellenére, a két világháború között mégis szépen működött, egészen 1946 nyaráig, amikor az újabb impériumváltást kővetően államosították, midőn a szerb katonaság kaszárnyának használta. A nevelőnővéreknek és árváknak három nap alatt kellett kiköltözniük, midőn a bútorok nagyobb részét a katonaság a szabad ég alá rakta. Így a nővéreknek gyorsan el kellett adniuk azon felesleges részét. A leánykák egy részét pedig a rokonoknak adták, más részét viszont a falubéli jó édesanyák vették oltalmukba. A kedvesnővérek ekkor a plébániára kerültek. Ugyanekkor az árvaház tulajdonából elvették a földeket is, és mindent, amit csak lehetett. Aztán 1949-ben a hadsereg az épületet átadta az iskolai oktatásnak. Először gimnázium, majd 1954-től Arany János nevét viselő Általános Iskola működött benne. Azonban 1958-ban a Kommunista Szövetség helyi képviselői a mai Október 10-re váltóztatták a nevét. 1944-ben ezen a dátumon történt a helyi impériumváltás, midőn akkor az őslakosok a bevonuló partizánokat megszállóknak tekintették. Kétségtelenül ez az elnevezés máig nyomasztó, és egyoldalúan politikai színezetet takar. Ez annál is inkább fájdalmas az őslakosoknak, mivel e dátumnak az egy hónap multával a magyar őslakosság ellen atrocitások sorozata történt, midőn mintegy 80 horgosi és környékbeli ártatlan magyar embert kivégeztek a Tito pribékjei.

1966-ban a volt árvaház épületét felújították, midőn a régi patináns ajtókat, ablakokat eltávolították a körülötte levő reliefmintákkal együtt, úgymint a kápolna részlegének a gótikus ablakait és mintázatát is. Ekkor eltávolították az épület két befelé nyúló szárnyát is, és csupán az utcára eső épületrészlege s annak falmintázata és tetőszerkezete tartja az eredeti állapotát. De 1972-ben az udvar részén újabb, modernebb épületeket emeltettek hozzá: egyemeletes tantermeket és tornatermet, amely a funkciójának persze megfelel.

E volt árvaház, mely méltósággal uralja a helyét, az állandó alakítgatások ellenére talán még műértéknek tekinthető. Tervben is van, hogy Horgos műemlék számba menő valamennyi épületeinek a falaira ismertető emléktáblák kerüljenek, mint más városokban, településeken is így van rendjén. Egy épületen emléktábla elhelyezve, annak a személyigazolványa szerepét töltik be, mely alapján bárki megismerheti annak korát, tervezőjét, funkcióját, stb. Ezt a Magyarkanizsa Községi Történelmi és Kegyeleti Bizottság előtt is felvettettem. Nos, e vándorló gondolatok néha másokat is megérinthetnek. Hát, így került a mai iskola falára is emléktábla, és mivel én a budapesti Országos Levéltárban többször is kutattam Horgos alapítóinak, az ott őrzött Kárász család levéltárát, mely a szeghalmi Kárász kastélyból került az Országos Levéltárba. Ezt a második világháborút követően Kárász II. István felesége miklósvári Miklós Jolán (1882 – 1958) adta a levéltárnak át. E levéltárban én megtaláltam és lefénymásoltattam az alapítvány okiratait is. Ugyanitt kutattam a Fejérváry család múltját is, de ez irányban Davenport városával is kapcsolatban voltam. Elsősorban Beiwel Ferenc helytörténésszel, aki Fejérváry Miklós „útját” követve 1956-ban emigrált Amerikába, és szintén Davenportban telepedett le. Továbbá kapcsolatba léptem a chikagoi Newberry Library és a helybeli Davenport Public Library könyvtárakkal. Mezőberényből kapcsolatba léptem Pallagi Mária könyvtáros hölggyel, aki jó ismerője Fejérváry Celesztina Mezőberényen eltöltött egykori életterének. A Fejérváry családról manapság már sok anyag található fenn az interneten is, más-más kutatók tollából, de sajnos adathiányosak, vagy sokszor téves adatokkal vannak telítve. E történelmi családokkal kapcsolatos kútforrásokat felkutatva, és azok által az életútjukat megismerve, igyekeztem ezt itt az eddigiektől átfogóbban, és pontosabban a helyére tenni, amit természetesen továbbkutatva még sok részletével ki lehet egészíteni. Végül is a kutatásaim által a Kárász család levéltárában megtalált okmányban szereplő alapítványnak a neve került a mai horgosi Általános Iskola falára is, melyet maga a Horgoson élő legifjabb Kárász Miklós, aki kőfaragóként dolgozik, ő véste azt gránitkőbe, hogy az hirdesse a Fejérváry és Kárász család nemes lelkű cselekedeteinek ezen egyike megnyilvánulását.

¹ Hasonló címmel, rövidebb változatban megjelent – riport formájában a Magyar Szó, Fórum – Újvidék, 2006. november 13. (5. oldal)., Bácsország, Grafoprodukt –Szabadka, 2007. április 24. (57-61. oldal).

² A Pulitzer-díj, az amerikai újságírók legnagyobb presztízzsel járó díja. Pulitzer József, világszerte ismertebb nevén Joseph Pulitzer (Makó, 1847. április 10. – Charleston, 1911. október 29.) magyar születésű amerikai újságíró, kiadó volt.

³ Országos Stefánia Szövetség: terhes anyákra, csecsemőkre és kisgyermekekre kiterjedő egészségvédelmi gondozás.

⁴ báró Orczy Lőrincné, szül. Kárász Mária (Szeghalom, 1902 – Budapest, 1947). Az Orczy család leszármazottai, és beházasodás révén gróf Nyáry család tagjai Budapesten élnek.