AZ ELTŰNT KAMARÁSERDŐ NYOMÁBAN *

(Kamarás-puszta, Kamarás-erdő, Kamarás-fürdő, Kamarás-telep)

Máig Sokáig homály fedte a szegedi telepítésű, Magyarország első egykori tiszti üdülőjének, a mára eltűnt Kamaráserdő történetét, amelyről egykoron a budapesti, szegedi és szabadkai lapok többször is cikkeztek. Sok éves alapos kutatások, helyismeret és helyszínbejárásokat követően ez most létrejött.

A terület sokáig pusztaként létezett, mint a Tisza-Szentpéter puszta egyik későbbi kisebb része. A puszta a Kamarás nevet onnan kapta, hogy a magyar királyi udvari kamara birtokában volt. Földrajzi elhelyezkedése: északnyugatról a Madarász-tó, illetve annak vizét az északi oldalon egykoron levezető Folyó nevezetű semlyékes, amely beletorkollott a délkeleti oldalon a Tisza árterületéből létrejött Láda-tóba (Néhol Ladó-tónak nevezve. Ennek a tónak a lecsapolt észak-nyugati oldal maradványa volt a Fényes-tó, és a ma még déli oldalon létező Kender-tó.). Észak-nyugatról ott van még a Buzgán (Buzkán) halom (mai neve: Kurva domb, néhol Kurta dombnak említve) mellett elterülő Buzgány pusztán (lásd: Buzkán szállása, – egy 1333. évi oklevélben szerepel Kun IV. László /1262-1290/ magyar király rokona, a kun nemzetségű Arbuz, akinek fia a Buzkán fejedelem.1 1423-ban a kunoknak itt kaszálóik és vetéseik voltak.2 Térségben e nevet tovább viselte a Buzgány major, Buzgány kertészek, Buzgány szőlők.), amelyen keresztül haladt az első Szeged-Szabadkai út (Néhol Mária Terézia pollis-nak nevezve. Ennek egy része ma az országhatárt képezi.), délen pedig a Budzsáki part (lásd: Vaskapu, korabeli település) húzódik keletnek. Kamarás Csongrád vármegyéhez tartozott, vagyis több mint ezer évig Magyarország szerves része volt. 1890 után, a szegediek által tiszti nyaralóhelynek kialakított Kamaráserdő, magyarok lakta helység volt. Mára az újratelepített Horgos falu északkeleti oldalával egybeolvadva, annak lakótelepét képezi.3

A kamarási határrészből gazdag réz-, vas-, szarmata és népvándorlás kori leletek kerültek a szegedi-, a zentai-, és a Szabadkai Múzeumba.

1894-ben a kamarási Reök parton, a Reök major mellett (lásd. Reök Iván /1856-1923/ békéscsabai születésű császár és királyi folyam-mérnök, a szegedi Reök palota építtetője, később Kamaráson földbirtokos, – Reök major.) szőlőültetés közben népvándorlás kori sírok kerültek elő. A legérdekesebb tárgyak: egy hegyes, széles peremű vassisak és egy háromszorosan összehajtott, egyenes, kétélű vaskard. Továbbá karperecek, vasból készült tőrök, korongok, agyagedények, melyet a lovával eltemetett halott mellett találtak. A leleteket Reök Iván átadta a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak. Dr. Tergina Gyula (1856-?) nádasi születésű, bölcseleti doktor, királyi tanácsos és királyi tanfelügyelő, aki a Nemzeti Múzeumnál dolgozott Szegedről kiment a helyszínre, és a további ásatások eredménye több nyakék, nyaklánc és fülbevaló volt.4 A Szegedre került leleteket ma is jelentős számban tartják a magyar honfoglalás kútfői között.5

1900-ban a kamarási erdő mellett Lieb József, a MÁV szegedi főkalauza telkén, ugyancsak földmunkák közben, egy hatalmas edényt találtak, és még két darabját egy hasonló edénynek, amelyek az 1300 körüli évekből származtak. Ezeket is a szegedi Móra Ferenc Múzeumba szállították.6

Az 1950-es években föld kitermelése közben rézkori temetőre bukkantak. A halottak a sírgödrökben oldalukra fordítva feküdtek, mellettük sárgásszürke színű edények voltak. A talált tárgyaknak csupán egy része került a Zentai Múzeumba.

Az 1980-as évek elején a Vermes major (lásd egykori Kárász major.) mellett, a Folyó semlyékében, Kovács Kálmán földjén, tőzegkitermelés közben őstulkok szarvai és csontjai kerültek elő. 2004-ben az új országhatár átkelőhely munkálatai közben, melynek egy része ezen területre esik, a Folyó semlyékéből újabb ősi állatcsontok kerültek elő. Mind ezen csontok ismeretlen helyre kerültek.

Tehát gazdag feltárt, és további sok ismert-, szakszerű feltárásra váró lelőhelyek vannak a térségben. Az eddigi előkerült leletek arra utalnak, hogy Kamarás területe jó életfeltételeket nyújtott ahhoz, hogy ősidők óta közkedvelt letelepedési helyként szolgáljon.

A régészeti ásatások és a korabeli írásos emlékek azt igazolják, hogy e területen a kelták, majd bolgár-szláv népcsoportok éltek (szláv – szolgai munkát végző népcsoport volt. Ez latin gyűjtőnév: sclavi, esclavi = szolgák).7 A honfoglaló Árpád (?- 910 k.) vezér e területet Ond vezérnek, Ete apjának adta.8 A múltban is, a Tisza mellett szárazföldön közlekedőknek át kellett haladniuk Kamarás területén a Horgos mai határátkelőhöz vezető úton, amely átvezet a Folyó nevezetű semlyéken. A Tisza mentén, annak a Láda-tó ingoványos árterületén csak itt a Folyó torkolatánál lehetett legközelebb átkelni. Az V. században Kamaráson többször is keresztül mehetett: Attila (400-453) a hunok vezére mialatt Rév-Kanizsánál (mai Törökkanizsa) a Tiszán is átkelhettek. Árpád vezér miután elküldte Alpárról a 6. kun vezért Vajtát, a két testvér Szovárd és Kadocsa kíséretében a Maros folyó és Haram vára (lásd. Új-Palánka) között uralkodott Glád vezér ellen. Az egyesült kunmagyar sereg a Láda-tó mellett, a mai Kamarás pusztán kellett elhaladnia, miután Rév-Kanizsánál keltek át a Tiszán. Glád seregét legyőzték, de őt életben hagyták, míg a Marostól a Temesig mindenki behódolt nekik.9 Miután meghalt Árpád vezér, a tetemét Attila volt városa, Buda (?) Szeged (?) mellett temették sírba.10 Ezután 1241-ben a Batu-kán (1205 k.-1255) vezette mongol-tatárjai Szegednél egyesültek az Erdély felöl érkező Kádán és Bedzsák seregeivel. Ekkor a Kamarástól nyugatra fekvő Horgas halásztanyát is elpusztították.11 Miután a tatárok 1242-ben visszavonultak, IV. Béla (1206-1270) magyar király a mongol-tatár hordától a Balkánra menekült kunokat a Duna-Tisza közén az elnéptelenedett Alföld pusztáira letelepítette (lásd mára fennmaradt területnevek: a Kunságok), miután azok megkeresztelkedtek.12

Kamarás puszta területén járt Kun IV. László magyar király, aki szerelmi kalandoktól vezérelve sűrűn időzött a Szeged körüli kunszállásokon (lásd. feljebb Buzkán szállása).13 Majd áthaladt Kamaráson Hunyadi János (1407/1409 k.-1456), Szeged és Nándorfehérvár (mai Belgrád) közötti mozgása idején, illetve a törökök betörései kezdetén.14 1526. október 1-én a hódító Ibrahim pasa martalóc seregével Szegedről Pétervárad elfoglalására ugyanitt vonult, és minden útjába eső települést megsemmisített, – ekkor pusztult el másodszor, és végleg a Horgas halászfalu.15

Aztán a török hódoltság elején, 1552-ben Nagy Bálint és Török Péter hadnagyok Szegedről sietve Kamarás pusztán keresztül, a mai Horgos és Martonos között teljesen szétverték a Szegedre igyekvő Kászon basa seregét, és két szekér török fejekkel megrakodva mentek vissza. Azonban mire visszaértek Szegedre ott egy másik török sereg fogadta őket, így maguk is áldozatul estek.16 1527-ben a Balkánról a török elől északra menekültek a Raška vidékéről a rácok (lásd: rašci, a mai szerbek) és elfoglalták a magyarok hajlékait, minthogy Magyarország befogadta őket. A rácok aztán a maguk nyelvére fordították át és ferdítették el a magyaroktól előzőleg elhagyott falvak neveit. 17 Ők alakították ki Deszk, Szőreg és egyéb ma is létező településeiket. De a török hódoltság alatt mindenkit kemény sarc alá vetettek, és százezreket hurcoltak el rabszolgaságba. Ezért a pusztákon élő különböző népcsoportok védettséget keresve behúzódtak a mezővárosokba (Szegeden, az Alsóvárosra a kunok, a belvárosi Palánk területére pedig a rácok telepedtek.).18 A rácok azonban egyre feljebb is menekültek, a máig fennmaradt letelepedési helyeikre (lásd. Ráckeve, Tabán, Pomáz, Szentendre, stb.). 1697-ben a zentai ütközet előtti napon Rózsa Dániel (?) szegedi kapitány a Láda tó déli oldalán húzódó Budzsáki szőlők alatt (Annak idején ezen szőlőket a martonosi rácok művelték, – lásd. a Rác-szőlőhegy amely a mai Budzsáki major északi területén van.) a Görbe-érnél (lásd. Ez ma privát halas-tó) összecsapott és nagy győzelmet aratott egy Zentáról Szeged felé haladó török csapat felett.19 Végül is 1686 végére Szeged körül nagyobb részt felszabadult a Tisza jobb partja. 1694-ben pedig a kamara a betelepült szétszóródott rácokat igyekezett a Duna-Tisza-Maros vonalára áttelepíteni katonai védelemre, míg a hazájuk fel nem szabadul, hogy visszamehessenek. De mint látni lehet, e területeken felejtették magukat. A török hódoltságot követően nemsokára következett a kuruc-labanc hadakozás.

  1. Rákóczi Ferenc (1676-1735) nagyságos fejedelem is a hadjáratai idején többször áthaladt a Kamarási pusztán. Mivel a rác Csernovics emberei az osztrák császár mellé álltak, ezért maga Rákóczi vezette ellenük a büntető hadjáratot. 1704. július 19-én Rákóczi csapatával Titelröl Szegedre menve Martonosnál megszálltak miután azt feldúlták, így az ottani rácok egy része Tiszántúlra, az akkor még török földre menekült. Az 1705/06-os év ismét újabb pusztítást és elnéptelenedést hozott a vidékre. De 1711 tavaszára a szatmári békekötés után a határőrvidék megmaradt lakossága ismét visszatérhetett a falvaikba. Azon martonosi rácok akik közben szolgáltak Rákóczi seregében,20 a szolgálataikért elkapták a Marinka-halmot (lásd. mai Kapros-domb) is szőlőtelepítésre.

Az elnéptelenedett Alföldön Csongrád vármegye 1723-tól újraszerveződött, és felvidékről írástudó nemeseket hívtak tisztségek betöltésére. Ez alatt a puszták birtokjogáért pereskedések kezdődtek, így Bács-Bodrog és Csongrád megyék között is. Ezért a királyi kamara 1746-ban Horgosi-pusztát (a mai Bácsszőlős, illetve közben visszaállított régi nevén Királyhalom területe) és a Tisza-Szentpéter pusztát, amelynek egy kisebb része a Kamarás-puszta is, illetve ez a mai Horgos külterülete.) eladásra bocsátotta. 1751-ben ez a két puszta a privigyei születésű nemes Kárász II. Miklós (1715-1797) szegedi főjegyző és lakos birtokába került, aki ezen évtől e birtokán majorokat építtetett, amelyet a pásztoraival és földmunkásaival benépesített. A kamarási pusztán a Folyó semlyékes mellett, a Buzgány halom szomszédságában építtette fel először a Kárász majort (1751). A major idővel tulajdonosokat cserélt, így lett: Nagy major, majd Berl major, végül a palicsi származású Vermes Károly tulajdonában volt, – ezt a II. Világháború után elbontották. Ma az új Európa-autóút halad a helyén, és mellette épül az új határátkelőhely.21

1834 után Kárász II. Miklós unokája Kárász Benjamin (1792-1874), becenevén Benő megörökölte a kamarási pusztát, és a birtoka kaszálóit jobbára bérbe adta. Kárász Benő aki Csongrád vármegye főispánja volt, Szegeden lakott a családról elnevezett jelenlegi Kárász utca és a Klauzál tér sarkán, ahol a nagyapja által építtetett kúriájukat lebontatta, és 1845-ben helyébe felépíttette az állítólag Ybl Miklós (1814-1891) által tervezett, ma is meglévő palotát.22 1849. július 11-én ebben a palotában fogadta és látta vendégül Kossuth Lajos (1802-1894) kormányzót. Később I. Ferenc József (1830-1916) osztrák-magyar császárt is néhányszor vendégül látta a palotában.23

Az 1848/49-es szabadságharc közeledte körül, Kamaráspusztánál, Röszke és Martonos közötti Láda-tó nádasaiban bujkált a hírhedt betyár-rablóvezér Rózsa Sándor (1813-1878). A garázdálkodásai ellenére Kossuthtól kegyelmet kapott, mert részt vett a szabadságharcban – betyár serege a rác csapatokra csapásokat mért. Ő maga több rácot is sajátkezűleg terített le. De, később visszaeső bűnözőként elfogták és a szamosújvári börtönbe csukták, ott is halt meg. Tehát a Magyar szabadságharc idején a szerbek ismét az osztrák császár mellé álltak, és velük összefogva a délvidéket megszállták. Ennek következtében gróf Vécsey Károly (1807-1849) honvéd tábornok, a későbbi aradi vértanúk egyike, Délvidékről visszavonulóban a csapatával 1849. január 22-én Horgoson megpihenve másnap Kamarás-pusztán keresztül vonult Szegedre.24 Horgos lakói is, félve a szerbek brutális kegyetlenkedéseitől menekülni készültek a visszavonuló csapatokkal, mint a többi Délvidéki települések lakosai tették, de a szegedi haderő őket maradásra biztatta. Aztán 1849. február 16-án a rácok Ó-Kanizsa felöl mégis támadást indítottak Horgos ellen, mire Derra Kálmán honvéd őrnagy a szegedi 8. honvéd zászlóalj 3. századával az ellenséget véres fővel visszaűzte. Március 23-án pedig Czintula Antal honvéd őrnagy Horgos felöl érkezve Ó-Kanizsánál visszaszorította a szerbeket egészen a Tisza bal partjára.25 1949. augusztus 4-én viszont már Haynau egyik szárnyvezére Rambarg Rév-Kanizsánál átkelvén a Tiszán, Kamarás pusztán keresztül Szegedre sietett, majd Görgei Artúr (1818 – 1916) honvéd tábornok s hadügyminiszter augusztus 13-án Világosnál mintegy 30 000 emberrel a cári csapatok előtt feltétel nélkül letette a fegyvert.26

Még az 1800-as évek első felében a munkás nép elég sok fát kipusztított, ezért a Magyar kormány 1853-ban utasította a szolgabíróságokat, hogy a fiatal fák rongálását fékezzék meg, és inkább biztassák a népet az utak mentén fák ültetésére és fák nevelésére. Erre jó példát mutatott a Kárász család, mely aztán a népre is jó hatással volt. Benő szerette a természetet és a vadászatot, és ennek köszönhető, hogy 1857-ben Kamaráson mintegy 75-80 holdon erdőt telepíttetett.27 A fenyőfákkal, lombhullató fákkal (nyír, hárs, vadgesztenye, fagyal, bükk) beültetett pompás terület majdnem elnyúlt az akkori Láda tó keleti kanyarulatáig, a zsilipig. Ez fácános kertként szolgált körülbelül egy évtizeden át, ahol vadászatokat rendeztek. Azok az erdők és fasorok, melyeket ekkor Kárász Benjamin, majd őt követően egyetlen felnövő férfi-gyermeke Kárász Géza (1837-1905), valamint unokatestvére Kárász Imre (1829-1907) a horgosi határban ültettek, a térség csodálatos gyöngyszemei voltak. A kamarási erdő az Alföldön, mindenek felett párját ritkította.28

Géza az atyja halálát követően (Benjamint a horgosi római katolikus kegytemplom alatti családi kriptába temették, nagyapjához.) a megörökölt, atyja által telepített fenyőerdős kamarási földbirtokán a fácánállományt kilövette, mert nem volt vadászatkedvelő, inkább külföldről hozva újabb ritka fafajtákat ültetett. Az örökölt vagyont egyre féktelenebbül költötte. Külföldi utazásokat tett, amelyek során a látott középkori német lovagvárak vonzalmába került, ezért mindenáron egy akkora lovagvárat akart építtetni, hogy a tetejéről beláthasson Szegedre. 1875-után a szükséges építőanyag biztosítására nagy összegek ráfordításával, az erdő déli oldalán levő Kamarási halom előtt (Ezt a föld-bányának megkezdett halmot egykoron a Tisza árterülete körülvette, és feltáratlan ősi sírokat rejt magában!), helyben téglaégetőt állíttatott fel, és egyrészt az onnan kiégetett téglából, másrészt a Kőlaposról (Ez az Árpád-kori Horgas halászfalu környéke.) hozatott darázskövekből (lásd. tufakőként is ismert) emeltette a várát. A kétszintes építmény már körülbelül 33 méter széles és 16 méter magas volt, és a karcsúsított tetején Magyar zászló lengett. A középkori stílusú felvonóhíd vasdobogóját is elkészíttette, és az egész Kamarás erdeje körül vizes árkokat, és egy mesterséges tavat is ásatott, 13 mesterséges szigettel.29 A munkálatokhoz pedig elparancsolta a földekről aratás idején a munkásokat. Azzal sem törődött, hogy az egész évi termése odaveszett (A termést a józanabb szomszédjai végül „elhordták”.). Persze a munkások és a környékbeliek ezért a készülő lovagvárat akkor Bolondvárnak nevezték el.30 Géza itt hagyva mindent 1882-től már Svájcban, Luzernban élt, és így a vár befejezetlenül maradt. Mivel később a környékbeli baglyok ezen telepedtek meg, Bagolyvárként vált ismeretessé. Később, a II. világháború után a vár köveinek zömét széthordták horgosi házak alapjának (lásd. ma csupán Bagolyvár-rom.).

Gézának édesanyja, Nagy-Borbély Rozália (1803-1861) polgári származása végett meghiúsult tervezett házassága egy Károlyi grófkisasszonnyal, amit soha nem tudott megbocsátani. Így szerelmi bánatból agglegény maradt, minthogy mindinkább zárkózott lett. Kutyákat tartott és egyedül csak az inasával, a szegedi Deszkás temető csőszének fiával, Fábián Pistával érintkezett, aki a gazdája halála előtt pár héttel öngyilkos lett.31

 Géza kifinomult érzéke lévén az érdeklődése mindinkább a műgyűjtés felé irányult, ami csak tetőzte a korábbi költségeit. A jelentős, mindössze 86 darabból álló magángyűjteménye főleg fajance és nemesfémekből állt. Ezen hóbortjának élve aztán fejedelmi módon elpazarolta az örökölt ősi vagyont. A fedezett lassan kimerült és a felgyülemlett hitelezői meg egyre jobban szorongatták. Végül dr. Kelemen István (1833-1926) a volt szegedi ügyintézője és Reök Iván folyammérnök, a szegedi tiszti kaszinó akkori alelnöke indítványozására a műgyűjteményét 1890-ben, Londonban elárverezték. Egy időben elárverezték Szegeden a Kárász palotát és minden ingatlanját is. Ezen az eseményeken Géza jelen sem kívánt lenni. Az édesapja, Kárász Benő legértékesebb ingóságait leányai, illetve unokája jussolták: a kis-zombori Oexel – Rónay Lajosné Kárász Borbála (1827-1886) leánya Jolán (1858-1909) (lásd. Oexel – Rónay Lajos /1821-1890/ alispán volt Kárász Benő főispán mellett.), valamint Oexel – Rónay Józsefné Kárász Katalin (1831-1897), és Blaskovich Gézáné Kárász Irén (1833-1900).32 A műgyűjteménye egy részét a szegediek visszavásárolták, és így visszakerült Szegedre. A palotát Wagner Ferenc (1829-1910) neuerodei születésű szegedi kereskedőnek adták el, aki a Wagner F. és fia kereskedést nyitotta meg benne, de a földszinti helységeket ekkor már más kereskedelmi cégek is bérelték.

Géza 1905. július 2-án hunyt el Luzernban, ahol el is temették. Ő volt a szegedi Kárász ág utolsó sarja, akivel a család ezen ága kihalt. Horgoson viszont még ma is élnek a Kárász leszármazottak, akik a szegedi és szeghalmi rokonok fennmaradt vagyonát megörökölték. Kárász Géza emlékét mára legendák övezik körül, még a néhai igen jelentős műgyűjteménye a Révai-, és Pallas lexikonokban is szerepel.33

Géza földbirtokait (lásd. Horgosi puszta nyugati része – a mai Királyhalom területe, és a Tisz -Szentpéter puszta északkeleti területe – melynek egy része a Kamarás.) három „rokonságba lépett” úr, meg egy negyedik üzletemberrel vették meg, akik tagjai voltak a belvárosi kaszinónak: dr. Kelemen István a 624 hold földbirtokán nyomban villás majort építtetett a vasút és a szegedi autóút között (Ő ebben a villában is halt meg, de a szegedi családi kriptába temették.  Villája helyén ma szántóföld van.), viszont az ingatlant a fiára, dr. Kelemen Béla (1863-1944) nevére íratta (lásd. ma Kelemen földek), aki 1901. december 22-től édesapja szegedi ügyvádi irodáját is átvette. Reök Iván császár és királyi folyammérnök, aki Béla húgát, Kelemen Idát (1861-1945) vette feleségül – ő 749 hold kamarási földbirtokkal rendelkezett. Reök Iván húgát, Ilonát (1861-1948) pedig dr. Zsilinszky Mihály (1838-1925) békéscsabai születésű, Csongrád vármegye akkori új főispánja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és történetíró vette nőül.34 A birtokába került föld (lásd. ma Zsilinszky földek) déli csücskében a századfordulón mész-homok téglagyárat építtetett, ahol évente 100,000 téglát gyártottak.35 Az 1910-es években a téglagyárat Molnár János (1876-1959) megvette és átalakíttatta lisztmalommá, de 1919-től áttért a paprika őrlésére (lásd Trianonnal elzárult az út Szeged felé, ahol korábban a Pálfy testvérek malmában őröltették a horgosiak által termelt paprikát.). Aztán az új államhatalom rendelkezésére 1946-ban államosították a malmot, majd 1947-ben a mai horgosi Vitamin paprikagyárrá alakult át.

A pormentes és ózondús, kitűnő levegőjű kamarási erdő területét, a negyedik új tulajdonos Ormódy Béla (1831-1917), miskolci születésű szegedi nagykereskedő és bankár vette meg (lásd. még a mai Királyhalom területét is ő vette meg, amely szintén Géza elárverezett birtoka volt. Tehát Királyhalom település létrejötte is a nevéhez fűződik. 1881-ben a Bergel előnevét Ormódy-ra cserélte.). Minőségi életvitelt tűzve ki célul, ő alakítatta át Tisza Lajos (1832-1898) szaktanácsai szerint korabeli Kamaráserdő néven hírnevesé vált Magyarország első tisztviselő üdülőjének, melynek elhunytáig a tulajdonosa volt. Ormódy a Kárász palota egyik részlegébe költözött és bár közkedvelt figurája volt a szegedi hölgyegyletnek is, mégis agglegény maradt élete végéig.

Ormódy az ártézi-tóban levő 13 szigetecskét átrendeztette egy nagyobb szigetre, és az erdőre vezető főút két oldalát felparcellázta villáknak, a szegedi tisztviselők részére. Kamaráserdő nagyon vonzó lett, és a telek-parcellák értékét növelte az 1869-re kiépült Szeged-Szabadka-Fiumé vasúti pálya, amely keresztül haladt Kamarás pusztán. Ezzel e terület elérhetőbbé vált a szegedi polgárok számára. Az épülő tiszti üdülő, a vasútvonal mentén először a 107 számú őrházzal kapott megállót (Itt Vanger János volt a bakter, és e megálló Szegedtől 17 km-re Szabadkától pedig 25 km-re volt.). A megállót déli oldalról a Kárász Géza 1875-ben ültette pompás ostorfa és platánfa sorai szegélyezték (1991/92-ben kivágták a magasra növelt szemet gyönyörködtető közel 120 éves ostorfa sort, de újat máig sem ültettek a helyébe.). Ezzel szemben volt Sztancsó János nyilvánosháza (Ennek a helyén van ma a Korona söröző.). Az indóháztól az erdőig vezetett az Orgonás út (lásd mai neve Kamarási út), amelynek mentén 1893-tól a hírneves orosházi születésű Magyar Ede (1877-1912) szegedi műépítész tervezte a szegedi polgároknak rózsafákkal körül ültetett villáik nagyobb részét. Ő tervezte 1910-ben a Folyó semlyékes északi partján a Reök Iván átépített új villáját is (Reök egyébként vele terveztette Szegeden a Kölcsey utca és a Tisza Lajos körút sarkán álló szecessziós palotáját is.), úgymint 1911-ben közvetlen az Orgonás út kezdtén az üdülő csodálatos új vasútállomását.36 (Lásd ez az épület nagyon lepusztult állapotban van, ugyanis a legújabb balkáni háború alatt roma család költözött bele, akik minden éghetőt feltüzeltek benne, – értsd ajtó és ablakrámákat is.). A villákhoz gyönyörű míves kovácsoltvas kerítések készültek. A cifra tetőbádogozást Szvoboda József szegedi bádogosmester végezte, és a bő munka végett kiköltözött Horgosra, Trianonig.

Az Orgonás út mentén, ahol két sor orgona-sövény húzódott és a nevét is erről kapta, sok szegedi polgári család építtetett nyaralót.

A baloldali soron haladva: az első villa Strauss Gyula tulajdona volt (Ebben lakott később Drozdik Gyula /1883-1950/ horgosi kántor-tanító. A villa kisebb átalakítással ma is áll. Strauss Horgoson a Vasút utcán vejének Dénes Artúrnak villát emeltetett. A Dénes ház, az 1946-ban államosított mai Mezőgazdasági Szövetkezet épülete). Utána következett Gyuritza Sándor (1859-1936) makói születésű szegedi gyógyszerész villája (Ez gondozott állapotban ma is áll). Az utána lévő Bánffy János villája volt. Aztán a negyedik parcellán szép rendezett virágoskerttel üveges műterm-épülete volt Nyilassy Sándor (1837-1934) szegedi festőművésznek, ahol Trianonig alkotott, majd utána Tápéra költözött (Ma szántóföld van a műterme helyén. Festményeinek pedig egy része a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható: lásd. Horgosi templom fákkal /1903/, Szerelmespár /1905/, Tanyai fiatalság /1909/, Vasárnap /1911/, Napsütés /1911/, stb.). A következő Rajkó Zoltán ? villája volt. Majd az egyetlen keresztutcát (Ezen keresztutca mai neve Kertész utca) követően Vajda Jakab szegedi kereskedő villája állt (1881-ben a Weisz előnevet Vajdára cserélte. Ezen villát a II. világháborút követően elbontották és Kinka Dezső /1932-1989/ egy kisebb házat építetett belőle a horgosi Bartók Béla utca 79 szám alatt.). Ezután a Bíró család, talán e tiszti üdülő leggyönyörűbb villája következett (A villa ráismerhetetlenségig átalakítva még ma is áll.). Baloldalon az utolsó villa dr. Gál Lajos szabadkai császár és királyi járásbíróé volt37 (Ezt később id. Tichy Béla /1884-1955/ zentai születésű horgosi gyógyszerész vásárolta meg. Aztán ezen villa is a betelepítettek kezén több részén megcsonkítva, kopottan de ma is áll. A II. világháború után a szláv kolonisták mindent pénzé tettek, így a Gál villa pompás kovácsoltvas kerítésének 16 darabrésze a horgosi Szent István utca 15 ház elé került, – 10 darabrésze pedig a Bartók Béla utca 50 számú ház elé.)

  A jobb oldali soron haladva: Trianont megelőző hadmozdulatok után maradt itt, egy reménytelen szerelem végett Julius Becker (1865-1938) francia katonatiszt, aki e soron egy kicsiny villában lakott srégen átall a Gyuritza villával, hogy naponta láthassa szerelmét (A halálosan szerelmes katonatiszt végül a horgosi temető északi csücskében talált megnyugvásra, ahol a sírja ma is áll.). A következő egy kisebb villa, a Szabó Mihály villája (Ez részben átalakítva ma is áll.). Majd a Trauschek család villája következett (Ez lepusztultan, de csaknem az eredeti arculatában áll.). Aztán jön a Vámos Károly villája (lásd a horgosi temető lélekharang lábánál 1926-ban keresztet állíttatott „Isten dicsőségére” – remélve a magyar feltámadást.), amely teljesen újjá lett alakítva, de a pompás kovácsoltvas-kerítése még ma is a régi időket sugallja. Ezután volt a Kancsúr család épülete, majd a Nagygyörgy János sarokháza követi. Az útkereszteződés után egy magas tégla-sarokház a Hernády villa, amely csaknem úgy áll mint annak idején. Ezt egy időben a kamarási gyerekek részére iskolának is használták, mialatt Zsirkó Ernő tanító lakott benne. Ezután az ónodi Tóth József (1880-1956) Kamaráserdő főkertészének a villája áll, amelyet aztán az új lakók szintén átalakították (Egyébként ez a villa csaknem ikertestvére volt a Trauschek villának. A kertészházaspár kicsiny sírboltjuk a temetőházhoz vezető kelet felöli betonút könyökhajlatában volt, de sajnos 2005-ben már rájuk temetkeztek.). A következő villa May R. Miksa (1847-1902) szegedi bankháztulajdonos villája (A tetőtér egyik gerendájában belevésve megtaláltuk az 1897 – villa építésének évszámát. Ma az épület tornya lebontva, a terasza beépítve, és az egész tetőtere átalakítva áll.). Ezt követte Ivánkovits Sándor (1850-1917) szegedi származású főügyész és kereskedő villája (Mivel kék zsolnai csempével volt díszítve, ezért a népek KÉKVILLÁNAK nevezték. A II. világháborút követően új telektulajdonosok elbontották és kisebb egyszerű házat építettek a helyébe.). Az Ivánkovits leszármazottak ma Szegeden élnek. A következő Baranyai Gyula (1859-1932) alpestesi születésű szegedi iskolaigazgató, könyvtáros és fényképész villája (A korábbi vezeték neve Anmüller volt), akiknél az ifjú Bartók Béla (1881-1945) zeneszerző és zongoraművész mindég szívesen tartózkodott, többek között 1906-ban a népdalgyűjtő útja kezdetén (A Baranyai villa lepusztult állapotban ma is áll.). Ezt Holtzer Jakab borkereskedő villája követte, akiknek a fiúgyermekük 12 és fél évesen elhalt. A borkereskedő felesége tiszteletére, a homlokzatra felíratta JÚLIALAK. Aztán a nép e néven ismerte ezt a villát, amelyet 1938-ban elbontottak és dr. Bukovetz Imre (1903-1996) Budapesten tanult és Bábolnán gyakornokoskodott állatorvos, Horgoson a Vasút utca 34 alatt, az elbontotthoz hasonló, egy ma is álló villát építtetett belőle. A jobboldalon az utolsó villa Pálfy Dániel ? (1871-1928) szegedi születésű gyártulajdonosé volt, melynek a nappali szobája freskókkal díszített, a pincehelységek pedig lakhatóak. Kamarásardőn e villában volt először angol WC. (A villa több helyen átalakítva ma is áll.)

Kamarás területén szétszórtan még több villa is állt, többek között Brauswetter Otto (1858-1919) szegedi órásmester (Édesapja János /1817-1903/ Szegeden, az Oskola utca 23 alatt levő palotát építtette, és az 1847-ben ott alapított híres cégről Kossuth Lajos kormányzó is elismeréssel szólt.) a közismert órásvillát (Ez a villa felújítás alatt áll.). Ezen villával átellenben Erdélyi Mihály (1853-1930) átalakított villája áll. Aztán az Orgonás út délnyugati oldalán párhuzamosan az erdőre vezető Wangelt úton (mai neve Erdő utca) Wéber István bíró úr kicsiny villája küszködik az idő vasfogával. Párhuzamosan a déli oldalon még egy kisebb harmadik út is volt, a Nizgelt út (mai neve Akácos utca) amely szintén az erdőre járt le. Martfűpusztán született Jedlicska Béla (1860-1936), szegedi császár és királyi közjegyző, aki Vass Imre (1865-1933) erdőszéli villáját vette át, amelynek ma már szintén szántóföld van a helyén. Végül is a szórvány-villák az Orgonás út villáival együttesen, századfordulón mintegy ötven szebbnél-szebb villa ékesítette a tájat.38 Kamaráserdőnek 1910-ben 56 állandó lakosa volt.39

Az Orgonás út villasorán 1902-ben kiépült a környék első vízvezeték-hálózata, víztoronnyal az utca kereszteződésénél, és egyes villákban már angol WC is működött. Mind ezek mellett az indóháznál és a villasoron már gázvilágítást is működtettek.

Az indóháztól, az Orgonás út kezdetén csillag forgókapun keresztül lehetett a villasorra jutni, ugyanis ezt az utat sétánynak használták. Ide kocsival nem lehetett behajtani, a kocsik a feljebb említett Wangelt úton jártak. Fénykorában végighaladva az Orgonás úton, majd a villákat az erdőtől elválasztó Kárász Géza ásatta vizesárok hídján, ott szintén egy csillag forgókapu volt.40 Továbbhaladva, a főúton kétoldalt ózon üde illatát lehelte a fenyőerdő, ahonnan virágágyásokkal szegélyezett kanyargós oldalsétányok vezettek. A délnyugati részen 1892. május 7-én teniszpályát is nyitottak, és közelében felépült egy üveg-virágház. Az út ezen oldalán volt tiszta fából megépítve a kisvendéglő, ahol az egyszerűbb polgárok szórakoztak. Itt volt Bata bácsi – Kamarás erdőőrének is lakása, aki fáradhatatlanul puskával a vállán járta az erdőt és felügyelt a rendre. Aztán a főút lejtős részen tovahaladva, az összeérő fák koronájából kialakult alagút vezetett a mesterséges tóhoz, melyet ártézi-kút vizével töltöttek fel. A csónakázó ártézi-tó keresztbe metszette a parkot. Az ártézi kutat a Bagolyvár mellett fúrták, onnan folyt a tóba, és csöveken elvezetve a nyugati oldalon létesített fürdőmedencébe. A fürdő hideg és meleg termálvízzel is rendelkezett. A tó tükör tiszta átlátszó vízében, melyben halak úszkáltak, felette ívelt facölöphíd vezetett keresztül, és oldalról még másik kettő, amelyek a kisebb fenyves (mű)-szigeteket kötötték össze. A fő cölöphíd előtt balról volt a csónakház, ahol csónakokat lehetett bérelni (A csónakoknak női nevük volt, amit 1920 után folyó nevekre cseréltek.). A csónakház melletti magaslaton hajóhinták lengtek, ahol mindég nagy volt a forgalom, akárcsak a mellette lévő cukorkaárus bódéja előtt, ahol a gyerekek nyüzsögtek.41 1892. május 29-én, a híd belső baloldalánál, a Bagolyvár mellett megnyílt Ormódy nagy egyemeletes vigadó és szállodája, ahol a szobák korhű modern kényelemmel voltak berendezve. A szálloda szobái állandóan el voltak foglalva, leginkább szegediek által.42 A napi teljes ellátás 3.60 korona, illetve két személyre havi 40-60 korona volt.43 Az épület északi felén levő szabadtéri teraszán vasárnaponként táncmulatságokat tartottak, és reggelig mulattak. Ezt a szórakozóhelyet bérlők működtették, melyeket árverés útján adtak ki: először Krammer János, majd Borsodi Imre 1894-től, aztán Fülöp Károly 1908-tól, Sós Jenő 1910-től, a  „Tisztviselő Újság” szerkesztősége képviseletében dr. Gál Lajosné 1911-től, stb. A vigadó konyhája megállás nélkül üzemelt, és a tikkasztó hőségben frissen csapolt sört mértek az üdülőknek. 1893. május 21-én már öltözőfülkékkel ellátott fürdőmedence nyílt, ahol Fábrik József volt a fürdőmester, és 1895-től idényben dr. Mitzker Tódor orvos ügyeleteskedett, majd vízilabda csapat is alakult. Fürdőévad kezdetétől a befejezéséig a szegediek vásár-, és ünnepnapokon külön vonattal utazhattak Kamaráserdőre, amely a Széchényi térről indult a villamos síneken, majd a Rókusi pályaudvaron át a vasúti pályára. Vasárnap délutánonként már rengeteg vendég volt, hiszen a vonatok egész nap hozták a pihenésre és szórakozásra vágyó szegedieket. Naponta 16 vonat közlekedett.44

Szabadkáról, is mint többen utaztak Kamarásra, sőt a palicsi fürdőintézeti orvos is több ízben szervezett ide kirándulást. A szabadkaiak aggodalommal tekintettek Kamaráserdő gyors fejlődésére. A szabadkai SZABADSÁG újság 1893. április 12-én, az első oldalon így írt: „a szomszéd Kamarásban oly konkurensre fog akadni (értsd Szabadka), mely nem csupán a Szegedről eddig csoportosan Palicsra jött kirándulókat, de még a szabadkaiakat is elidegítendi. De hiszen ezt rossz néven sem vehetjük, mert míg Szeged minden lehetőt elkövet, hogy a nem is az ő tulajdonát képező Kamarás kirándulóhelyet nevezetessé tegye, addig a mi hatóságunk Palicsot, mely tulajdonuk, elhanyagolja.”45

A szabadkai újságok később több ízben is írtak Kamarásról, de olyan hangnemben, hogy elriasszák onnan az üdülni szándékozókat. Ennek ellenére mindenkor jeles személyek fordultak meg Kamaráson, és haladtak keresztül a területén: 1883. október 16-án I. Ferenc József (1830-1916) osztrák-magyar császár társaságában Jókai Mór (1825-1904) író, akik vasúton átutaztak Kamaráson és Horgoson Királyhalomig, miután fiákeren Ásotthalomra mentek, hogy a császár felavassa az erdészeti szakiskolát.46 Munkácsy Mihály (1844-1900) festőművész 1891. október 24-én részvett a szegedi új tiszti  kaszinó megnyitóján és ekkor az unokaöccsénél Reök Ivánnál szállt meg.47  1896-ig a Reök család  kíséretében Munkácsy járhatott Kamaráserdőn, a szintén rokonságban levő Kelemen család új villájában. 1892. május 17-én Kamaráserdőre látogatott Szeged újjáépítési bizottságának a vezetője Tisza Lajos (1832-1898), és társaságában Mikszáth Kálmán (1847-1910) író. Kamaráserdőn és a környékén vadászott egykor Lakatos Károly (1853-1914) ornitológus, vadászati szakíró, aki e táj szépségeit mindég nosztalgiával ecsetelte az írásaiban. 1892. június 19-én Dessewffy Sándor (1834-1907) csanádi megyéspüspök Teleki György társaságában volt Kamaráson. Itt járt Balázs Béla (1884-1949) író, és az ő ösztönzésére Kodály Zoltán (1882-1967) zeneszerző és népzenekutató is ide látogatott. Továbbá Tömörkény István (1866-1917) és Móra Ferenc (1879-1934) írók (Móra Horgoson a Pince utca bal oldalán az utolsó előtti háznál lakott. Ezen a helyen ma már új ház áll.). Lányi Béla (1879-1918) botanikus, tanár is jó néhányszor bejárta e tájat (1914-ben jelent meg a Csongrád megye flórájának előmunkálata című műve, amelyben Horgos-Kamarás-Királyhalom kutatása is szerepel.) stb.48

Kamaráserdő délkeleti oldalán volt a Láda-tó, amely a Tisza egykori árterületéből képződött. A tó egykori határai: keleten a Tisza (lásd. ez ma a Holt-Tisza.) és az egykori Tisza-Szentpéter falu (lásd ma szerb katonai megfigyelőtorony van a helyén), északon a Szentpéter-, illetve a Reök part húzódik a Folyó semlyékes torkolatáig (lásd a medrében ma szántóföld van.), délen Martonos település határa és a Görbe ér, nyugaton a Budzsáki part és az újratelepített Horgos határa – valamint a Kamarási erdő. A Reök Iván folyammérnök, a korábbi lecsapolások folytatásául általa lecsapolt tó helyén ma a Nagy-rét van (A déli területeket Ormódy Béla parcellázta – lásd e terület mai neve Ormódy rét.). A Láda tó egykoron több mint 1000. kataszteri hold területet foglalt el, és rengeteg sirálytól volt hangos. Figyelem lekötő volt, ahogyan a partok szélén a szürke gémek álldogáltak, és a szemet gyönyörködtették a szárcsák, az atlasz mellényű vöcskök, és ki tudja még milyen madarak. Mára az egykori Láda tónak csak egy kicsiny része maradt meg, a Kender-tó.

Az ártéri tóban, ovális alakban terült el a Láda-sziget, amely a lecsapolások előtt víz alatt volt, körülbelül 250-300 kataszteri hold, erősen szikes, és éppen ezért jórészt teljesen terméketlen talajú területet tett ki. Szárazabb években, amikor a szigetet nem fogta körül teljesen a víz, két helyen lehetett megközelíteni szárazon: a déli oldalon, a Budzsáki major alatt, a zsilip-parton keresztül, valamint az északi oldalon, a Reök major gátpartjának az útján.49 A századfordulón a Láda-szigeten lóversenypályát létesítettek magas lelátókkal, és körül rózsafákkal beültetve. A lovassportkedvelők tömegesen özönlöttek ide, a versenyeken pedig fogadásokat lehetett kötni.50 (A II. világháború ideje alatt a Láda szigetet katonai reptérként használták.) Később tervben volt a szegedi villamosvasút kiépítése is Kamarásig, de csak a Kecskés István (Ságvári) telepig jutottak el. Ekkor közbeszólt a történelem, a Trianon.51

1906-ban egész Magyarországon munkásmozgalmi sztrájkok zajlottak. Az aratás megkezdésekor Reök Iván aratómunkásai is beszüntették a munkát, magasabb napszám és komenció végett. Végül békés megegyezéssel 50 % munkabéremelést értek el.52 A későbbi évek mozgalmai szervezetlenül, csupán zavargásokra, katonai szállítmányok fosztogatására, és végül a kamarási erdő kiirtására tellett. Két horgosi: dr. Hegedűs János  (1876-1939) Horgos Község közjegyzője és Dénes Artúr (A család a II. világháború alatt kivándorolt Izraelbe.) paprikamalom tulajdonos, 1918/19-ben a fenyőerdőt kivágatták, és többnyire tűzifának olcsó pénzért eladták a népnek.53 A vigadó és szálló emeletét és a teraszát is elbontották 1930 körül, és az épületet átalakították lakóháznak betelepített szláv család részére. Aztán 1950 körül a szláv család átköltözött Horgos kis-gyálai lakóterületére, ahova több újabb telepes is érkezett, így a volt vigadó és szállót ekkor teljesen elbontották.54 Úgy ezen években, mint 1945 után több villát is elbontottak, melyeknek anyagát elhordták más horgosi újabb építkezésekhez.

1920-ban az új országhatár éppen Reök Iván ingatlanjai közé állt, vagyis a Szegeden maradt, nevét viselő palotája és a kamarási majorja közé. Ezekből az utóbbit választotta otthonának. A család, ha nem volt elutazva minden vasárnap fiákeren ment (Később automobilen – nekik volt a környéken elsőként.) a horgosi római katolikus templomba szentmisére – foglalt helyük volt a főoltár bal szárnya mellett.  Aztán látva, hogy a birtoka végképp idegen fennhatóság alá került, és látva a környéken véghezvitt rombolását és pusztítását, olyan bánat ült magyar szívére, hogy megállt dobogni. Czimer írta róla: „Végképpen el kellett költöznie Szegedről és szerb uralom alá került kamarási birtokának megtartása érdekében a szerb állampolgárságot felvenni kényszerült. A Trianon által rámért csapás, a rácországi számkivetés nagyon ráfeküdt a lelkére. Hazafias erényei és büszke magyarsága romjain öreg korában kellett hazát cserélnie, de erős magyar szívét nem tudta rácra átcserélni. Szomorú fátyolos szemekkel nézett be nagy ritkán Szegedre és a kaszinóba s a daliás úr megrokkant, összeesett. Révedező nézésében a szenvedés vonaglott és a trianoni iga terhe alatt csakhamar megszakadt az anyaföldhöz szító hű magyar szíve.”55 Kívánságára, nem a horgosi temetőben, hanem az anyaország határhoz minél közelebb, a majorja melletti Folyó semlyékes partján (lásd. mai Reök part.), az egykor feltárt népvándorlás kori sírok környékén temették el. A sírkövén ez áll: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent! Itt nyugszik Reök Iván (1856-1923) Krisztusi gondolatokkal formálta nemes erkölcsűvé és értékessé életét. Jó sorsban nem bizakodott el. Bú bajban nem csüggedett. Emlékét hálás szeretettel őrzik neje és családja. Nyugodjék békében, az örök világosság fényeskedjék neki!” A volt császár és királyi folyam-mérnök, aki a Tisza menti töltést emeltette és a Láda tavat a korábbi munkálatok szerint lecsapoltatta és a mai termőföldé alakíttatta (lásd Rétség). Továbbá Szeged, majd Horgos magyar kultúréletének a korabeli nagy mecénása volt. Köszönetként, a sírját tiszteletlen idegenek többször is feldúlták. A Bácska Mezőgazdasági birtok, akinek a tulajdonában van az elkobzott terület, annak tisztviselői olyankor igyekeztek a helyére rakatni a sírköveket és kitisztítani az orgona sumártól a környékét, mikor valamelyik külföldön élő rokon „haza kívánt látogatni”. Az utóbbi időben a helytörténész ismerteti a polgárokkal a vízépítő-mérnök környéken tett érdemeit. Mindenképpen megérdemli, hogy a jövőben odafigyeljünk e nemes szív csendes nyugvóhelyére!

Reök Ivánnak hét gyermeke született, melyekből négy fiú volt. A négy közül István (1881-1912) jogot végzett, aki 31-évesen Szerencsen egy szerelmi gyilkosságnak az áldozata lett. Így három felnövő férfi alapított családot, és vitte tovább a család nevét. Közülük ketten katonai pályára léptek: Etele (1886-1964) ezredesi rangig emelkedett, míg dr. Iván (1893-1963) századosi rangig, utána egészségügyön végzett és főorvos lett Szabadkán, majd Budapesten. A legfiatalabb fiú dr. Andor (1899-1944) Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen végezte tanulmányait, így édesapja elhunyta után, 1923-tól ő vezette a kamarási birtokot. Horgoson megválasztották a Magyar Közművelődési Egyesület elnökévé. Mindég igyekezet növelni a könyvtár állományát és állandóan segítette a szegény sorsú diákok tanulmányi útjait. A magyar néptánc és színjátszó kör munkáját minden téren támogatta, sőt maga is vállalt szerepeket. A munkásai mindég odaadó tisztelettel voltak az ifjú Reök iránt. Hosszabb távolléteiből hazatérve, az udvar népe felállva kórusban énekszóval fogadta: „Reök Andornak méntelep udvarában, rózsa nyílik annak minden sarkában,…” Aztán 1942. január második felében megválasztották Szabadka és Bajmok városok főispánjának. A II. világháború befejeztével Budapesten tartózkodott, ahonnan hazahívták a hivatalába. Ő a zavaros helyzet ellenére bátran ment vissza – haza. Szegeden még összetalálkozott a nálánál tizennégy évvel fiatalabb Tichy Béla későbbi szegedi főgyógyszerésszel, aki azt tanácsolta neki: „Andorka, ne menjél még haza, nem lesz annak jó vége.” Mire Andor: „Ugyan Béluskám, mi baj történhet most otthon?! – és felkéredzkedett egy Horgos felé tartó szekér saroglyájába. A határ másik oldalán viszont a szerb partizánok őrizetbe vették és elvitték Újvidékre. Aztán az a hír járta, hogy ott „kiesett” a Báni palota egyik emeleti ablakából. Ő máig ismeretlen helyű sírban nyugszik. Neve méltó helyet kapott a horgosi temetőben, 2004-ben felállított 1944-es magyarok elleni atrocitások áldozatainak emlékművén. 1946-ban az „Agrárreform és betelepítések” törvényhozatallal, az ingatlan és ingóságait teljes egészében elkobozták, míg a családja Németországban keresett menedéket és egyben új hazát.56 A Reök család leszármazottai ma Magyarországon és Németországban élnek.

Tehát 1918-tól Kamaráserdő osztozva a Délvidékiek sorsában, idegen impérium alá került. A feljebb említett villatulajdonosok többségének mindenüket hátrahagyva el kellett menekülniük. A helyükre pedig szláv telepeseket hoztak, akik aztán a szobákban kecskét tartottak, amely mindent összerágott. Aztán 1927-ben még megalakult a Kamarási Atlétikai Klub. 1935 körül pedig az ívelt fő fa-cölöphidat átalakították egy kisebb kőtalapzatos hídra, amelyen kocsival is át lehetett már menni. A híd mellé fűzfákat is ültettek. Ezt a II. világháború után viszont már csak pallódeszkás hidacskára egyszerűsítették le. Ma pedig egy rossz töltésút visz keresztül a mocsárrá lett egykori gyönyörű tavon, az egykori park aljnövényzetéből keletkezett mai erdőcskébe. A tavat helyenként be is temették, szántóföldeket képeztek ki a helyén, és felparcellázták. Az 1950-es években a Bagolyvár déli oldalán volt erdőrész helyén labdarúgópályát létesítettek, de később azt is szántóföldé alakították. Horgoson az 1946-ban államosított Kárász kastély veteményes kertjének helyén 1956-ban megnyílt az új medence, így a kamarási fürdőmedence csak eddig tudott működni. A kamarási medence helyét ma már megtalálni is alig lehet. Kamarás területe egykoron florisztikai szempontból is igen értékes volt, de sajnos mára már megtépázott növényzetével nem sokat nyújt.57 A Láda sziget szikes talaját is termőföldé próbálták átalakítani, de máig is csak legelőként tudják hasznosítani. Az utóbbi időben gyógynövényeket meg ehető gombákat gyűjtenek a környékbeliek a Láda szigeten, ahol a nagyspórás csiperke és a szegfűgomba meleg párás időben tömegesen nő. 1990-ben a Horgosi Helyi Közössége új ártézi kutat fúratott közel a régi kúthoz, majd szakavatatlanok kotrógéppel tisztítani próbálták a tavat, de ez a munka is abbamaradt, újabb pusztítást hátrahagyva. Kútfúrók a környéken ismét megtalálták a termálvizet, de kihasználatlanul lezárták, mert e helyhez túl közelinek találják az országhatárt. Ehelyett a magyarkanizsai gyógyfürdőt építették ki.

Tehát Trianont követően itt fokozatosan minden az enyészeté lett, és ezt a II. világháború utáni időszak csak tetézte. A szerb államhatalomnak nem érdeke, hogy a magyar kultúra fennmaradjon az ő fennhatóságuk alatti területen. Ennek az egykoron nagyhírű, fényes tiszti üdülőnek mára sajnos a nyoma is alig található. Eltűnt az erdő, a tó vizéről csónakázók, és a hajóhinták a gyermekzsivajjal. Mára már a régi emlékező emberek is végleg mind elmennek. Azonban még megfordult itt néhány élő egykori villatulajdonos, és olyan, akiket valamilyen emlék vonzott ide, de valamennyien szótlanul, párás szemekkel távoztak. Egy Kamaráson született nénike kalauzolás közben mondta: „Fiam, próbáld meg idejében meglátni a szépet, mert ami elmúlik, nem jön vissza többé. Ennek az országnak nincs annyi pénze, hogy azt a sok gyönyörűséget, ami itt volt, egyszer visszaállítsa – úgy, mint régen volt.”58

A Szerbiai Műemlékvédelmi intézet szabadkai kirendeltségének egyik lojális alkalmazottja a fentiekre úgy reagált, hogy nincs igaza a nénikének. Erre meg csak azt lehet mondani, hogy akkor pedig minden „legyen úgy mint régen volt”.

E nagy múltú tájon járva a nyugalmat keresőknek, a csendet csak az itt maradt madárvilág csicsergése töri meg. A pusztítások ellenére még ma is van e térségnek varázsa, ugyanis a zöld takarós domborzatából s villamaradványokból folyamatosan egy ősi erő sugárzik. De az egykoron pompás villák díszítette parcellák mögötti néhai park aljnövényzetéből keletkezett erdőcske lombjai, mindég csak azt a régi helybéli dallamot zizegik: „Nem nyílik már Kamaráserdő rózsát a számomra,…”59

* Azonos címmel, rövidebb változatban megjelent: Bácsország, (Szabadka, 2000, I-III, 49-52. oldal.)

 

JEGYZET:

1 Gyárfás. III., 57. oldal., dr.  Zsilinszky. I., 69, 95. oldal.

2 dr. Zsilinszky. I., 139. oldal.

3 Országos Levéltár. Térképek, S11, – No 247, 321, 659., Hadtörténeti Múzeum, B IX. G 639., Csongrád Megyei Fiók-levéltár, Hódmezővásárhely, 1879, 1893, 1909-es kataszteri térképek., Balázs., A szerző területismerete és határbejárása.

4 dr. Tergina. 198-206. oldal., Reizner. I., 24-25. oldal., Szegedi Híradó. 1894. január 10., 3. oldal. és Január 16., 4. oldal.

5 Pauler – Szilágyi. 624-626, 754-757. oldal.

6 Szegedi Híradó. 1900. november 22., 6. oldal.

7 Pais, 117. oldal., Bozsóky, 127. oldal.

8 Györffy, 882. oldal.

9 Bozsóky, 147. oldal. Gyárfás, II. 32-33. oldal

10 Bozsóky, 147. oldal.

11 dr. Blazovich., 38. oldal. Györffy – Gy.Ruitz, 122-123. oldal. Szekeres. 5-12. oldal.

12 Engel P. 229. oldal.

13 Reizner. I., 64. oldal.

14 Szakály., 35-52. oldal.

15 Thuray. 320. oldal.

16 Thuray. II., 37, 262-268. oldal., dr.  Borovszky II., 109. oldal.

17 Iványi, I. V.oldal., Nagygyörgy, Horgosi Királyhalom, 48-53. oldal.

18 Bálint. I., 53-104. oldal.,  Nagygyörgy, Horgosi Királyhalom, 48-53. oldal.

19 dr. Borovszky II., 110. oldal. Iványi, 54. oldal., Iványi, IV. 77. oldal.

20 Gyetvai. I., 144. oldal., Kanizsa monográfiája, 270-272. oldal.

21 OL., Kárász család levéltára, P 348-362., Kárász.

22 dr. Péter. 221. oldal.

23 Habermann. 135-136. oldal. Tóth., 423-424, 443-44. oldal.

24 Szántó. 107. oldal.

25 Szántó. 114. 118. oldal

26 dr. Zsilinszky.III., 240-244. oldal.

27 dr. Zsilinszky.III., 446. oldal.

28 dr. Zsilinszky.III., 448. oldal. Lakatos 102-107. oldal.

29 Győri. 619-628. oldal., Lakatos. 100-101. oldal., Rózsa. 40-43. oldal.

30 Csongor. (lásd. újságcikk), Rózsa. 40-43. oldal.

31 Szegedi Napló. 1905. július 13.

32 dr. Czimer., 171-172. oldal.

33 Pallas. 152. oldal., Révai. 245. oldal.

34 Bátyai.,(lásd. újságcikk), Czeglédi. 95-98, 106, 114., Habermann. 141-143, 234., Kancsúr, dr. Tichy,

35 Géczi-Labádi-G.Tóth. 131-133. oldal.

36 Bakonyi., dr. Zombori.

37 Erdős. 78. oldal.

38 Korabeli képeslapok és fényképek gyűjteménye (a szerző tulajdonában)., Habermann. 37, 123, 126, 210-211, 291-292, 299. oldalak., Csongrád Megyei Fiók-Levéltár, Hódmezővásárhely, 1879, 1893, 1909-es kateszteri térképek., Kancsúr., (Kamaráserdőn született)., Czalbert, Fodor, dr. Tichy, Vass., A szerző területismerete és határbejárása.

39 dr. Gyetvai, I.

40 Kancsúr.

41 Győri, 619-628. oldal., Geleta.. 6, 85, 88-89, 123. oldal. Kancsúr.

42 Erdős. 78. oldal.

43 A szegedi kamara 1900-as évkönyve. 86. oldal.

44 Erdős., 79. oldal., Lásd még: korabeli lapok.

45 Szabadkai korabeli lapok, (lásd a Szabadkai Könyvtár állományában)

46 dr. Lázár., 263-280. oldal

47 dr. Czimer., 186. oldal

48 Szegedi korabeli lapok, (lásd a szegedi Somogyi Könyvtár állományában.)

49 Lakatos., 102-107. oldal.

50 Engel. L. (1905), 98-99. oldal.

51 dr. Tichy

52 Géczi-Labádi-G.Tóth. 146-153. oldal.

53 Geleta., 109. oldal. Bukovetz, Kancsúr, dr. Tichy.

54 Az épület helyén a bontást követően akácfák vadon nőttek. A terasz és az épület helyéről 2004-ben kivágott két fa évgyűrűi a kérdéses évek időszakát igazolják. Hullmann, Kancsúr, Varga.

55 Czegédi, 89-101 oldal., dr. Czimer.,240-241. oldal.

56 dr. Bukovetz, Reök, dr. Tichy, Vass,

57 dr. Sturc. 36. oldal

56 Kancsúr.

59 Kancsúr.

IRODALOM:

Bakonyi Tibor: Magyar Ede (Budapest, 1989)

Balázs Béla: Álmodó ifjúság (Bdapest, 1976)

Balázs Béla: Emberek a határon (Budapest, 1949)

Bálint Sándor (1904-1980): A szögedi nemzet, I-III. (Szegedi Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, Szeged, 1976, 1977, 1980)

Bátyai Jenő: Munkácsy Mihály unoka öccse (Magyar Nemzet, Budapest, 1985.november 25.)

  1. Blazovich László, szerk.: A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig (Csongrád megye évszázadai történelmi olvasókönyv, I., Szeged, 1985)
  2. Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye, I-II. (Budapest, 1909)

Bozsóky Pál Gerő: Magyarok útja – a pogányságból  a kereszténységig (Szeged, 2000)

Csongor Győző: Az utolsó magyar nábob (Délmagyarország, korabeli cikke.)

Czeglédi Imre: Munkácsy ősei és rokonsága (Békéscsaba, 2001)

  1. Czimer Károly: A szegedi belvárosi kaszinó százéves története (Szeged, 1929)

Engel Lajos: Szegedi útmutató (Szeged, 1904, 1905, 1906, 1907)

Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig (Magyarok Európában, I., Budapest,1990)

Erdős József: Magyar fürdő-kalauz (reprint: Szeged, 1984)

Farkas Frigyesné Lichneckert Margit: Bokréta 1914-1940 (Szabadka, 1940)

Géczi Lajos, Labádi Lajos, G. Tóth Ilona: Az önkényuralomtól a Tanácsköztársaság leveréséig (Csongrád megye évszázadai történelmi olvasókönyv, II., Szeged, 1987)

Gyárfás István: A jász-kunok története, I-IV. (Kecskemét, 1870, 1873, Szolnok, 1883)

  1. Gyetvi Péter: A Tisza koronakerület településtörténete, I-III., (Kalocsa, 1992)

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza (Budapest, 1966)

Györffy György, Gy. Ruitz Izabella, fordítók: Julianus barát és napkelet felfedezése (Budapest, 1986)

Győri Géza: Életem, emlékeim (Új Sympózion, Újvidék, 1973)

Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. (Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből, Szeged, 1992)

Hampel József szerkesztette korabeli Archaelogiai Értesítők.

Iványi István: Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára I-V. (Szabadka,1906, 1907)

Iványi István: Martonos község története (Zombor, 1896)

Kiss Ferenc: Szeged (Budapest, 1927)

Lakatos Károly: Vadászati és madarászati emlékeimből (Szeged, 1891)

Lányi Béla: Csongrád megye flórájának előmunkálatai (Magyar botanikai lap, Budapest, 1914)

  1. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjára (Szeged, 1909)

Mészáros Piroska: Horgos település fejlődési vizsgálata a középkortól az I. világháborúig (Üzenet, Szabadka, 1982)

Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblázattal, I-XII. (Budapest, 1857-1868)

Nagygyörgy Zoltán: Az eltűnt Kamaráserdő nyomában (Bácsország, Szabadka, 2000)

Nagygyörgy Zoltán: Horgos-Kamarásról pontosítva (Magyar Szó, Újvidék, 2002. április 1.).

Nagygyörgy Zoltán: Horgosi-Királyhalom (Bácsország, Szabadka, 2001/I.-IV.

Nagygyörgy Zoltán: A Kárász család története (kézirat, – a szerző tulajdonában)

Pais Dezső. – ford.: Anonymus gesta Hungarorum, Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. (Budapest, 1977)

  1. Papp György: Kanizsa és környéke földrajzi neveinek adattára (Újvidék, 1982)

Pauler Gyula és Szilágyi Sándor: A magyar honfoglalás kútfői (Budapest, 1900).

  1. Péter László: Szeged utcanevei (Szeged, 1974)

Reizner János: A régi Szeged, I-II. (Szeged, 1884, 1887)

Reizner János: Szeged története, I-IV. (Szeged, 1899-1900)

Rózsa Gábor: HEGYNEKI – Bolondhegy Horgos határában (Szeged – folyóirat, Szeged, 1988. április)

  1. Sturc Béla: A Szabadka-Horgos homokpuszta természetes flóraképe és megőrzésének kérdései (Szabadka, 1997)

Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás (Magyarok Európában II., Budapest, 1990.)

Szántó Imre: Szeged az 1948/49-es forradalom és szabadságharc idején (Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből, XI., Szeged, 1987)

Szekeres László: A Kis-Horgosi templomrom ásatása (Kanizsa, 1993)

  1. Tergina Gyula: Horgosi ásatások (Archaelogiai Értesítő, Budapest, 1894)

Thuray József, ford. / Török történetírók: Török-magyarkori történelmi emlékek, I-II. (Budapest, 1893)

Tóth Ferenc, (szerk.): Csongrád megye építészeti emlékei (Szeged, 2000)

Zabosné Geleta Piroska: Így zajlott az életem (Újvidék, 1983)

  1. Zombori István: Reök palota (Tájak-korok múzeumok könyvtára, 449., Budapest, 1994)
  2. Zsilinszky Mihály: Csongrád vármegye története, I-III. (Budapest, 1897, 1898, 1900)

A szegedi kamara 1900-as évkönyve (Szeged, 1901)

Pallas lexikon, X. (Budapest, 1895)

Révai nagy-lexikon, XI. (Budapest 1914)

Társszerzők: Kanizsa monográfiája (Kanizsa, 1995)

Szegedi Híradó, Szegedi Napló, Délmagyarország, Szabadság, – korabeli lapok.

Adatközlők: Ferlling Jakabné Vass Etelka (1902-1999), dr, Bukovetz Imre (1903-1996), Szvoboda Ferenc (1908-2000), Nagy Antalné Hullmann Matild (1910-2001), Dobróka Andrásné Kancsúr Ilona (1911-1998), dr. Tichy Béla (1912-2001), Varga Mihályné Varga Ilona (1912-1999), id. Nagygyörgy Zoltánné Czalbert Ida (1922-1997), Jankovics Sándorné Fodor Emilia (1924-2000).