PALATINUS ISTVÁN:

A KÁRÁSZ CSALÁD ÉS HORGOS TELEPÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETE

         Ismeretszerzés szempontjából, a mindent alátámasztó dokumentumok mellett, fontos szerepet játszik a szájhagyomány. (Ez a mód, mely kis és nagy közösségekre jellemző egyaránt, könnyen felfogható és megjegyezhető történetek folyamát formálja meg, mozaikját a megélt igazságnak.)
     A hagyomány apáról fiúra száll, mint olyan kincs, amelyet rozsda meg nem mar, és ami eltulajdoníthatatlan. Az élettel megajándékozott családi múlt összetartó melegét jól ismerte gr. Batthyány Karolina, III. Kárász Imre felesége, aki sok gondot fordított arra, hogy gyermekei és unokái ismerjék és megőrizzék múltjukat.
 A Kárász család múltjára vonatkozólag ezen az úton indultam el, hogy felkeltsem az érdeklődést e nagy múltú és számunkra olyan fontos családdal kapcsolatban, hiszen volt olyan időszak, amikor Horgos léte egészen a család életéhez idomult, eggyé vált vele.
 Fő forrásomul Kárász llona Mária Anna nővér elbeszélése szolgált, aki ugyancsak ebből a hagyományból merített.
 A Kárász család – a legrégibb hagyományok szerint – gyökereit a honfoglalás előtti időkre vezeti vissza. A fejedelem után a legfőbb igazságszolgáltató – bírói hatalmat gyakorolták: kárchász, kárbíró. Nemzetségük jele a kárász hal volt. A honfoglalás után, Szent István térítésekor nem akarták elhagyni őseik pogány hitét. Titokban a pogány vallást gyakorolták továbbra is, és bíráskodtak, mint régen. Csak Szent Lászlónak sikerült őket keresztvíz alá hajtani. Ekkor kapták a Heves megyei (Eger környéke) birtokokat. Ebből az időből származik Szatmár megyében Kárász falu, majd a Dunántúlon Kárász-Köblény. A Kárász család címereMindezt jelképesen mintázza meg az ősi címer is: a bíráskodás jelvénye a három dombon álló három tölgyfa melyek alatt tartották a törvénynapokat, felette kék égben két csillag között egy félhold az ősök pogány hitének jelképei. A dombok alatt ezüst víz, melyből egy hal, kárász dugja ki a fél testét, a család, a nemzettség jelképe. A címer takarója kék és piros, felette az ötagú nemesi korona sisakkal, a nemesi rang birtokjegyei. A sisakon egy gólya áll csőrében egy tekergő kígyóval, a mocsaras vidéknek a jele.
 A tatárjárás a birtokba kapott területeket szétdúlta, megsemmisítette. Utána a király a déli végeken, Krassó Szörényben adott a családnak birtokot. Emléküket itt őrzi Krassóvár – Karas Severin (Románia) és a Karas folyó. Itt építettek várat, és ezt őrizték a török hódításokkor. A vár ostroma előtt a fiatal szülők hároméves gyermeküket a család összes irataival együtt Privigyébe (Nyitra megye, ma Szlovákia) küldik a Pongrácz nagyszülőkhöz. Ők az iratokat az Abaúj megyei Lelesz bencés kolostorba helyezik megőrzésre. A kolostorban pusztító tűzvész sok más irattal felemészti. A gvardián írásban értesíti a család akkori fejét az iratok megsemmisüléséről (családi iratokban, Országos Levéltár, Budapest). A gyermekből katonatiszt lesz, Németoszágba, Stuttgart környékére kerül. Ez az ág sokáig fennáll. A német katonatiszti család utolsó férfi sarja az 1914. évi világháborúban hal el.
 A Magyarországi ág felvidéki katonacsalád marad. A családfa’ legősibb személyként karánsebesi Kárász Miklóst ismeri. 1581-ben született, alsó lehotai Skultéty Annával élt házasságban. A reformáció új változásokat hoz a családi életben. Hat gyermekük közül Lukács Nyitrán református püspökként múködik. Fiai közül Krisztián-Péter-lmre és János, Pázmány Péter prédikációinak hatására visszatérnek a katolikus hitre. Krisztián-Péter-lmre hogy igazolja hithűségét, belép a Jézus Szíve társaságba, jezsuita lesz, majd később Marczalon plébánoskodik. Az atyai örökségből a ráeső földbirtokrészt a privigyei jezsuita rendházra hagyja.
 Testvére, János azon fáradozik, hogy visszaszerezze a család ősi birtokait, de hiteles iratok híján csak nemessége nyer megerősítést az Abaúj megyei bencés kolostor gvárdiánjának, a mindent megsemmisítő tűzvészről szóló levele alapján. Igy a már meglévő birtokokat nem szaporíthatta.Kárász Miklós Antal (1715-1797) Fia, Miklós Antal, ötödik gyermekként született 1715-ben Privigyében. A tehetségesnek látszó fiút jogásznak szánja az apja. Bécsben együtt tanul a nagyképességű Grassalkovich fiúval, akihez jó barátság fűzi egész élete folyamán.
 Amikor Csongrád vármegye újra alakult 1723-ban, a felvidéki nemesek ide és más délvidéki részekre húzódtak le, hiszen jelesebb hivatalt csak ők viselhettek. Ez kihívást jelentett Kárász Miklós Antal számára is, aki mint Grassalkovich jó barátja és minden hájjal megkent fiskális, jó hírnévnek örvendett Szegeden. A Kárász Fiút Szeged szabad királyi városa 1739-ben főjegyzőjének választotta meg. Hamarosan egyben városi tanácsnok is lesz, és 1741 -ben országgyűlési követ. Az 1746. február 22-én keltezett királyi rendelet tervbe vette Horgos és Szent Péter-puszták eladását. Szeged városi tanácsa kapott a lehetőségen. 1748/49-ben megbízást ad Kárász Miklósnak, hogy a Helytartó Tanácsnál, amelynek akkor ifjúkori barátja, és ismerőse Grassalkovich Antal volt az elnöke, kijárja a horgosi és szentpéteri területek megvásárlását a város számára. Pozsonyba érkezve Grassalkovich csakhamar felvilágosította barátját, hogy az eladásra tervbe vett pusztákat Szeged városa nem kaphatja meg az 1715-ben hozott 16. törvénycikkely értelmében: „város mint holt kéz nem szerezhet adományt.” Felbiztatta hát barátját, hogy vásárolja meg saját maga részére a két pusztát.2 Miklós nem akarta elhalasztani a lehetőséget a birtokszerzésre, hiszen alig pár éwel ezelőtt, 1742-ben vette feleségül Temesváry András szegedi városi főbíró leányát, Anna Máriát.Temesváry Anna Mária (1723-1787)
 Úgy gondolta, a birtok nem csak vagyonát gazdagíthatja, hanem tekintélyét is növelné a városi tanács előtt. Gyorsan nyélbe ütötték a szerződést Grassalkovichcsal. és 1749. március ötödikén aláírásukkal hitelesítették. A hírt Szeged városa nem fogadta kitörő örömmel. A tanácsnokok úgy érezték, hogy Kárász Miklós tehetségéve. túljárt az eszükön, és kijátszotta őket. Miklós pedig nem sietett haza, megvárta, hogy a kedélyek lecsillapodjanak, csak ezután tért vissza Grassalkovichcsal Szegedre.
 A Pozsonyban írt szerződés fontos tételeket tartalmazott:
 1. pont: „A királynő Kárásznak és feleségének, Temesváry Anna Máriának, valamint örököseiknek (fiaiknak) adja örök jogon Tisza-Szent Péter- és Horgos-pusztákat, 15 000 rajnai forintért.
 2. pont: Kárász a készpénzt Pozsonyban leteszi.
 3. pont: Ha a két puszta másik feléért Andrássy Zsigmond (aki úgyszintén igényt nyújtott be a puszták megvételére) a 15 000 forintot nem fizetné meg, akkor Kárász azt is jogosult átvenni.”3
 

1 Országos Levéltár, Kárász dosszié P szekció, Budapest

2 Vö.: Iványi I.: Szabadka, szabad királyi város története II, 118.

3 Gyetvai Péter: A Tiszai Korona-kerület telepítéstörténete I, 672.

 Időközben Martonos is fellépet a bérelt területek érdekében. Grassalkovich maga utazott le Zomborba 1749. június 29-én, s a „Norma” című okiratban elvégezte Tiszaszentpéter- és Horgos-puszták megosztását három részre: Andrássy Zsigmond, Kárász Miklós és Martonos község lakói között:
 Először: A kezdő dombtól, ezt másképpen Gulyás-halomnak mondják, észak felé a Börcsök-halomig a Láda-tó mellett, innen egyenes vonalon egészen a Lapis-halomig, másképp Elterjedt-domb, innen egyenes vonalon egészen a legmagasabb dombig: horgosi Kettős-halom, az én bejegyzésem szerint a geometriai térképen, amely a martonosiak leválasztandó részének készült.
 Másodszor: Ki van jelölve, hogy ezeket a birtokokat a szegediek területétől a Pap-halomtól kezdődően a Kettős-határhalomig, innen a Siska-halomig, innen viszont a Buzgány-halomig, onnan pedig a Szegedről Szentmáriára vezető főútig húzott vonal választja el. A határvonal ezt az utat követve egészen a Kőrös-érig, majd a Szentmáriának határáig tart, itt azután bevégződik. Innen ugyanis a szegediekével együtt állami fémhatárjelzők vannak felállítva. Ezek által van a határ rnegjelölve.”4
 A területre megállapított összeg befizetése késett, és a határok kijelölése sok bonyodalmat szült az új szomszédok között. Ezzel magyarázhatjuk, hogy a Kárász által írt kérelemre 1750-ben nem érkezik meg az adománylevél Bécsből. Mária Terézia császárnő több ízben is tájékoztatást és véleményezést kér. Így az adománylevél az 1749-ben megkötött szerződés után csak 22 évre, 1771. március 11-i keltezéssel készül el. Időközben Kárász Miklós 1751-ben megváltotta a visszalépő Andrássy Zsigmond részét is újabb 15 000 forintért.
Az adománylevél Kárász számára a következő feltételeket szabja:
 „Az emlékezetes megadományozott Kárász Miklós, a Csongrád megyéhez tartozó birtokokon, Tiszaszentpéteren és Horgoson, amelyek a Szentmária városától Szegedre vezető úton vannak, így a közönségnek és az áthaladó katonaságnak szükségleteire, 100 telkes falut állandó folytonossággal felépítsen, s abba kizárólag katolikus vagy egyesült görög szertartású embereket telepítsen.”5
 A rendszeres telepítés előtt Szent Péter- és Horgos-pusztán már folyt gazdálkodás. Egyaránt magyar és szláv származású kertészeket találunk a Bács vármegyei szolgabíró 1757/58-as összeírása alapján: Tóth Anna, a horgosi vendéglőt vezeti, Mihajlo Vlach kertész, Mihajlo Dudas kertész, Kollár Antal 1747 óta lakik Szentpéteren, Szegedi Mátyás 1754 óta, Bende Mihály 1759 óta.6
 Kárász Miklós több alkalommal is sikertelenül próbálkozott telepeseket hozni az új pusztákra, mert azokat a környező városok, Szeged és Szabadka a jobb életkörülményekkel elvonzották. Kárász jól ráérzett a császári udvar szándékára, amit igazán a két szomszédos szabad királyi város sugalmazott a kormánynak, hogy főleg a katonaság ellátásának terheit akarják az új falura hárítani, az azok számára épített pihenőhelyként. Ezért igyekezett ettől a kötelezettségtől mentes maradni, bár ez nem sikerült neki. Ezt látja alátámasztani az a levélfogalmazvány is, amely a Magyar Udvari Kamara számára készült. A horgosi telepítést akadályozó érveket 6 pontban foglalja össze:
 1. A Martonos által bérelt részeket is értve, a telepítés mégis lehetséges.
 2-3. A Magyar Kamarának az a kívánsága, hogy ide kizárólag katolikus vallássú lakosok telepíttessenek. Ez gyakorlatilag egyáltalán nem lehetséges, hiszen figyelembe kell venni, hogy a terület Szeged, Szentmária városok és a kiváltságos Tiszai kerület között fekszik. Ezért aztán egyáltalán nem lehet feltételezni, hogy az új jövevény katolikusok majd éppen ezt a falusi és terméketlen helyet fogják választani állandó lakóhelyül a kiváltságos és termékeny terület helyett. Ezért itt eredmény csak akkor remélhető, hogyha Kárász Miklósnak megengedtetik, hogy valláskülönbség nélkül és a szabad vallásgyakorlat biztosításával létesíthessen itt falut.
 4-5. A martonosiakkal való különbséget és a Martonossal szembeni előnytelenséget részletezi.
 6. Miért nem a szegedi és a szabadkai pusztákon szorgalmazzák a falu alapítását? Ha a szegedi Kis lllés, Bilisicza, Csikós Zsemlék és Paphalma bármelyikén létesülne a falu, ott alkalmasabb lenne. A másik falu pedig Szentmária területén, nevezetesen Ludas-pusztán. Ez Szentmária és Martonos közt a középen lenne. E városnak 12 hatalmas és nagyon termékeny pusztája van.
 Mivel az előadott érvek alapján nyilvánvaló, hogy az eddigi szorosan vett Kárász-féle birtokrészeken a népesítés nem lehetséges, de nincs is rá szükség, azért nem marad más hátra, minthogy az üdvari Kamara rendeletével vagy királyi leirattal kötelezi Kárász Miklóst a falu létesítésére.”7 Mindezt figyelembe véve rendelkezett a kormány az 1771 évi adománylevélben a falu telepítéséről, mint azt már föntebb láttuk.
Kárász kénytelen eleget tenni az adománylevél elvárásának, így 1771/72-ben hozzálát az új falu telepítéséhez. Igaz, nem a kijelölt helyet veszi célul, hanem a Kis-Horgostól délebbre eső dombokat, ahol kedvezőbb körülményeket lát az új életközösség megszervezésére. A telepítést az is megsürgeti, hogy Kárász Pozsonyból 1771. április 11-én olyan felszólító levelet kap, melynek értelmében – ha nem intézkedik a falu telepítéséről -, kénytelen lesz befogadni azokat a német telepeseket, akiket a Temesi Bánságba irányílottak, ha ezeket ott elhelyezni nem lehetne.
Kárász ezután gyorsan cselekedett. Szentpéteren 1771. szeptember 24-én már alá is írták a szerződést ő és 59 jelenlkező gazda.1772-ben tovább folytatja a telepítést.
 

4 Zentai Levéltár, Kárász anyag E szekció 138.

5 Zentai Levéltár, Kárász anyag, Adománylevél 1771.

6 Vö.: Gyetvai P. Tkkt 1, 684.
7 Gyetvau Péter: Tkkt. I. 686.