Nagygyörgy Zoltán

HORGOS HELYTÖRTÉNET KUTATÁSAI ÉS KULTURÁJÁNAK HELYZETKÉPE

Mint ismeretes, a délvidéki Horgos község térsége több mint ezer évig Magyarország szerves része volt. Horgos Csongrád vármegyéhez tartozott, de Bács-Bodrog vármegye folyton mesterkedett, hogy az egykori Horgos és Tisza Szent Péter pusztákat az ő fennhatósága alá csatolhassa.

Trianont követőn Bács-Bodrog vármegyét kettészakították, és Bács megye része Bácska néven szerb fennhatóság alá került. Ekkor Bácska, a szerbek mesterkedései által az egykori Horgos és Tisza Szent Péter pusztákat, mint a felvidékről Szegedre került nemes Kárász család Csongrád megyei birtokát, vagyis a későbbi Horgos és Horgosi-Királyhalom (ma: Királyhalom) területét bekebelezte. Horgos mára egy cseppnyi Csongrád, a néhai Bács megyében.

A később még említésre kerülő, Gyetvai Péter könyvéből idézet (683. oldal): „Bács-Kiskun Megye a Bács – elemet jogosulatlan viseli, mert az egykori Bács-Bodrog Vármegyének ma csak a Bodrogi része tartozik Magyarországhoz. Nem először okoz ilyen torzulást a hivatalos névadók történelmi és földrajzi tájékozatlansága.”

Horgos vidéke helyzeténél fogva közkedvelt letelepedési hely volt már az őskorban is. Gazdag feltárt, és még feltáratlan lelőhelyek vannak a térségben. Dr. Tergina Gyula (1856-?) nádasi születésű, bölcseleti doktor, királyi tanácsos és királyi tanfelügyelő 1893-ban a Tisza menti Ördög lyukban, majd 1894-ben a kamarási Reök parton, a Reök major  mellett népvándorláskori sírokat tárt fel (Reök Iván /1856-1923/ császár és királyi folyam-mérnök, szegedi Reök palota építtetője, és kamarási földbirtokos.). A Szegedre került leleteket ma is jelentős számban tartják a magyar honfoglalás kútfői között (lásd: zágrábi születésű országos főlevéltáros Pauler Gyula /1841-1903/ és kolozsvári születésű könyvtári igazgató Szilágyi Sándor /1827-1899/: A magyar honfoglalás kútfői /Budapest, 1900/). Ezen ásatásokról beszámolt a Hampel József (1849-1913) szerkesztette korabeli Archaelogiai Értesítő.

Hosszabb idő eltelte után 1963-ban újabb feltárásokat folytatott Szekeres László (1931-1997), a szabadkai városi múzeum régésze, a Kis-Horgosi major melletti templomdombon, az Árpád-kori Horgas halásztanya helyén, amelyet I. Géza (1040 k.-1077) magyar király a garamszentbenedeki, 1075-beli adománylevelében említ (lásd.: Esztergomi Káptalan Levéltár, jelzet 9, fasc 3, No 3, / M.O.L., Dl 235997), és Kamaráson. A leletek eredményeit megírta a: Zenta és környéke története a régészeti leletek fényében (Zenta, 1971), a Középkori települések Északkelet Bácskában (Újvidék, 1983), a Kanizsa múltja a régészeti leletek fényében (Kanizsa, 1986), és A Kis-Horgosi templomrom ásatása (Kanizsa, 1993) című könyveiben.

1981/82-ben Ricz Péter, a szabadkai Városi Múzeum régésze feltárta a Budzsáki part (lásd: Vaskapu, korabeli őrhely-település) rézkori temetőjét.

Az idő folyamán ezen ásatásokból gazdag leletek kerültek a szegedi, szabadkai, és a zentai múzeumokba.

1994-2006 között az újvidéki vajdasági múzeum régésze Stanko Trifunović nem tartva be a régészet nemzetközi szabályait, egyedül politikai indíttatású ásatásokat végzett Zsilinszky Mihály egykori földbirtokán (lásd a mai: Zsilinszky földek), a Madarász-tó melletti, a korabeli térképeken már jelzett megye-határút menti, feltehetőn kunok lakta őrtanya helyén (lásd térképjelzés: Diversorium). A belgrádi lapok világszenzációként hozták, hogy Horgostól nem messze, az országhatár közelében már a IV-V. században éltek szlávok. Erre reagálva három nemzetközi tudományos tanácskozás is foglalkozott vele, amelyen a szakemberek elvetették a szlávoknak az antik korban való megjelenéséről szóló elméletet (lásd: Magyar Szó, Újvidék 1995. október 19-én a 13. oldalon, és 1995. október 26-án a 9. oldalon). A szlávoknak nem volt szokásuk lápos árterületekre, vízpartokra települni! Mind ezek ellenére az említett régész 2003-tol a szerb államhatalom támogatásával minden évben tovább folytatja az ásatásokat. A Szabadkai Múzeum régészei ettől mostmár teljesen elhatárolják magukat (lásd: Magyar Szó, Újvidék 2003. november 1-2-án a 7. oldalon).

1996/97-ben az újvidéki és szabadkai régészek gyors mentőásatásokat végeztek a készülő európai autóút mentén: a Kis-Horgosi major mellett, a Buzgány (Buzkán) major, a mai Kelemen földek (lásd dr. Kelemen Béla /1863-1944/, szegedi ügyvéd), valamint a Kender-tó mellett (lásd az egykori Láda-tó mai északkeleti része) készült vízülepítőnél.

Szintén megelőző mentőásatásokat kellene végezni az országhatár-zónába eső Buzgán (Buzkán) halom (mai neve: Kurva domb, néhol Kurta dombnak említve) mellett elterülő Buzgány pusztán (lásd: Buzkán szállása – egy 1333. évi oklevélben szerepel Kun IV. László /1262-1290/ magyar király rokona, a kun nemzetségű Arbuz, akinek fia a Buzkán fejedelem), amely helyre az új határátkelő felépítése folyik.

Tény, hogy sok-sok feltáratlan kincset rejtenek Horgos környékének lankái, és a műemlékszámba menő, egyre fogyatkozó halmok (Ezen Tisza menti térségre lokalizálta több régész is a hun vezér, Attila (400-453) temetkezési helyét). Tudni kell, hogy a Horgos külterületéhez tartozó, szerb betelepítettek által létesített Kis-Gyála részén, a Sas halmot 1970-ben elhordták a Tisza áradásakor a magyarkanizsai töltéshez, akárcsak a Buzgány halom déli környékét, a Folyó semlyékes mellől. A Kántor semlyék (mai nevén: Béró semlyék, iletve Degelica) nyugati széle mellett egykoron kiemelkedő Kukora halmot 1997-ben szintén elhordták az európai autóúthoz. A Vaskapu halom (később Ágyú domb, majd Tévedő domb, ma Kiserdő domb) és a Marinka halom- szőlőhegy (ma Kapros domb) jó részét mára szintén elhordták. Ilyen veszélyeztetett még a: Kun halom, a Hegyes halom (mai neve: Szűcs halom), és a Béka halom, stb. melyeket folyamatosan beszántanak. A tervezett új határátkelőhely kiépítése és az európai autóút munkálatai továbbra is fenyegetőn hatnak ezekre a ritkuló műemlékekre.

A történelmi Magyarország idején nagy érdeklődés mutatkozott a magyarság történelme iránt. Vármegyék, városok, falvak, történelmi családok monográfiáival kezdtek foglalkozni. Csongrád vármegye és Szeged történetével már több történetíró is foglalkozott. Néhányan, akik Horgos területével legbehatóbban foglalkoztak: az ocsovai születésű evangélikus prédikátor, Bél Mátyás (1684-1749): Csongrád és Csanád Megye leírása (1732), / a miskolci születésű egyetemi tanár, Vályi András (1764-1801): Magyarország leírása (Buda, 1796), / a mádi születésű császári tanácsos, a tudományos akadémia tagja ifj. Palugyay Imre (1818-1866) szintén Magyarország leírásában; Békés-Csanád, Csongrád és Honth vármegyék leírása, IV. kötet (Pest, 1855). A dömösdi születésű táblabíró és ügyész Gyárfás István (1822-1855): A jász-kunok története, I-IV. (Kecskemét, 1870, 1873, Szolnok, 1883). Reizner János (1847-1904) szegedi születésű főjegyző és királyi tanácsos, történetíró és könyvtáros: A régi Szeged, I-II. kötete (Szeged, 1884, 1887), és a Szeged története, I-IV. kötet (Szeged, 1899, 1900) könyveiben bőven kitér ezen térségre, és Horgos újratelepítésére. A temesvári születésű történész, a magyar tudományos akadémia tagja, Pesty Frigyes (1823-1889): Magyarország helynevei, földrajzi és nyelvészeti tekintetben (Budapest, 1888) szintén értékes horgosi adatokat közöl. A lugosi születésű főgimnáziumi tanár Iványi István (1845-1917): Bács-Bodrog Vármegye földrajzi és történelmi helynévtára, I-V. (Szabadka, 1889-1907) művében Horgost mint Bács-Bodrog vármegye helységét említi. Dr. Zsilinszky Mihály (1838-1925) békéscsabai születésű, Csongrád vármegye főispánja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és történetíró, volt horgosi mész-homokkő téglagyár tulajdonosa (lásd később: Molnár János /1876-1959/ lisztmalma, illetve az 1946-ban államosított mai Vitamin paprikagyár helye), és földbirtokos (lásd a mai: Zsilinszky földek): a Csongrád Vármegye története, I-III. (Budapest, 1897, 1898, 1900) köteteinek egyik része Horgos és Tisza Szentpéter puszták históriája.

Az utóbbi időben e térséget legátfogóbban feldolgozta Gyetvai Péter (1912-1988) péterrévei születésű plébános, és történetíró: A Tisza koronakerület településtörténete, I-III. kötet (Kalocsa, 1992) gigantikus művében. Horgosról írt dolgozatot a szabadkai Mészáros Piroska: Horgos település fejlődési vizsgálata a középkortól az I. világháborúig (ÜZENET, Szabadka, 1982). Ezután Barta László: Horgos 1828-ban (ÜZENET, Szabadka, 1983). Szerb nyelven írtak helytörténetet dr. Győre Kornél és dr. Pavle Tomić: Opština Kanjiža /Kanizsa község/ (Újvidék, 1982) címmel. Az újvidéki Magyar nyelv, irodalom és Hungarológiai kutatások intézetének tanára, a magyarkanizsai dr. Papp György: Kanizsa és környéke földrajzi neveinek adattára (Újvidék, 1982) könyvében Horgos határát is felölelte, – ebben adatgyűjtéskor sok téves adatot is rögzítettek. Magyarkanizsai szerzők által létrejött a: Kanizsa monográfiája, I. kötete (Kanizsa, 1995) amely több fejezetében is foglalkozik Horgos településével. Sőt, a történelmi lelőhelyek java részét is Horgostól „kölcsönözték” Kanizsa monográfiájához.

De nem csak a vidékiek, maguk a horgosiak is mind nagyobb figyelmet fordítanak a szülőfalujukra. A II. világháborút követőn Horgoson újraéledt a település múltja iránti érdeklődés. 1951-ben Horgosra került Varbai Jenő (l906-1974) becsei születésű plébános, aki 1968-tól 1971-ig helyi gyűjtésekből kultúr-, és településtörténeti kiállításokat szervezett. A 342 horgosi  tárgyból álló néprajz gyűjteményét, nyugdíjba vonulásakor (1972) a Zentai Városi Múzeumba helyezték megőrzésre. Ő a helyi plébánia gondozásában 1967-től nyugdíjazásáig 14 füzetecskét is megjelentetett: Horgosi harangszó címmel. Ebben a saját írásain kívül helytörténeti írások jelentek meg a már említett Gyetvai Péter, majd Körmendi József (1947-1992) horgosi szüleésű történelem tanár (aki Kecskeméten dolgozott és hunyt el), és Fodor Gellért (1903-1977) volt országgyűlési képviselő tollából.

1972-ben megülték a szegedi lakos nemes Kárász Miklós által újratelepített Horgos község fennállásának 200. évfordulóját. Később kiderült, hogy az ünnepséget megkésve tartották, ugyanis Mária Terézia (1717-1780) királynő 1771-ben adta ki a birtokjogi oklevelet (lásd: M.O.L. Kárász családi levéltár, jelzet: P 348 / AA No 5) Kárász Miklós (1715-1797) privigyei születésű szegedi főjegyzőnek, és még azon évben megkezdődött a betelepítés is. Az 1772. év már az első telepesek névjegyzékbe vételének az évszáma (lásd: Vajdasági Levéltár, Bács-Bodrog Vármegye fondja, jelzet: 1/1772).

1972-ben az ünnepségre készülve a Horgosi Helyi Közösség tanácsa megbízásából Borsos György, horgosi történelem tanár, mgr. Dobos János (1935-1998) kanizsai születésű zentai levéltáros, Jelovac Mária, a horgosi mezőgazdasági birtok volt igazgatónője, Konc Albert (1928-1993) szintén horgosi történelem tanár, és a magyarkanizsai dr. Papp György közös kutatásba fogtak. Munkájukat írógéppel írott brosúra formájában, 1972-ben sokszorosították. 1978-ban Szabadkán kinyomtatták könyvecske formájában Horgos 1772-1978 címmel. Ezután 1991-ben dr. Papp György szerkesztésében: a Dokumentumok, források Kanizsa monográfiájához, című könyvének részeként az előző horgosi könyvecske teljes anyagát megjelentette. Ez az anyag ezzel egy időben még egy másik, közös csokorba fogott szabadkai kiadványban is megjelent: Ó-Kanizsa, Martonos, Horgos – helytörténete címmel.

1995-ben a horgosi római katolikus plébániahivatal megünnepelte a horgosi templom fennállásának 200. évfordulóját, melynek alkalmából megjelentettek egy bővített, újabb horgosi helytörténeti könyvet: BESZÉLŐ MÚLTUNK címmel. Az egyházi ünnepségre készült mű gyors munkával jött létre, ezért a könyvbe bele is került: „Ezt a művet hídnak tekintjük az 1978-ban megjelent Horgos helytörténetének brosúrája és majd egy későbbi, önálló nagy monográfia között.” Ezen könyv horgosi lakosú szerkesztői: Kiss-Iván Anna, Győrböl származott tanítónő; Nagygyörgy Zoltán képzőművész és sportmunkás, majd hivatalos helytörténész; Palatinus István, plébános; és Táborosi Imre (1929-2001), volt iskolaigazgató. A szakírások szerzői: mgr. Dobos János, Palatinus István, Danyi László, Kárász Ilona, Táborosi Imre, dipl. ing. Szécsi Gusztáv, Nagy László, és dr. Czékus Géza.

Az 1995-től Szabadkán megjelenő BÁCSORSZÁG című vajdasági honismereti kiadványnak, a 2000-től felújított kiadásaiban horgosi helytörténeti dolgozatai jelennek meg Nagygyörgy Zoltán hivatalos helytörténésznek (Az eltűnt Kamaráserdő nyomában, A Horgosi-Királyhalom, A népdalgyűjtés múltja Horgos-Kamaráson, A 230 éve újratelepített Horgos címere, stb.). Emellett az újvidéki Magyar Szó című napilapban és a szabadkai Hét Nap című hetilapban is megjelennek helytörténeti, műemlékvédelmi és tájvédelmi írásai. Horgos történetét mintegy húsz éve kutatja, ezért elkötelezettségből elvállalta Horgos monográfiájának az elkészítését. A monográfia szükségességét értékelve a Horgosi Helyi Közösség tanácsa támogatja ezen munkát.

Horgosi vonatkozású kiadványok még a néprajzi, folklór és egyéb ismertető művek. A Csallóközből Szegedre származott Csaplár Benedek (1821-1906) plébános, néprajzkutató, író (írói nevén: Karcsanyéki, Árpádfi), korabeli Betlehemes játékot jegyzett fel Horgoson, melyet aztán a nagyszalontai születésű jogász és akadémikus Arany László (1844-1898) és a kolozsvári születésű egyetemi tanár és akadémikus Gyulai Pál (1826-1909): Elegyes gyűjtések (Pest, 1872), című könyvükben megjelentettek. 1906-ban Bartók Béla (1881-1945) zeneszerző és zongoraművész, népdalokat gyűjtött Horgos-Kamaráson, és az itt gyűjtött 25 horgosi jelzetű dallamot a budapesti Nemzeti Múzeumba helyezte el. Ezekből A magyar népdal (Budapest, 1924) című könyvében is jelentetett meg. Farkas Frigyesné Lichneckert Margit: Bokréta 1914-1940 (Szabadka, 1940) című könyvében bemutatta a korabeli horgosi Gyöngyösbokréta néptáncegyesületet és a falu kultúréletét. Dr. Hegedűs László: Horgosi lakodalom (KALANGYA, Szabadka, 1942) című könyvében megörökítette Krekuska György (1923-1995) falubeli első vőféy rigmusait. Dr. Kiss Lajos (1900-1982) zombori születésű, népzenekutató, bölcseleti doktor a: Horgosi népdalok (Zenta, 1974) című könyvében folytatta a helyi népdalok rögzítését. Dr. Papp György: Betlehemnek nyissunk ajtót! (Szeged, 1994) című könyvében összefoglalja és feleleveníti a Betlehemes játékokat. Ezen térség néprajzával igen kimerítően foglalkozott Bálint Sándor (1904-1980) néprajztudós: A szögedi nemzet I-III. köteteiben (Szeged, 1976, 1977, 1980).

Horgoson Trianont követőn virágzó magyar színjátszás a II. világháború után mára fokozatosan elsorvadt. Jelenleg a horgosi Bartók Béla Közművelődési Egyesület szakosztályaiként eredményesen működik az iskolásokból összetevődött Pöttöm színpad, és aktívan őrzi a horgosi néphagyományokat a néptáncegyüttes, a citera zenekar, az asszonykórus, és a Betlehemes csoport. Tervben van egy horgosi tájház kialakítása, amely helytörténeti múzeumként működne, s helyet kapna benne a néhai Varbai Jenő plébános néprajzi gyűjteménye is.

Horgos képzőművészetével eddig nem foglalkoztak behatóan, bár színpalettája bőséges. A Kárász családi ág szeghalmi tagja: Kárász István (1871-1951) császár és királyi kamarás, festőművész, akinek a Horgoson festett olajképei  fennmaradtak a horgosi leszármazottak tulajdonában (pl. Szelevényi puszta). Egyébként a horgoson még élő Kárász család tulajdonában fennmaradt csaknem minden felmenőik megfestett arcképe. Munkácsy Mihály (1844-1900) festőművész 1891. október 24-én részvett a szegedi új tiszti kaszinó megnyitóján és ekkor az unokaöccsénél Reök Ivánnál szállt meg. 1896-ig a Reök család kíséretében Munkácsy járhatott Kamaráserdőn, a szintén rokonságban levő Kelemen család új villájában. (Munkácsy a Reök család több tagjáról csodálatos portrékat festett, de feltehetően Horgos-Kamarás körüli tájképet is festhetett.) Kamaráson műterme volt Nyilasy Sándor (1873-1934) szegedi festőművésznek, aki Trianonig ott alkotott (lásd horgosi műveit a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és a budapesti Szépművészeti Múzeumban). 1957-től húsz éven keresztül a horgosi Szent János utcai műtermében alkotott a felsőtőkési születésű Balázs G. Árpád (1887-1981) festőművész. A mára felújult horgosi Kárász Képzőművészeti Szakcsoportot 1972-ben öt falubeli képzőművész alapította meg: Császár József (1939-1997), Fujkin István, aki jelenleg Torontóban él és dolgozik, Kárász Ilona (1931-2004), aki Martonoson volt tisztelendő nővér, a lokálpatrióta Nagygyörgy Zoltán, és a jelenleg Stuttgartban dolgozó Tóth István. Mindezt, a készülő Horgos monográfia egyik fejezete bőségesen fogja tárgyalni.

A szabadkai Hovány Lajos, vízépítő mérnök többször is bejárta a horgosi határt Nagygyörgy Zoltán vezetésével, és a térségről vízrajzi dolgozatai jelentek meg: 1992-ben a LÉTÜNK (Újvidék), 1997-ben és 1999-ben az ÚJ KANIZSAI ÚJSÁG (Kanizsa), 1999-ben és 2000-ben a BÁCSORSZÁG (Szabadka), 2000-ben a HUNGAROLÓGIAI KÖZLEMÉNYEK (Újvidék) című kiadványokban, és legutóbb a Vizeink nyomában, (Szabadka, 2002) című könyvében.

Horgos környékének élővilágával igen részletesen foglalkozott a vadászati szakíró Lakatos Károly (1853-1914): Vadászati és madarászati emlékeimből (Szeged, 1891) című könyvében. A növényvilágot alaposan felmérte Lányi Béla (1879-1918) botanikus, tanár a Csongrád megye flórájának előmunkálatai (Magyar Botanikai Lapok, Budapest, 1914) című kiadványban. Dr. Milovan Gajić: Flora i vegetacija Subotičko-Horgoške peščare /A Szabadka-Horgos homokvidék növény és élővilága/, (Szabadka, 1986) című kötete, és a dr. Sturc Béla (1914-1994) botanikus, tanár A Szabadka-Horgosi homokpuszta természetes flóraképe és megőrzésének kérdései (Szabadka, 1997) című könyve jelentős szakmunkák.

A Horgoson élt, és ott járt írók is kedvel írtak e térségről. Az egykori szegedi újságíró Móricz Pál (1870-1936) A Kárász uraság kocája (Budapest, 1904) című könyvében a horgosi nemes földbirtokos családról szóló balladai hangú történetet is közre adta. Mikszáth Kálmán (1847-1910) Szeged könyve I-II. (Budapest, 1914) című könyvében horgosi történet is található. Továbbá A demokraták (Budapest, 1898)  elbeszéléseinek a Szervusz, Pali bácsi! című fejezetében a horgosi Kárász Karolina és a férje gróf Fejérváry Amerikába vándorlásuk szakaszával foglalkozik – állneveken említve őket. Gárdonyi Géza (1863-1922) töbször is megfordult Burg Dénes (1854-1928) horgosi gyógyszerész és községi képviselőnél, akik jó baráti viszonyban voltak. (Írásait érdemes lenne kutatni, feltehetően fellelhető lenne valamely munkájában horgosi vonatkozás is.) Balázs Béla (1884-1949) Emberek a határon (Budapest, 1949), és az Álmodó ifjúság (Budapest, 1976) című regényeinek cselekménye részben a falu területén játszódik. A horgosi születésű órásmester, Győri Géza (1904-1982): Életem, emlékeim (ÚJ SYMPOSION, Újvidék, 1973) önéletírásában a Horgoson töltött gyermekkorára gondol vissza. A szintén horgosi születésű Zabosné Geleta Piroska (1910-1989) néptánc oktató: Így zajlott az életem (Újvidék, 1983) önéletrajzában megjeleníti a korabeli Horgos életét.

Horgos lakosságának genealógiájával átfogóan foglalkozott Gyetvai Péter a már említett: Tisza koronakerület…, köteteiben. Jóval előtte kiadott mű a balassagyarmati születésű történész és geneaológus Nagy Iván (1824-1898) Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblázattal, I-XII. (Budapest, 1857-1868). Kempelen Béla (1874-1952) budapesti szüleésű családtörténetíró és heraldikus, a Magyar nemes családok I-XI. (Budapest, 1911-1932) című  köteteiben is találhatók egykori horgosi családok. Habermann Gusztáv (1903-1994) Személyi adattár a szegedi polgári családok történetéhez (Szeged, 1992) című lexikonában, és Kázmér Miklós a Régi magyar családnevek szótára, XIV-XVII.század (Budapest, 1993) több Horgos-Kamarás-Királyhalmi birtokkal rendelkező polgári családdal foglalkozik. Horgos újratelepítőjének, az 1700-as évek első felében Szegedre került felvidéki nemes Kárász család, a későbbi Horgos és Tisza Szent Péteri földbirtokosnak a családfája az 1500-as évektől ismert (lásd: M.O.L., Kárász család levéltára, P 349 / 2., 3.csomó). A Kárászok szintén történelmi családokból házasodtak (lásd.: gróf. Lónyay, gróf. Fejérváry, gróf. Batthyány, báró. Wenckheim, stb). A legutolsó leszármazott Kárászok Horgoson még élnek. Birtokaik, kastélyaik és más kultúrlétesítményeik behálózták az egész történelmi Magyarországot, sőt messzi országokat is (lásd.: Csongrád megye – Szeged, Horgos. / Békés megye – Szeghalom, Bélmegyer, Füzesgyarmat, Mezőberény. / Nyitra megye – Privigye, Románfalva./ Abaúj-Torna megye – Kis-Bózsva. / Krassó-Szörény megye – Karánsebes, Krassóvár. / U.S.A., Iowa Állam – Davenport. / stb.). Minden történésznek látnia kell, hogy a Kárász család történetének kellő megismerése magyar nemzeti ügy. Ezek után kétségtelen, hogy Horgos készülő monográfiájának ez lesz az egyik fő fejezete. A másik kiemelt fejezete pedig Horgos építészete, mivel eddig azzal sem foglalkoztak részletesebben.

Az újratelepített Horgos régi népi építészetéről tudni kell, hogy Szeged orientáltságú. Az 1860-as években a földosztáskor, a Szeged-Alsóváros kirajzása az Alsó-tanyákra, egyben Horgosra is elhozta a napsugaras házvégeket. A századfordulón, Horgos mellett, az Ormódy Béla (1831-1917), miskolci születésű szegedi nagykereskedő és bankár által kialakított Kamarás üdülőn (lásd egykori neve: Kamaráserdő) Magyar Ede (1877-1912) orosházi születésű műépítész tervezte szecesszió stílusban a vasútállomást (1911), és 1893-tól több szegedi polgár villáját. Sajnos Horgos-Kamaráson a régi magyar népi és polgári épületek, egyéb építmények (lásd: Kárász kastély –barokk, 1795, a Reök villa -szecesszió 1910, a Bagolyvár-1875, stb.) Trianon óta folyamatosan pusztulóban vannak, és ez az utóbbi tízenöt évben felgyorsult. Mára sok épületet el is bontottak. Mind ezen értékeinkre odafigyelni már általános magyar nemzeti ügy, mert segítség nélkül ez mind el fog tűnni. A szerb hatalomnak nem érdeke, hogy a más nemzeti értékek a délvidéken fennmaradjanak.

Horgossal folyamatosan foglalkoztak a régi szegedi folyóiratok: a Szegedi Híradó (1859-), a Szegedi Napló (1878-), Szeged és Vidéke (1902-), és a szabadkai lapok is, a Szabadság (1877-), a Munka (1925-), stb. A két világháború között Horgosnak volt saját folyóirata: a HORGOS ÉS VIDÉKE újság (1937-1944), a közgazdasági, községi politikai és közművelődési hetilap (lásd: Országos Széchényi könyvtár, Budapest). A II. világháború után a horgosi római katolikus plébániahívatal ingyenes folyóíratot adott ki HORGOSI HARANGSZÓ (1967-1971) címmel, évi három alkalommal. Újabban, 2001-től a horgosi Lazarus Teleház fiatalok szerkesztésében fénymásolón sokszorosítva jelent meg a kicsiny négy oldalas HORGOSINFÓ ingyenes heti kiadványt, majd a Horgosi Kisujság – de mindkető megszünt.

A korhű látképeket ábrázoló régi képes-levelezőlapokról olykor megfeledkeznek a monográfia írók, holott ilusztrációként kiválóak. A nagy gyűjtők ma már egy-egy helység önálló képeslevelezőlap albumát is megjelentetik. A Horgoshoz tartozó Kamarásról már a 19. század végén megjelentek képeslevelezőlapok, a szegedi üzletemberek gondozásában. Kronológiai sorrendben az eddig ismertek: Czapik Gyula, nyomdász és könyvkereskedő (üzlete a Kárász utca 14. szám alatt volt), Engel Lajos nyomdatulajdonos (a Dugonics téren), Várnay Lipót nyomdatulajdonos (Kárász utca 9.), Grünwald Hermann könyvkereskedő, aztán Baranyai Gyula (1859-1932) szegedi iskolaigazgató, amatőr fényképész és kamarási villa tulajdonos. Bartók Béla a Szeged-környéki népdalgyűjtése idején ebben a – mára lepusztult állapotú – kamarási Baranyai villában szállt meg, és vendégeskedett Brauswetter Ottó (1858-1919) szegedi órásmester villájában is (lásd. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – 6. szám, Szeged 2003. A népdalgyűjtés múltja Horgos-Kamaráson, 366-374. oldal, és BÁCSORSZÁG, Szabadka, 2001, IX-XII., 111-113.oldal). Horgosról a helyi kereskedők adtak ki képes-levelezőlapokat tízes sorozatokban: Wolf Miksa vegyeskereskedő, Bodvai Károly (1864-1915) akinek vegyesárú üzlete az egykori Nagy utca és Vasút utca sarkán állt, Donáth Andor, akinek a vaskereskedése a Nagy utcán volt, Kováts József, majd Vass Jenő (1897- ?). A Horgosi-Királyhalom termelte messzi földet bejárt szőlő és borok hírére a budapesti Magyar Fénynyomdai Rt. adott ki képeslapokat. Régi képeslapok megtalálhatók mind a nagyobb gyűjtőknél, mind a budapesti Országos Széchényi könyvtár gyűjteményében, és a szerencsi Zempléni Képeslevelezőlap Múzeumban, ahol szintén ritka képeslapok vannak.

Mindig voltak és lesznek olyan lokálpatrióta krónikások és történelemkedvelők, akik kellő kutatási lázzal és szakértelemmel igyekeznek kutatni a múltunk történéseit. A történelemben az írott emlékek tekinthetők hitelesnek. Szájhagyományokra nem szabad hagyatkozni, az csak kiegészítőül szolgálhat! Horgost, vagy a Horgosi-Királyhalom helytörténetét kutatónak kívánatos végigjárnia a Gyetvai Péter által már kutatott helyeket is! Először a régi könyveket és folyóiratokat kell átnézni, hogy eddig mit tártak fel és írtak meg. Csak ezt követőn célszerű levéltári kutatásokba kezdeni. De mindenhol először a repertórium kikérése az elsődleges!

Horgos és területének régi hivatalos dokumentumai és térképei a Csongrád megye egykori székvárosaiban találhatók: Szegeden a Somogyi-könyvtárban és a Csongrád Megyei Levéltárban, a Móra Ferenc Múzeumban – ennek helytörténeti részlegében, a Fekete Házban. Szentesen a Csongrád Megyei Fióklevéltárban található a legtöbb horgosi vonatkozású dokumentum. Hódmezővásárhelyen a Csongrád Megyei Fióklevéltárban találhatók Horgos régi kataszteri térképei. Ezen kívül Budapesten az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Országos Levéltárban sok horgosi vonatkozású adat található. Többek között a Horgost újratelepítő nemes Kárász család korabeli levéltára (lásd. P szekció, Családi és személyi fondok.). Budapesten a Központi Statisztikai Hivatal Levéltára, a Közlekedési Dokumentációs Rt. Levéltára, és az Országos Hadtörténeti Múzeum Levéltára kutatandó. Szabadkán és Zentán a városi könyvtárban és levéltárakban. Fontosak a horgosi vonatkozású egyházi dokumentumok: a Kalocsai Érseki Levéltárban, az Esztergomi Káptalan Levéltárban, a Váci Püspöki Levéltárban és a horgosi plébániahivatal levéltárában találhatók.

Létezik még több, itt nem említett dolgozat, szakkönyv vagy dokumentum is, melyek különböző terjedelmekben foglalkoztak Horgosal és térségével. De biztosan van még több olyan is, melyek felkutatásra várnak. Az itt felsorolt szakirodalom és lelőhelyek csak a legfontosabbak és legismertebbek.

 

ILLUSZTRÁCIÓK:

  1. Szeged külterülete 1747-ben (Kaltschmidt Ábrahám készítette)
  2. Buzkán halom
  3. Reizner János
  4. Dr. Zsilinszky Mihály (Both Menyhért festette, Cs.M.F.L., Szentes)
  5. Zsilinszky könyvének fedőlapja
  6. Varbai Jenő plébános
  7. Körmendi József történelem tanár
  8. Mária Terézia birtokjogi oklevele Kárász Miklósnak
  9. Krekuska György első vőféy
  10. 10. Bálint Sándor néprajztudós
  11. Szelevényi puszta (Kárász István festménye)
  12. Lányi Béla, botanikus, tanár
  13. Győri Géza órásmester
  14. Zabosné Geleta Piroska könyvének fedőlapján
  15. Magyar Ede építész
  16. A horgosi Kárász kastély
  17. HORGOS ÉS VIDÉKE (újság)
  18. HORGOSI HARANGSZÓ (újság)