Nagygyörgy Zoltán

A HORGOSI BORVIDÉK TÖRTÉNETE

A horgosi borvidék története nagymértékben megegyezik Horgosi-Királyhalom (lásd: mai Királyhalom) történetével.¹

A szőlő és a gabona, az agrártársadalomnak két legfontosabb terméke: azaz a kenyér és a bor, melyeknek a bibliai időktől hangsúlyos szerepük van, mint alapvető tápláléknak.

Levéltárakban levő korabeli dokumentumok igazolják, hogy a Délvidéken már a kelták is foglalkoztak szőlészettel, majd Marcus Aurelius Probus sirmiumi (ma Sremska Mitrovica) születésű római császár (275-től 282-ig uralkodott) a római birodalom Pannonia területére szőlőt telepíttetett² – így a mai szerémségi Fruskagorára is, Kamancon (mai Kamenica), Karomban (mai Karlóca), Acumincum-ban (mai Szalánkaménben). Slankamenka – az azonos nevű szőlő innen ered, amelyet később a szegediek SZLANKÁNAK vagy MAGYARKÁNAK nevezetek.), stb. A római hatalmat megdöntő Attila (400-453) hunjai is szerették a bort. Így ebben a térségben, a középkorban először jelenik meg a FURMINT és a KADARKA. A népvándorlás utolsó hullámában érkező avarok szintén ismerték és kedvelték a bort. Az avar birodalmat Nagy Károly (742-814) frank király seregei megdöntötték, de a szőlő az újabbnál-újabb nemzetségek alatt is fennmaradt, sőt gyarapodott. A honfoglaló magyarok már szépen díszlő szőlőföldeket találtak, amelyeket birtokba vették a Kárpát-medencében. De Árpád (?-910 k.) magyar fejedelem honfoglalói is magukkal hozták az őshazából a szőlőművelés és a borkészítés ismeretét, melyet a hadjárataik idején a török fajú népektől tanulhattak.³

Miután Szent István (975 k.- 1038) magyar király megalapította államát, és a bencés rend segítségével felvétette népével a kereszténységet, majd földművelésre fogta őket, ekkor az egész országban felvirágzott a szőlőművelés.⁴

Az alföldi szőlőművelésről és borkészítésről az eddigi előkerült legkorábbi, részben horgosi vonatkozású dokumentum: I. Géza (1040 k.-1077) magyar király 1075-ben kelt adománylevelének átirata, melyben a felsőmagyarországi Garam folyónál alapított Szent Benedek apátságának adományozza, többek között a Tisza jobb felöli horog alakú részén fekvő Horgas halásztanyát (a Kis-Horgosi major melleti Árpád-kori templomrom ennek a maradványa), valamint a Felső-Alpár és Tisza-Kürthöz tartozó szőlődombokat.⁵ Ekkor a Szeged-környéki népnek már szőlőföldjei voltak a mai Szerémségben, és borkereskedelmet is folytattak.⁶ Ezután 1241 április derekán a Batu-kán (1205 k.-1255) vezette tatárok betörtek Magyarországra, és súlyos pusztításokat vittek véghez.⁷ Ekkor pusztult el az Árpád-kori Horgas halásztanya is a templommal.⁸ A vandál pusztítás egy évig tartott. A mocsarakba, másutt a hegyekbe menekült lakosság visszatérhetett, és a lerombolt kultúrát újraépítette, mialatt szőlőből leginkább KADARKÁT ültetett. Ekkor IV. Béla (1206-1270) lett a második honalapító király, mert az elnéptelenedett Alföldet külföldről behívott kun telepesekkel népesítette be, hogy az ország katonai erejét ezzel is növelje.⁹ Egy jóval későbbi, 1502-ben kelt birtokjogi oklevél Horgast már, mint kun halászok lakta falut említi.¹⁰

Aztán jött a török, és Nándorfehérvár (ma Belgrád) 1521-beli eleste után a szerémségi borok mellett a Szeged környéki homoki borok is mind keresettebbek lettek. 1552-ben a török hódítás elöl a Raška vidékéről menekülő, magukat akkor rašciknak (magyarul rácok – a mai szerbek) nevezett népcsoport tömegesen északra húzódott, és Magyarország befogadta őket. A rácok letelepedésének a vízjárta árterek nem feleltek meg, mert a magasabb fekvésekhez voltak szokva – így a domboldalak szőlőművelését átvették. Azonban az eltelt másfél százados török hódoltság alatt visszaesett a bortermelés. Nem azért, mert a mohamedán vallás tiltja a borfogyasztást, hanem az állandó bizonytalanság, a lakosságot sújtó sarc miatt, és mert százezreket hurcoltak el rabszolgaságba. A népek védettséget keresve behúzódtak a mezővárosokba¹¹ – köztük Szegedre is (Alsóvárosra a kunok telepedtek le, a belvárosi Palánk területére pedig a rácok), – de sokan elmenekültek. Ez alatt az Alföldön hatalmas puszták alakultak ki – többek között a megsemmisült Horgas halászfalu helyén is.

Amikor 1685-ben a törököktől felszabadult a Tisza jobb partja, megkezdődött a földművesek kirajzása az elnéptelenedett területekre, és a pusztákat szorgalmas munkával ismét termőföldekké váltóztatták. 1691-ben Szeged környékén borhiány volt, de 1699-ben már a nép 40-50%-nak volt kisebb nagyobb szőlőbirtoka.¹²

Ekkor meg a törököt felváltotta a Habsburg-uralom. Ezért 1703-ban kitört a kuruc szabadságharc, minekután a II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) seregében küzdő szegedi rác harcosoknak szőlőterületeket osztottak művelésre. Így a magyar szőlőkultúra a Szeged körüli földeken (högy néven) kezdett újra kibontakozni. Köztük a Tisza Szentpéter puszta déli részén húzódó, a homokhát művelőiről elnevezett Rác-szőlőhegyen (a mai Horgos községtől délkeletre fekvő homokháton, az egykori Vaskapu határőr település körül, illetve a későbbi Budzsáki major körül, és Kis-Gyálán, az 1920 utáni szerb kolonisták lakótelepének a helyén), akárcsak a későbbi, 1800-as évek első felében a szél összehordta, korábban szintén szerb nevet viselő Marinka-szőlőhegyen (a mai Kapros-domb vonulatán).

Később, a török időkben elnéptelenedett megyehatár-puszták birtokjogáért pereskedések kezdődtek, így Bács-Bodrog és Csongrád megyék között is. A királyi kamara ezért 1746-ban a Horgosi-pusztát (mai Királyhalom területe) és a Tisza Szentpéter-pusztát (a mai Horgos területét) eladásra bocsátotta. Ez a két puszta 1751-ben Kárász Miklós (1715-1797) privigyei születésű nemes, szegedi főjegyző és lakos birtokába került, aki ezen évtől a területet elkezdte benépesíteni. Az első lakói a pásztorai és földmukásai voltak, akiket a felépíttetett majorjaiba telepítetett¹³: a Tisza Szentpéter puszta területén, a Folyó semyéke mellett épült Kárász majorba, vagyis a későbbi Nagy-, utánna Berl-, majd Vermes Károly majorba (ezt a II. világháború után elbontották és ma az Európa autóút keresztül megy a helyén; itt juh- és szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoztak), az egykori Horgas halászfalu mellett épült Kis-Horgosi majorba (ez egykor méntelep és gabonatároló volt), aztán a már említett egykori Vaskapu megye-határőr település helyén épült Budzsáki majorba (ahol szőlészettel és borászattal foglalkoztak). A horgosi pusztán (mai Királyhalom területén) épült Rózsa majorba, melynek melléképületei ma is állnak (szintén szőlő és bortermeléssel foglalkoztak), és a mára elbontott két majorban: a vasúti pálya mellett épült Pörös majorba (ahol juhtenyésztéssel foglalkoztak), és az egykori Szeged-szabadkai országút, vagyis a mai országhatár mellett épült Szelevényi majorban (ahol erdőgazdálkodás és juhtenyésztés folyt).¹⁴

Mária Terézia (1717-1780) királynő az 1771. március 11.-ei keltezésű birtokjogi oklevelet azzal a kitétellel adta Kárász Miklósnak, hogy Szeged és Szabadka között Horgost újra kell telepítenie, tekintettel a megye-határőrség és az 1753-ban beindult postakocsi járatára.¹⁵  Kárász az új falut az egykori Horgas-tól 3 km-re keletre levő Tisza Szentpéter pusztabirtokán az egykori Vaskaputol nyugatra, felvidéki magyarokkal telepítette be.¹⁶ A számonkéréskor Kárász úgy érvelt, hogy az építkezésre itt volt szikföld a vályognak, fa a gerendáknak, nád a tetőnek, és nem csak a Szeged-szabadkai út, hanem a magyarkanizsai út közelébe is került.¹⁷

Mivel a puszták ősi gyeptakarójától feltört futóhomokot hordta a szél, II. József (1741-1790) magyar király 1780-ban elrendelte a homoksivatagok beültetését.¹⁸ A horgosi-homokpuszta megkötésére a Kárász család erdőket és újabb szőlőültetvényeket telepíttetett. Miután 1875-ben Amerikából átterjedt a filoxéra gyökértetű, és 1880-ban letarolta a magyar szőlővidékeket, a hegyi szőlősgazdák többsége koldusbotra jutott. Az alföldi forró homokon azonban a piciny tetű nem tudott pusztítani, mert a homokkvarc (szilícium dioxid) felsérti a testét, és elpusztul. Ezért 1900 után a Magyarországi szőlők több mint 50%-át az Alföldre telepítették.¹⁹ Ez a homoki borkereskedelem felvirágzását jelentette.

1864-ben megépült a horgosi-homokpusztát kettészelő Szeged-szabadkai vasúti pálya, amelyen 1883. október 16-án Szegedről a 113-as vasúti megálló- és őrházig (a mai királyhalmi vasútállomással szemben levő lakott őrház) utazott I. Ferenc József (1830-1916) osztrák-magyar király, majd fiákeren Ásotthalomra ment, hogy felavassa az erdészeti szakiskolát.²⁰ Ezen esemény kapcsán a vasúti megállónak Horgosi-Királyhalom lett a hivatalos neve, még a korabeli Szeged-szabadkai országút nyugati oldala (ma Magyarország területe) a Szegedi-Királyhalom nevet kapta.²¹ A Horgosi-Királyhalom nevét a II. világháború után, a szerb hatalom Bački Vinigradira, magyarul Bácsszőlősre váltóztatta. A névadók történelmi és földrajzi tájékozatlanságuk folytán helytelenül adták hozzá a Bács elemet, a település Trianon előtt ugyanis Csongrád vármegye része volt.²²

A Kárász család idővel nem tartotta eléggé jövedelmezőnek horgosi-homokpuszta birtokát, ezért 1890-ben a mintegy 3000 kataszteri hold kiterjedésű területét a Horgosi-Királyhalom vasúti pálya mentén eladta. E közben Magyar Földművelésügyi Minisztérium viszont szőlőrekonstrukciós folyamatokat tervezett. Egy előrelátó szakember, Heinrich József (1848- ?) kiskunfélegyházi születésű borászati vándortanár sugallatára Ormódy Béla (1831-1917) miskolci születésű szegedi nagykereskedő és bankár, az osztrák földhivatal segítségével megvette, és nyomban kiparcellázta szőlőnek, a Szegedi-Alsótanyákra az 1860-tól a Szeged-Alsóvárosról kirajzott kisparasztjainak. Ormódy kortársai őrültségnek tekintették a vállalkozást, s azt hitték, belebukik. Ormódy a horgosi-homkpusztát 60 forintjával parcellázta fel, úgyhogy vételkor a vevőknek csak 5 forint készpénzt kellett fizetniük, a fennmaradt összeget pedig később törleszthették az esztendő során. 1900-ban a koronarendszer életbelépését követőn a kisparaszt tulajdonába került föld értéke már átlag 800 koronára emelkedett. Ormódy a homokpuszta leghitványabb részén, mintegy 200 kataszteri holdon mintaszőlészetet létesített, ahol Heinrich József tanár vezette a szőlőtelepítést. Karók alkalmazásával a szőlőművelés fejlettebbé vált. 1891. június végén Miklós Gyula (1832-1894) királyi tanácsos, borászati kormánybiztos is felkereste a Horgosi-Királyhalmon a Szeged Vidéki Szőlőtermelők Egyletét, és lelkes beszéddel biztatta a népet a szőlőtermelésre. Évről-évre újabbnál újabb homokterületek kerültek kiparcellázásra és eladásra. 1892-ben a Szelevényi pusztán 532 kataszteri hold, aztán a mai Magyarországra eső Kárász-erdőnél 100 kataszteri hold, Rókabögyösön 100 kataszteri hold, stb. – de már 150 forintot kértek holdjáért. 1893-ban már megkétszereződött az Ormódy által beültetett és kezelt minta-szőlőtelep területe, melynek csaknem a fele csemegeszőlő, főleg CHASSELAS volt. Ekkor már két szakember vezette a szőlőtelepítést: Heinrich József Szegedről a Horgosi-Királyhalomra tette át a székhelyét, és tavasztól késő őszig ott lakott saját, négy évvel korábban ültetett 11/400 holdnyi szőlőbirtokán, amelyen 1894-ben 32,40 métermázsa csemegeszőlő termett és borszőlőböl 7269 liter színmust. (A leszármazottai jelenleg is a Heinrich-villában élnek, és az ősi birtokon gazdálkodnak).²³ Heinrich tanár 147 fajta csemege- és 20 fajta borszőlőt tartott nyilván.²⁴ A legelterjedtebb borszőlőfajta volt a SZLANKA (lásd: népi nyelven MAGYARKA), színváltozatai szerint: PIROS MAGYARKA, SÁRGA MAGYARKA, ZÖLD MAGYARKA. Piros borszőlő a balkáni eredetű KADARKA, és a szintén bornak való DINKA három változata: BOGDÁNDINKA, KÖVIDINKA (Kőszentmártonból idetelepített fajta), és RÚZSADINKA. A csemegeszőlő-fajták közül régi és igen finom szőlő a KECSKECSÖCSŰ, valamint a kerek, nagy szemű TÖKSZŐLŐ. Kipusztulóban levő, finom csemegeszőlő a KORAI GÓHÉR és a FEHÉR GÓHÉR. A csemegeszőlők zöme CHASSELAS volt Korszerűbb szőlőfajták voltak a rizling fajtái: VADRIZLING, FEKETE RIZLING és VELTELINI. Ezekhez társult még a DELAWARE, az EZERJÓ és a MUSKOTÁLY. Silányabb feketeszőlők az OTHELLO és az IZABELLA, stb. A munkálatok irányítására Heinrich tanár mellé leszerződtették Zauner Richárd (1845-1939) pozsonyszentgyörgyi születésű szakembert, aki a klosterneuburgi Szőlészeti Akadémián szerzett képesítést, majd a Budafoki Állami Borpincénél dolgozott. Onnan jött Szegedre, innen pedig a Horgosi-Királyhalomra. Az esztendő nagyobb részét ő is a Horgosi-Királyhalmon töltötte. Az ő érdeme, hogy ezen a vidéken meghonosodott az OLASZRIZLING, a PIROSVELTELÍNI és a KÖVIDINKA. Rendületlen kísérletezéseit Ormódyék drágállották, ezért a székhelyét áttette a Szentkút pusztai Petőfi szállás szőlőtelepére.²⁵ Zauner Richárd helyét Szobonya Bertalan (1853-1941) nagykátai születésű, nyugalmazott iskolaigazgató és tanár vette át. (A Szobonya család 1218-ban nagyendrődi és fődémesi nemesi címet kapott. Gróf Szécsényi Ferenc földművelési miniszter megbízásából felépítette Adán a földműves iskolát, melynek alapkövét 1884 május 19-én tették le.) 1894-ben 37/800 kataszteri hold homokot vett a Horgosi-Királyhalmon, és 1897-ben már a jelenleg is meglévő villájában lakott. (Az ősi birtok homokján gyökeret eresztett leszármazottjai ma is ott gazdálkodnak.)²⁶

Ormódy az osztrák földhivatal finanszírozásával 1895-ig 2483 kataszteri hold királyhalmi birtokából 823 kataszteri holdat parcellázott ki szőlőnek.²⁷ Az itt termelt csemegeszőlőt és bort Budapestere szállították, de Bécsen keresztül eljutott a monarchia más helyeire is. A CHASSELAS csemegeszőlő 4 kilós fűzfavessző kosarakba való csomagolásához Dél-Tirolból, Meran vidékéről szerződtettek lányokat.²⁸ 1896 nyarán, Budapesten a millenniumi kiállításon az ország szőlészetének és borászatának külön csarnokot emeltek. A 850 borkiállítói között a homokvidék termelői is képviseltették magukat. Megalakult a Királyhalmi Hegyközség Szervezete, mely 1904. június 28-án megtartott közgyűlésén meghozta rendtartását. Ebben az évben a Királyhalmi Hegyközség a vasút mentén jobbról és balról elterülő 517/1400 kateszteri hold szőlőtelep 32 birtokosai között oszlott meg, többek között: Tóth Henrik 30, dr. Rombay Zsigmond 22/800, Szarvady Lajos 15, dr. Demidor Imre 11/400, Lasztovicza József 7/800 kataszteri hold homokbirtokkal rendelkeztek.²⁹ Később az innen tovavándorolt vállalkozó szellemű, törhetetlen munkakedvű kisparasztok érdeme, hogy a korszerű kisparaszti szőlőkultúra kibontakozott a szabadkai, a halasi, a pusztamérgesi, az üllési, a soltvadkerti, stb. határban. A századfordulón, aki csak tehette szőlőt ültetett. Ekkoriban a fiatalabb szőlőültetvényeket Budárnak nevezték el,³⁰ így a horgosi vasútállomás északi részén húzódó, szél alakította hullámzó homokhátakat is (első-, második-, harmadik- szőlőhegy). A Horgosi-Királyhalmon Ladány Nándor és fia, majd Jean K. Hinkel, később Müller Ádám pezsgőgyárat és borpincét létesített. 1920-tól 1927-ig itt dolgozott könyvelőként Majtényi Mihály (1901-1974) nagybecskereki születésű író. A pezsgőgyár épületeinek egy része lakóháznak átalakítva ma is áll.

1920 után (Trianon) Horgos és a Horgosi-Királyhalom a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához került. Ezzel bezárut a szőlészek és borászok piaca a nyugat felé, és Jugoszlávia volt tagköztársaságaiba, Horvátországba és Szlovéniába helyeződött át. A Horgoson lakó Vass Jenő (1897-?) és Vass Andor (1905-?) testvérek 1926-ban borkereskedelmi vállalkozásba fogtak VASS TESTVÉREK néven. Ekkor már mintegy 2000 kataszteri hold homokon termeltek szőlőt. A horgosoi vasútállomás mellett építtetett két borpincéjükben mintegy 70 vagon bort tároltak. A falak Európa-szerte ritkaság számba menően készültek, úgy hogy állandó 13 C^o hőmérsékletet tartottak. A második borpincéjüket 2001-ben sajnos elbontották. Présházukban naponta 20 vagon szőlőt sajtolhattak ki. A bort hordókban és palackokban forgalmazták. 1931-32-ben sokat szállítottak Bécsbe is, és az 1934-es zágrábbi nemzetközi szőlő és borkiállításon a Vass testvérek KADARKA bora arnyérmet nyert.³¹

A szőlőtermesztés és borszűrés mellett a pálinkafőzés is felvirágzott. Tolnay János (1892-1944) nagyszalontai születésű, szabadkai sör- és szesznagykereskedő, rum és likőrgyáros a Horgosi-Királyhalom homokján levő tanyás szőlőbirtokán gazdálkodott, és palackozóüzemet létesített. (A Tolnay család 1632-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől várady előnevű nemesi címet kapott.) A Királyhalmon ma is meglévő Tolnay tanyát leszármazottjai ma is lakják, és művelik a birtokot.³²

Horgosi-Királyhalomnak 1902-ben 552 magyar katolikus hívő lakosa volt, 1912-ben már 1231-re növekedett a lakosság száma, s már saját postahivatala is volt.³³ A településen pompás tanya-villák épültek: a Rózsa-, másnéven az Ormódy villa, a Szobonya villa, a Kladek Lukács villa,… Többek között itt volt nyaralója Lifka Sándor (1880-1952) brassói születésű szabadkai filmszínház-tulajdonosak is. (Az épület “modern stílus”-ban” átalakítva ma is áll.) Minthogy a település kellemes kirándulóhelynek bizonyult, a személyvonatnak – amely a vasúti megállón naponta hétszer állt meg – naponként 120-150 le- és felszálló utasa volt. Szeged és Szabadka irányából egyaránt érkeztek a turisták, hogy a táj hullámzó szőlőtengerében gyönyörködjenek. A nyári hőségben, a pincékben borkóstolgatással hűthették le magukat. ³⁴

A szőlő és bor immár ezerszáz éve kenyeret adott a horgosi-homokon élő embereknek, azonban az utóbbi időben az egykori nagyhírű Horgos és Horgosi-Királyhalom szőlő- és bortermelése igen visszaesett. A szőlőt többnyire gyümölcsfák váltották fel. Jelenleg ezen homokország meglévő lelkes szőlészei és borászai, az ősi hagyományok felújításával próbáloznak. Horgoson pár évben Orbán-napi borversenyeket rendeztek, és tervezték a VINUM BONUM PANNONIUM borlovagrend megalapítását. Legsikeresebb rendezvénynek a december 27-i Szent János napi borszentelő és borkóstoló bizonyult. Mindezzel Európa kapujaként ismét nyitni szeretnének a Nyugat felé. Az újabb korok viharos viszontagságai közepette a horgosi borvidéknek máig sikerült megőriznie az ősi magyar szellemiséget.