Nagygyörgy Zoltán

 

 A népdalgyűjtés múltja Horgos-Kamaráson*

 

A délvidéki Horgos – Kamaráson végzett népdalgyűjtés múltját nem kísérte eddig kellő figyelem, holott Szeged környékének ezen része is a magyar népzenekutatás bölcsője.

Már az 1800-as években felfigyeltek a népzenekutatók az Alföld gazdag népi hagyományaira, de a dallamot és szöveget egyaránt figyelemre méltó országos gyűjtés kezdete inkább a múlt század kezdetére esik. A gyűjtés megindítói: Vikár Béla (1859-1945) tanár, etnográfus, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia volt tagja. Majd Kodály Zoltán (1882-1967) zeneszerző, etnográfus. Bartók Béla zeneszerző és zongoraművész 1881. március 25-én született a Torontál vármegyei Nagyszentmiklóson, és Amerikában New Yorkban hunyt el 1945. szeptember 26.-án. Ők mindhárman megfordultak többször is Szegeden és a környékén.

Vikár Béla 1905-ben járt ezen a tájon, még Kodály és Bartók látogatása elsősorban Balázs Béla (1884-1949), korábbi családi nevén Bauer Herbert, írónak köszönhető, minthogy Ő hívta Szegedre Kodályt, majd Bartókot is, és az első népzenegyűjtő útjaikon is elkísérte őket.

1902-ben Balázs Béla a budapesti Eötvös-kollégium lakója lett. Kiváló tanára Hegedűs Pál (1858-1906) Petőfi példáján oktatott, miszerint “Igazi költészet csak az lehet, ami a nép talajában gyökerezik.” Balázs Béla a magyarsághoz asszimilálódva tanárától megtanulta hogyan kell szívvel “a Magyar nép szívére találni”. Ezt, szemelőt tartva tudatosan kereste a találkozást “a nép lelkével”. Az Álmodó ifjúság önéletrajzi regényében, bár nem tudta befejezni, de azért megírta hogyan találta meg azt a kamaráspusztai cséplőmunkások között. Balázs diáktársai között ott volt a nálánál két évvel idősebb Kodály Zoltán, akivel szoros barátságba került. Később Kodály ismertette össze Balázs Bélát és Bartók Bélát.

1903 őszétől Kodály már megismerhette az igazi népdalt Vikár Béla fonográfhengereinek hallgatásával. Azonban az élő népzenével, a nép eleven előadásával először az Alföldön ismerkedett meg – ott ismerte meg a népzene eddig elzárt, sajátos világát.

1905 tavaszán Balázs Béla lehívta Kodályt Szegedre népdalokat gyűjteni. Szegeden Balázs húgánál Schilling Oszkárné Bauer Hildánál (1887-1965) a Dugonics tér 2. szám alatt tartózkodtak egy hetet. Innen járták a Tisza mentét, ahol halászoktól, úgymint a környék falvaiban, közöttük Kamaráserdő tiszti üdülő környékén a parasztoktól ismerkedtek a nép élő költészetével. Aztán Kodály 1906-ban már a felvidéken, Zobor környékén gyűjtött, de Balázzsal később még többször is megfordultak Kamaráson.

Bartók Béla érdeklődését a népzene iránt 1904-ben egy székely szolgálóleány, Dósa Lidi dalolása keltette fel. Ekkor megérezte a népzene fontosságát és gyűjtési szükségességét. Ebben Kodályal való összebarátkozása iránymutatás lett a számára. Bartók is Szegeden és környékén kezdte a népzene gyűjtését, és a vidéki városok közül is Szegeden tartotta a legtöbb hangversenyét. 1910. November 10-én Waldbauer Imrével és Kerpely Jenővel a szegedi Tisza-szállóban, majd 1911. május 13-án, a Liszt-centenárium ünnepén a színházban hangversenyezett. Ugyanekkor König Péter (1870-1940), későbbi nevén Király Péter, a szegedi zeneiskola igazgatója, Juhász Gyula (1883-1937) író későbbi sógora, aki rendkívül tisztelte Bartókot, az ő vezényletével a Szegedi Dalárda bemutatta a “Négy régi Magyar népdal” című kórusművét. És még sorolhatnánk a hangversenyeit.

Bartók Béla édesanyja, Bartók Béláné Voit Paula (1857-1939) turszentmártoni születésű tanárnő, aki 1880. április 5-én kötött házasságot Id. Bartók Béla (?-1888) nagyszentmiklósi Földműves Iskola igazgatójával. A házasságból két gyermekük született: Béla, majd Elza (1885-1955) az Ugocsa vármegyei Nagyszőlősön (Lásd ma Ukrajnához tartozó Vinogradovban). Bartókné minthogy fiatalon megözvegyült, így 1889 őszétől a nagyszőlősi elemi iskola tantestületének lett a tagja, 1892-ig. Tehát ott is éltek, és mint tanítónő tartotta fenn magát és két gyermekét. Az iskola tantestületéből jó barátságba került Baranyai Gyuláné Quinz Emília (1862-1928) tanárnővel, aki 1884-től ugyanabban a Polgári Iskolában tanított, miközben 1887-ben feleségül ment Baranyai Gyulához (1859-1932), aki 1886-ban szintén ugyanott lett iskolaigazgató. Aztán az ifjú Bartók Béla 1890 őszén a polgári iskolai első osztályában Baranyai Gyula tanítványa lett. 1892. május 1-én, mint a nagyszöllősi polgári iskola második osztályos tanulójaként először szerepelt nyilvánosan a Nagyváradi Gimnázium jótékony célú hangversenyén. Tehát Baranyainé és Bartókné barátnők, míg a fiaik Bartók Béla és a nála hét évvel fiatalabb Baranyai Zoltán pajtások lettek.

Bartókék 1894-ben már Pozsonyba költöztek, és Béla a IV. osztálytól kezdve ott végezte az akkor nyolcosztályos gimnáziumot. Érettségi után viszont Budapestre került, még édesanyját továbbra is Pozsonyhoz kötötték az életkörülményei. Ezután csak néhány évet töltött együtt fiával, Budapesten és környékén – levelezéseikből ítélve 1907 és 1909 között. Az özvegy Bartókné az I. Világháborút követően is Pozsonyban maradt (Ekkor ez Csehszlovákia volt), és csak a harmincas években költözött Budapestre.

Bartók húga Elza 1904. November 16-án férjhez ment Oláh Tóth Emilhez, a Wenckheim Dénes, Vésztő – Szilad pusztai uradalmának gazdatisztjéhez, és ettől kezdve férje nyugdíjazásáig 38 éven keresztül Békés megyében élt különböző uradalmakban. Először Vésztőn, majd Dobozon (Rudolf majorban), azután ismét Vésztőn (Kertmeg pusztán), végül 1921-től a Pusztaföldvár melletti Szőlős pusztán, ahol 1942-ig laktak.

Baranyai Gyula (A családi eredeti neve Anmüller volt.) a Hunyad megyei Alpestesen (Lásd ma Romániához tartozó Peştişu Mare) született; és ez nyilván befolyásolta később a fiának az érdeklődését a nemzetiségi kérdés iránt. 1879-ben Déván szerzett tanítói oklevelet. 1882-ben pedig a budai pædagógiumban mennyiségtan és természettan szakos polgári iskolai tanári oklevelét vehette kézbe. Ugyanezen év őszétől már a csallóközi Somorján, 1883-tól pedig Huszton tanított. 1896-ban kinevezték a szegedi III. kerületi (1922-től Szent Imre) polgári iskola igazgatójává. Tehát Szegedre kerültek. Baranyai Gyula tevékeny szerepet töltött be Szeged közművelődési és pedagógiai életében. Természetrajzi, földrajzi, számtani, geometriai, gazdaságtani szakkönyveket, neveléstani szaktanulmányokat írt, terveket dolgozott ki a polgári iskola reformjára (1912), majd az egységes középiskola megteremtésére (1920). 1923-ban nyugállományba vonult, és a belvárosi kaszinó könyvtárosa lett. A kaszinó könyvtárát nem csak rendezte, hanem Czímer Károly könyvében (A szegedi belvárosi kaszinó története, 1929) tömör, de alapos történeti ismertetőt is írt róla, és ő állította össze a kaszinó tisztikarának táblázatát.

Baranyai Gyula felesége Szegeden is ismét tanított, a „felsőbb leányiskolában”, a mai Tömörkény gimnázium elődjében, 1913-ig. Már Nagyszöllősön is írogatott az Ugocsa Vármegye című lapba. Szegeden pedig egyebek közt 1908-ban az iskola nyomtatott évkönyvében az ifjúsági könyvtárakról jelentetett meg tanulmányt.

Baranyaiéknak két gyermekük született. Az első tehát Zoltán, aki Nagyszőlősön született 1888. december 12-én. Ő író, irodalomtörténész és jogász lett. Miután 1907-ben az Eötvös-kollégium tagjaként leérettségizett kitűnővel, ősztől beiratkozott a pesti egyetemre, magyar–francia szakra. Ösztöndíjjal egy évet Párizsban is tölthetett. 1911-ben megszerzte az oklevelet és ősztől már a pesti főreáliskolában tanította a szaktárgyait. Az első világháborúban tüzér hadnagyként harcolt. Megsebesült, több kitüntetést kapott. A háborút követően, 1920-ban külügyi szolgálatban a svájci nagykövetség sajtóattaséja lett Bernben. Ezen évben megjelent A francia nyelv és műveltség Magyarországon című értekezése, amellyel 1922-ben a pécsi egyetemen doktori címet szerzett. Fordított is, franciából magyarra, Ady több versét pedig franciára. Ezután a Nemzetek Szövetsége melletti Magyar Királyi Titkárság vezetője Genfben. 1923–1929 közt Eckhardt Sándorral szerkesztette a Revue des Études Finno-Ougriennes című magyarságtudományi folyóiratot. 1924-ben miniszteri titkárrá választották. A Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának a tagjaként a Külügyi Szemle szerkesztőbizottságának is a tagja volt. 1925-ben Berlinben kiadta A kisebbségi jogok védelmének kézikönyvét. 1926-ban pedig a szegedi egyetemen habilitált magántanárrá A francia nyelv és műveltség a 18. században, tárgykörben. 1930-ban már követségi tanácsos lett Svájcban. Így 1931-ben, amikor a Népszövetségnek egyik kulturális tanácskozásán Svájcban Bartók részt vett, a szállodát Baranyai Zoltán ajánlott neki, amellyel elégedett volt. 1936-ban Baranyai Zoltánt hazahívták és a külügyminisztériumban teljesített szolgálatot. 1937-ben miniszteri tanácsossá-, majd Amerikában a chicagói konzulátus főkonzuljává nevezték ki. Amikor 1940-ben Bartók Amerikába ment, ott ismét Baranyai volt, aki meghosszabbította az útlevelét. 1945-ben továbbra is helyben maradt, sőt minisztériumi osztályfőnökké lépett elő. Aztán 1946-ban ő volt a párizsi békekonferencia magyar fődelegátusa. (Az itteni tevékenysége – személyiségén túlmenő érdekkel – mindenképpen külön részletes tanulmányozást kívánna.). 1947-ben viszont ismét Amerikába utazott és az indianai Notre-Dame egyetem politológia tanára lett. Chicagóban hunyt el 1948. október 25-én.

Baranyai Zoltán részt vett a Ruténföld autonómiájáról és a rutén kisebbség helyzetének a kivizsgálási ülésén is, mint a Népszövetség 6. helyszínelő bizottságának a magyar tagja. 1933. október 5-én Eduard Beneš (1884–1948) csehszlovák külügyminiszterrel, a későbbi (1935–1938, 1946–1948) köztársasági elnökkel folytatott vitájának szövegét A Magyar Kisebbség című szakfolyóirat őrizte meg.

Baranyai Zoltán húga, Erzsébet (1894–1976) 1939-ben Neveléslélektan tárgykörből szintén a szegedi egyetem magántanára lett. 1912-ben a szegedi katolikus tanítóképzőben szerzett tanítói, 1916-ban pedig a budai Erzsébet Nőiskolában polgári iskola tanári oklevelet. 1916–1927 közt a szegedi Dugonics András polgári iskolában tanított. Közben 1923–24-ben kétéves ösztöndíjjal Angliában az iskolai nevelés módszereit tanulmányozta. 1927–28-ban pedig szintén ösztöndíjasként a pittsburghi (USA) egyetem pedagógiai intézetében. Aztán 1929–32 közt a szegedi egyetem pedagógiai intézetében dolgozott, és 1932-ben Nagy László munkásságának neveléstudományi eredményei című értekezésével doktori oklevelet szerzett. 1936-ban Németországban és Ausztriában volt ösztöndíjas. 1943-ban nem véletlenül a Nagy László (1857–1931) elvei szerint, Domokos Lászlóné Löllbach Emma (1885–1966) vezetése alatt működő budai Új Iskolához került. Itt megszervezte, és 1949-ig vezette a Neveléslélektani Kutató Állomást. 1949-től az Állami Gyermeklélektani Intézet (utóbb a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézete) tudományos főmunkatársa volt. 1956-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1962-ben vonult nyugállományba. Baranyai Erzsébet a magyar pedagógia kiválósága volt.

1896 után, a Baranyai család Szegedre kerülésüket követően nyaralójuk lett Kamaráserdőn. A Baranyai villa a fa-csipke díszeitől megfosztva, lepusztult állapotban még ma is áll az egykori Orgonás út jobb oldalán, visszafelé a harmadik parcellán.

Özvegy Bartókné a baráti kapcsolatot a Barnyai családdal azután is fenntartotta miután hivatásaik régen más vidékekre szólította őket. De Bartókot népdalkutatás ügyében Balázs Béla hívta Szegedre, mint ahogyan korábban Kodályt is. A személyes meghívás Szeged környéki kutatásra nagyon vonzotta Bartókot, ezért édesanyja a barátnőjéhez Baranyai Gyulánéhoz írott 1906. Április 1-i levelében előkészítette Béla Szeged-kamarási látogatását, amiben ez áll: “Egy nagy kéréssel fordul hozzád (értsd Bélát), melyet én most előadok; Ugyanis ő meg Kodály az egész országban dalokat akarnak gyűjteni, amelyek még nem ismeretesek, és hogy erre pénzt kapjanak, 2 füzet népdalt adnak ki, és az ezért befolyó pénzösszeget az újabb gyűjtéseikre használják. Mellékelek tehát egy gyűjtőívet, talán sikerül néhány előfizetőt szerezned: nemzeti ügy az egész, tehát érdemes a pártolásra. Ezzel kapcsolatban meg az jutott eszembe, nem jöhetne-e Béla Szeged vidékére is népdal keresésre. Ő ugyanis ösztöndíjat kapott erre a célra, és ezen a nyáron mindenfelé akar utazni, hol ismerősei vannak, és a parasztok között még eddig ismeretlen népdalokat kutatni.”

Bartók édesanyja levelét követően 1906. augusztus 25.-én Gyula felöl jött vasúton Szegedre, ahol a Szeged-Rókusi vasútállomáson átszállt a kamaráserdői vonatra és egyenesen a Baranyaiékhoz ment, ahol az impozáns villájukban szállt meg. A tíz napos gyűjtő-idő nagyobb részét, illetve az éjszakák nagyobb részét itt tölthette. Erre utal Bartóknak a még augusztus 20-án Rákoshegyről levelezőlapon haza írt szövegrészlete: „… ha ugyan már visszajöttem Kamarásról szept. 1-ig”. Aztán Kamarásról Szegedre augusztus 27-én (minden bizonnyal kora-délelőtt) utazott vissza, ahol aztán két éjszakára Balázs Béla húgánál, Hildánál szállt meg. Ő 1960-ban még úgy emlékezett vissza egy levelének a részletében, hogy „… Bartók nálunk szállt meg a Dugonics tér 2. sz. alatti lakásban, és kb. tíz napig volt nálunk, onnan járták Balázs Bélával a Szeged környéki falvakat…” Azonban Bartók és édesanyja levelezéseinek részletei ezen állításnak ellentmondanak, mivel azt igazolják, hogy Bartók elsősorban a Baranyaiékhoz utazott Kamarásra. Tehát Balázs Béla húga ezek szerint mégsem emlékezett már pontosan, illetve még akkor nem láthatta át pontosan a történéseket. Így a tíz napból a Balázs Béla húgánál, Hildánál legfeljebb kihagyásokkal 3-4 éjszakára szállhatott meg Bartók. És az is kiérződik a leírtakból, hogy Balázs Béla is csupán a Szeged-alsóvárosi gyűjtőútjára kísérte el Bartókot. A Szegedre érkezéséről a Szegedi Híradó napilap másnap 1906. augusztus 28.-ai számában röviden így ad hírt „Bartók Béla Szegeden” címmel: „Érdekes vendége van tegnap óta Szegednek, Bartók Béla, a jeles ifjú magyar zeneszerző és zongoraművész személyében. Bartók, aki tudvalevőleg a jelen idők egyik legkiválóbb zenei talentumának, Dohnányi Ernőnek méltó riválisa, ez év tavaszán a kis magyar csodahegedűssel, Vecsey Ferivel, Spanyolországba indult hangverenykörútra, amelyről csak nemrég tért haza, most pedig népdalgyűjtési körúton van, és egész Magyarországot bejárva, kutat oly magyar nóták után, amelyek nyomtatásban eddig nem jelentek meg és tősgyököres magyar jellegűek. Bartók Béla Palicsról (Újságírói malőr, helyesbítve Kamarásról – ez a levelezések, és az újságcikk más részleteiből összerakva kikövetkeztethető.) jött Szegedre, és kutatásait Bauer (ez Balázs korábbi vezetékneve) tanárjelölt társaságában Alsóvároson kezdette meg. Egy érdekes Rózsa Sándor-balladát itt már talált is. Bartók, akinek kutatói munkásságában Szegeden a helybeli zeneiskola kiváló igazgatója, König Péter (később vezetéknevét Királyra cserélte) is segédkezik, holnap Horgoson folytatja tanulmányútját.” Nos, mivel egykor Szeged-Szabadka között nyaraló kettő is létezett, Kamaráserdő és Palicsfürdő, így a hír írója a régebbit, a számára ismertet vélte a cikkébe foglalni. Palics különben sem tartozik Szeged környékéhez, sem Csongrád megyéhez, ugyanis akkor más nem képezte Bartók tervezett gyűjtőútja tárgyát. Logikailag is nézve, miután Baranyaiéknál aludt, majd reggelizést követően Bartók aznap Szegedre sietett, hogy Balázs Bélával megtervezzék az aznapi gyűjtőútjukat.

Tehát Bartók Béla és Balázs Béla aznap 27-én Szeged-alsóvároson kezdték meg a kutatást. Aztán az újságcikkből kikövetkeztethető az is, hogy Bartók 29-én ismét a Horgoshoz tartozó Kamarásra utazott a Baranyaiékhoz, és innen ment be Horgosra gyűjteni. Ide minden bizonnyal Baranyai Zoltán gyermekkori pajtása kísérte el, aki helyi ismeretekkel rendelkezett, majd utánna az aznapi éjszakát is egész biztosan ismét a Baranyaiéknál töltötte. Így ingázva egyik ismerősétől a másikig, szeptember 4-ig gyűjtötte a népdalokat. Ezen ingázását igazolja a Kamaráson írott, majd 1906. augusztus 28.-án Szegeden feladott egyetlen képeslap is. A címzése: Vésztő (Békés megye), Szilad puszta, özv. Bartók Béláné Úrnőnek. A lapon négy kézirat található: ifj. Bartók Béla írja: „K. M. (értsd. Kedves Mindannyian) sajnos nem lehetek 30.-án Budapesten, 3-áig Szögedének környékén dolgom van. Cs (értsd. Csók) B. (értsd. Béla).” A másik kézírásban Baranyainé írja szívbéli barátnőjének Bartók édesanyjának, és nagynénjének Voit Irmának (1849-1941), akivel az id. Bartók Béla halálát követően évtizedekig együtt lakott: „Édes Paulám és Irmám! Nem vagyok egészen megelégedve a Bélával, bár roppant örülök, hogy itt van: ugyanis sokat járnak ide-oda s mi minduntalan meg vagyunk fosztva tőle. Sokszor ölel Militek.” A további másik két kézírás a Baranyai Gyuláé: „Szíves üdvözlet és kézcsók Baranyai” , és a fiáé „Kezeit csókolja Baranyai Zoltán”. Barnyai Gyula fényképészettel is foglalkozott, aminek folytán amatőr fotói több korabeli kamarási képeslapon is megjelentek. Ezen perdöntő képeslapon is az ő három felvett látképe látható: „Baranyai Gy. Amatőr-fényképe” jelzettel. A látképen a Baranyai-villa (a saját villája), a Bagolyvár, és a kamarási Tórészlet látható.

Bartók Kamarásra érkezése másnapján augusztus 26-án, feltétlen járhatott a közeli Reök majorban (Ez az 1946-ban államosított mai Bácska Mezőgazdasági Kombinát.), Reök Iván (1856-1923) császár és királyi folyammérnöknél, akinek a birtokán folyamatosan mindég a környékbeli napszámosok sokasága dolgozott, és munka végzése közben akkoriban legtöbbször énekeltek. Erre utal a Kárász Géza őnagysága című dall is, mely ott születhetett, hiszen az ott élt személyeket és történéseiket tartja dallamban. És ugyanígy jutott el Brauswetter Otto (1858-1919) szegedi híres órásmester villájába is (Az épület ma Halász György tulajdonában felújítás alatt áll.), aki minta szőlőgazdálkodást vezetett. Minthogy az előzményekből láthatóan Bartók gyermekkorától kezdve szoros baráti kapcsolatban volt Baranyai Zoltánnal, a rózsafákkal beültetett Kamarásra később is mindig szívesen ellátogatott a szegedi tartózkodásai idején. Mivel Kamarás az értelmiségiek és a művészetkedvelőknek az oázisa volt, így a Baranyaiéknál is egész nyáron ilyen személyiségek vendégeskedtek. Minthogy ezen években Trianonig a kamarási műtermében alkotott Nyilasy Sándor (1837-1934) szegedi festőművész, ekkor Bartók is feltétlen találkozhatott vele. Nyilasy műterme az Orgonás út (mai neve Kamarási út) bal oldalán, a negyedik parcellán állt, de mára már csak szántóföld van a helyén.

Az fent tárgyalt tíz napos gyűjtése alatt (Valószínűleg még 26-án.), következtethetően Baranyai Zoltán társaságában vendégeskedett a Brauswetter villában is. Ekkor a birtok fehérre meszelt karós mintaszőlőjéből, amely körülvette az órás-villaként ismert épületet, és amely szőlőben napszámosok munkálkodtak, egy szép hangon énekelt dallam ütötte meg a fülét, hogy „Kedves édesanyám,…” Erre Bartók nyomban lement a szőlőbe és megkérte a munkásokat „Jelentkezzen, aki énekelt”. Erre egy leány jelentkezett is. Aztán Bartók gyűjtőlapján a jegyzetelésében a „Kedves édesanyám, mért szültél a világra,…” kezdetű dal mellett Szaniszló Matild, 18 éves” (1888-1946) leány neve szerepel. Azóta, hogy akkor Bartók ezt a népdalt lejegyezte, mára közismert dal lett a magyar népzenében.

Augusztus 29-én Bartókék Horgoson mindenek előtt ismét Szaniszló Matildot kereshették fel a szülői háznál, majd utána azért más énekeseknél is jártak, mindég „Szépen éneklő nagymamákat keresve.” De a Bartók archívumban őrzött 25 horgosi jelzetű gyűjtőlapokon a lejegyzett dalok mellett csak a fent említett egyedüli énekes neve szerepel – pontosan 19 gyűjtőlapon. Bartók mivel a dokumentációkból ítélve csupán ezen az egy napon gyűjthetett Horgoson, így nem volt ideje belemélyedni a helyi lappangó hagyományokba. A nótafákat nem kérdezgette, nem faggatta, hanem csupán a kapásból eszükbe jutott dalokat jegyezte fel. Bartók kezdő gyűjtő lévén ekkor csak az általa még nem hallott, érdekesebb népdaloknak szentelt több figyelmet. Tehát egyedül azokat a dalokat jegyezhette le, valamint azokat, melyeket más változatban ismert, és ezért jellegzetesnek tartotta őket. Így más helységek gyűjtőlapjain is sokszor horgosi átjegyzetelést végzett – ezek képezik azt a 15 dalt, amellyel összesen 40 horgosi vonatkozású dallamot jegyzett. De, valószínűleg ezek mind az Alföldön születtek a századfordulón, és többnyire ott is énekelték őket. Csupán évtizedekkel később terjedhetett el más magyar nyelvű területeken.

A későbbi kutatások alapján, és az elbeszélések szerint Szaniszló Matildot később mások is felkeresték, hogy „ne hagyja a hangját elveszni”, mire az anyja felpofozta, hogy „az bizony nem lesz komédiás.” A sanyarú sorsban élő leány lelkén ez bizony mély nyomokat hagyhatott akkor. Miután férjhez ment öt gyermeknek adott életet. Az egyik leányának az ifjabb Szaniszló Matildnak Magyarkanizsán él az onokája dr. Papp György újvidéki egyetemi tanár. Aztán a további elmondottak szerint Bartókék akkor még jártak Nyiszók Katalinnál, és Szalma Évánál is. Sajnos azonban a többi nótafának nem maradt fenn a neve.

Bartók szeptember 1-én már Apátfalvára ment gyűjteni, ahova viszont Ocskay Kornél (1885-1963) operaénekes kísérte el, ugyanis ott volt kántor a Gyula bátyja. Az ottani gazdakörben kántáltatta Bartók az összetoborzott dalosokat. Csanádapácán viszont még Gyuláról jövet megállhatott gyűjteni. Végül is Bartók a tíz nap alatt ekkor a hat helységben 141 dallamot gyűjtött össze, melyből 25 a horgosi jelzetű. Ezután ezeket, mint a későbbi gyűjtéseit is a budapesti Nemzeti Múzeumban helyezte el.

                        A           B        C        F          összesen

Szeged             3          30        16        –             49

Horgos             4          25          9        2            40    

Szentes 4            4          6        5            19

Csongrád         1            –           4        –               5

Apátfalva          1          15        10        –             26

Csanádapáca    –             2          –         –               2

Összesen:      13          76        45        7         141

A (régi stílusú dal), B (új stílusú dal), F (egyéb). Bartók a Magyar népdal című könyvében ezek közül hatot le is közölt. Ez mind a hat „B” (új) stílusú volt: 77., 78., 91., (Apátfalva), 93 /b., 147., (Horgos), 109., (Szeged).

Horgos és környékének a népzenéje a többi gyűjtőhelyhez viszonyítva nem sokrétű, és nem túlságosan változatos. A dalok túlnyomó részét lakodalmakban, mulatságokon, vagy munkavégzés közben éneklik. A horgosi gyűjtőlapokon nem szerepelnek letűnt pásztorélet dalai, mint például a sanyarú sorsban élő juhász és az úri kisasszony szerelmi afférja. A legtöbb a szerelmi dal, továbbá, a betyár, a katona és egyéb dalok, valamint az anyákról is megemlékeznek. A dallamok jó része igazolja a lakosság orientáltságát, vagyis Szeged és környékének népdalai mindenkori szoros kapcsolatát igazolja.

Bartók a Délvidéken, a mai Vajdaság területén, Alibunár kivételével máshol nem is járt, amelynek során 200 román népdalt jegyzett fel.

Az 1960-as évek után már csak a kisebb falucskákban és a tanyavilágban lehetett régi dallamokat találni, mert felváltotta őket a magyar nóta. A Jugoszláviához, illetve a mai Szerbia és Montenegróhoz került Délvidéken azonban később még számos szegedi gyökérzetű faluban folytattak újabb eredményes népdalgyűjtést: Dr. Kiss Lajos (1900-1982), Tripolszky Géza (1926-2002 ), Bodor Géza (1947-1999) és Bodor Anikó, majd Burány Béla.

Ezeket a népdalokat ma már leginkább csak a hagyományőrző egyesületekben ápolják, köztük Horgoson a Bartók Béla Közművelődési Egyesület asszonykórusa és citerazenekara.

 

 

* Ez javított és bővített változata, amely azonos címmel megjelent a Bácsország, (Szabadka, 2001/IX-XII, 111-113. oldal), valamint A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – 6. szám, (Szeged, 2003, 366-374. oldal.) kiadványokban.

 

 

IRODALOM:

 

Balázs Béla: Álmodó ifjúság (Budapest, 1976)

Bartók Béla: A Magyar népdal (Budapest, 1924)

Bálint Sándor: A szögedi nemzet I-III. (Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, Szeged, 1976, 1977, 1980.)

Demény János: Bartók Béla levelei (Budapest, 1951)

Demény János: Bartók Béla levelei (Budapest, 1955)

Demény János: Bartók Béla levelei (Budapest, 1976)

Demény János: Bartók Béla a zongoraművész (Budapest, 1973)

Eősze László: Kodály Zoltán élete és munkássága (Budapest, 1956)

Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgári családok történetéhez (Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből XIX., Szeged, 1992.)

Kiss Lajos: Horgosi népdalok (Zenta, 1974)

Kollár Pálné: Bartók és Szeged (Délmagyarország, Szeged, 1955. November 3.)

Nagygyörgy Zoltán: A népdalgyűjtés múltja Horgos-Kamaráson (Bácsország, 2001/IX-XII, Szabadka)

Nagygyörgy Zoltán: A népdalgyűjtés múltja Horgos-Kamaráson (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – 6. szám, Szeged, 2003)

Nagy Magda: Balázs Béla világa (Budapest, 1973)

Papp György: Bartók Horgoson (HÍD folyóírat, Újvidék, 1981. December)

Papp György: Bartókra emlékezve (Új Kanizsai Újság, Kanizsa, 1995. November 23.)

Papp György: Újabb adalék Bartók Béla horgosi népdalgyűjtéséhez (Új Kanizsai Újság, Kanizsa, 2000. Október 19.)

Péter László: Szeged utcanevei (Szeged, 1974)

Péter László: Bartók Szegeden (Szeged, 1981)

Péter László: A Város cselédje (Szeged, 2006)

 

Szeged és Vidéke (1906. Augusztus 5.), Szegedi Híradó (1906. Augusztus 28.) – napilapok.

Kamarási képeslap (1906. Augusztus 28. – Bartók család leszármazottainak a tulajdonában)