Új idők ígérete

A második világháború befejezése után Horgos művelődési életének újjászerve­zése 1945-ben történt. Akkor alakult meg a Szerb Kultúregyesület Nedeljkov Paja elnök, Nedeljkov Slavojka, Todorovic Nevenka, Belancic Ilija és Karíc Katica

  • vezetőségi tagokkal és a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület – Hosszú Aurél
  • elnök, Farkas János – titkár, Gyenes István – pénztáros, Mányi János, Sze­keres László, Szűcs Károly és Hatala Piroska – vezetőségi tagokkal.

Mind a két egyesületben megindult a szervezési tevékenység. Fel kellett kutatni azokat az embereket, akikben megvolt a rátermettség, szervezői készség, a hajlan­dóság, hogy tevékenységükkel részt vállaljanak a falu kultúréletének újjáélesztésében.

Párhuzamosan a szervezési munkával megindult a tagság toborozása. Pártoló és aktív tagokat kellett összegyűjteni, akik lelkes és odaadó munkával készek részt venni egy nemes feladat végrehajtásában – a népművészet hagyományainak ápo­lásában, melyet elődeink végeztek.

Mint a múltban, most a jelenben is mindig számíthattunk és építhettünk a horgosi népben élő lelkesedésre, hogy népi kultúráját ápolja, fejlessze. Ezt mindenkor tisz­tességgel tette és teszi ma is.

Az első eredményt a műkedvelő színjátszók csoportjának megalakulása hozta.

Külön és együttes előadásokon, műsoros esteken léptek fel a két egyesület szereplői.

Az első próbálkozásokon legtöbbnyire kabarészerű előadások: ének és zeneszá­mok, táncszámok, kisebb jelenetek, egyfelvonásos darabok kerültek bemutatásra.

Elég összetett kérdés volt az előadások megszervezése. Helyiség hiányában az előkészületeket, próbákat legtöbb esetben háznál tartották meg. Az előadások be­mutatására legelőször a Veréb Pál-féle kocsmahelyiség állt rendelkezésére mindkét egyesület színjátszói számára.

A magyar kultúregyesület vezetősége a műsoros-kabarészerű előadások rende­zésére Zabos Imrét kérte fel, aki mint rendező már a harmincas években sikert ért el egyrészt mint aktív szereplő, másrészt mint rendező. Segítőtársa – felesége, Zabosné Geleta Piroska.

A szerb kultúregyesületben – Nedeljkov Pajo vállalta a rendezői munkát. Mint kezdeményező, kezébe vette az itt élő szerb nép kultúrájának ápolását. Igen lelkes és tettrekész ifjak csoportosultak köré, s nagy lendülettel készültek a kultúrelőadások megszervezésére és bemutatójára. Ének- és zeneszámok, népi táncok, kisebb hu­moros jelentek, szavalatok kerültek bemutatásra.

1946-ban a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület vezetőségénél változás állt be. Az egyesület közgyűlése Rozgonyi Mihályt választotta az egyesület elnökévé. A titkári teendőket továbbra is Farkas János végezte. Gyenes István maradt mint pénztáros, Mányi János, Szekeres László, Szűcs Károly és Ágoston Antal vezetőségi tagok voltak.

Az új vezetőség szélesebb alapokra fektette a művelődési élet fejlesztését. Előtérbe került a műkedvelői előadások fokozottabb tevékenysége. Erre támogatást, bátorítást kaptak az akkori községi vezetőktől. Ez a támogatás főleg erkölcsi jellegű volt – kevésbé anyagi.

Kezdetben népszínművek bemutatására került sor. Gyors egymásután következtek az előadások, mégpedig igen mostoha körülmények között. Mintha mesében olvas­nánk, még székek sem voltak a teremben, a nézőközönség maga hozta hazulról az ülőhelyeket. Ennek ellenére ötször került színre egymás után a Juhászlegény, a Sárga csikó, Régi szerető, Búzavirág. Rendező – Zabos Imre, segítőtársa – Zabosné Geleta Piroska volt.

A sikeres bemutatók megerősítették a szereplők és a tisztelt nézőközönség kap­csolatát. Amikor a színpadról kacagtattak, ugyanannyi könnyet felszárítottak. Amikor könnyet csaltak a nézők szemébe, mosolyt varázsoltak a lelkes közönség arcára. Erkölcsi sikerük volt ez a rendezőknek is, szereplőknek is.

Ezután újabb bemutatókra került sor. Bővült az aktív műkedvelő tagok létszáma, újabb színdarabokat szereztek be. Zabos Imre és felesége műsorra tűzték a Gyá­szoló család és a Makrancos feleség c. színdarabokat. A bemutatókat újabb előadások követték. Ezután vendégszereplésre indult a csoport. Vendégszerepléseik­kel megérdemelt tapsokat arattak, s magukra hívták a környék s az akkori zentai járás kultúrfelelőseinek figyelmét.

A szerb színjátszók csoportja is lelkesen készült. Bár létszámban kevesebb műked­velő állt rendelkezésére a rendezőnek, szorgos s fáradtságot nem ismerő munkával – igen kemény előkészület után, – sikerült műsorra tűzni és bemutatni a „Zajednicki stan” (Közös lakás) c. színdarabot. Rendező – Nedeljkov Pajo aki egyben szereplő is volt.

A sikeres bemutatkozás s az újabb előadások bizalmat s erkölcsi lendületet adtak a csoportnak. Örvendetes esemény volt, hogy a szerb lakosok kevés létszáma ellenére a látogatottság magas szintet ért el. A szerb színjátszók bemutatója a magyar lakosok érdeklődését is felkeltette, s igen szép számban vettek részt az előadásokon. Dicsé­retes dolog, hogy ugyanez a jelenség megmutatkozott a magyar színjátszók előadá­sakor, amikor a szerb lakosok részvételét és támogatását tapasztaltuk, láttuk.

Nagy lendülettel folyt a munka. A bemutatók és előadások újabb sikereket hoztak. Bővült a tagság s a színjátszók létszáma. Újabb rendező mutatkozott be. A magyar kultúregyesület vezetősége – Kiss-Iván Zoltánt kérte fel a Csikós c. népszínmű rendezésére. A múltban, mint kiváló szereplő és rendező nagy sikereket ért el. Kiváló szervezőkészséggel rendelkezett, s igen komoly tekintélynek örvendett az ifjúság körében. Összetett kérdéseket kellett megoldania. Sok szereplő, helyiséghiány, üres ruhatár, készletek hiánya – mind nyitott problémaként merült fel. Odaadó munkává sikerült összehozni a bemutatót. A bemutató nagy sikert hozott.

Az aprólékos, szerteágazó, néha össze nem függő, de mégis nagy eredményt hozó munka minden megpróbáltatást, fáradtságot, idegességet elfelejtetett. Csak egy cél vezérelte a csoportot – összefogva a legnehezebb körülmények között is dolgozni, művelődést, szórakoztatást nyújtani a nagyon hálás, lelkes közönségnek

A Csikós helyben hat elődást és három vidéki vendégszereplést hozott.

Kiss-Iván Zoltán nevéhez még több kabarészerű előadás rendezése, kultúrdélutánok, kultúresték megszervezése kötődik. Lelkes munkájával nagyban hozzájárult Horgos kulturális életének felélénkítéséhez.

A műkedvelők önmagukra találtak. Az egyik előadás a másikat követte. Ez nagy elégedettséget és elismerést nyújtott a műkedvelők, a közönség s a vezetőség szá­mára.

A magyar kultúregyesület vezetősége újabb kezdeményezést szorgalmazott. – nagy sikereket elért népi tánccsoport – a Gyöngyösbokréta – újjáélesztésén fára­dozott. Hisz mindenki előtt világos volt, hogy Horgoson a népművészet hagyománya dalokban, táncokban, népszokásokban él. Ezt a kezdeményezést az akkori községi vezetőség is támogatta. Megértést s anyagi támogatást is nyújtott a népi tánccsoport újjászervezésére. A vezetőség Zabos Imrét kérte fel a Gyöngyösbokréta vezetésére. Megindult a szervezői munka. Zabos Piroska vállalta az ifjúság körében a népszerűsítést, a táncosok felkutatását, beszervezését. Köszönve kiváló szervezőkészségének, rövid Időn belül igen nagy létszámú, lelkes ifjakból álló csoport állt rendelkezésére a tánccsoport vezetőjének, hogy megkezdhesse a munkát.

Zabos Imre felkérte Krekuska György régi bokrétást, első táncost, hogy legyen segítségére a táncok betanításánál. O készséggel vállalta ezt a feladatot, s megkezdték az igen nehéz, fárasztó munkát. Útmutatása alapján sikerült a régi népi táncokat, dalokat feleleveníteni, betanítani.

Köszönve a kitűnő zenekarnak, melynek élén továbbra is Szalma Miklós és Csanádi Jenő állt, zenei ráhatásukkal lelkesíteni tudták az igen élénk ifjakat – táncosokat, akik még nagyobb odaadással, kedvvel és lendülettel készültek a be­mutatóra.

Előkerült egy-két bokrétás viselet. A többit önszorgalomból szabták, varrták a lelkes pártfogók – szülők, ezeket adományokból s részben vásárolt anyagokból készítették.

Ilyen előzmények után került sor a Gyöngyösbokréta bemutatójára. A bokréta új életre hívói: Zabos Imre, Krekuska György, Zabos Piroska – a horgosi fiatalok voltak, akik lelkes hozzáállással kitartóan, fegyelmezetten, jóindulatú magatartással példaképp szolgáltak, s bebizonyították, hogy a velük való jószándékú foglalkozás a legszebb gyümölcsöket termi.

A nehéz, hosszantartó munka meghozta a sikert, a megérdemelt elismerést.

Horgos művelődési tevékenysége példaként szolgált az egész akkori zentai já­rásban. Ezek az emberek munkájukkal bebizonyították, hogy szűkös és nehéz fel­tételek között is lehet a kultúrát szolgálni, csak akarat, szív, szeretet és összetartás kell hozzá.

Szervezett munka folyt. Egyik este színelőadásra készült a színjátszó csoport, másik este már a Gyöngyösbokréta táncpróbáit tartották.

A kulturális összefogás megteremtette az itt élő népek önálló szellemi, irodalmi és zenei életének alapjait. Az összefogás legnagyobb erénye, hogy a szereplők, rendezők, vezetők – mind amatőrök, akik kedvtelésből, szívvel dolgoztak, hogy szó­rakozást, művelődést nyújtsanak önmaguknak s a lelkes és hálás közönségnek.

A Gyöngyösbokréta teljes estet betöltő előadásra készült. Műsorra tűzte az összes felkutatott és betanult népi táncokat, amelyek a hagyományok ápolását szol­gálták, s melyeknek hajtásai a népben élnek, a népből sarjadtak ki. – Elnevezéseik szerint ezek a következők: Koszorús csárdás, Kirakós csárdás, Gatyás, Kisbokázó, Nagybokázó, Csupros, Toborzó, Legénytánc, Sarkos csárdás, Lippentyűs és a Hor­gosi mulatós.

A horgosi Gyöngyösbokréta táncai ütemesek és gyorsak. Dalai túlnyomórészt tánclépés tempójúak. Erre épültek fel a hagyományőrző táncok.

A gyors ütemű táncok bemutatása pihenőt igényelt a táncosok számára. Ekkor került sor a népdalénekesek fellépésére. Az énekesek egyszerű emberek, akiknek tiszta hallásuk, gyönyörű hangjuk és ritmusérzékük van. A bemutatásra került dalok Horgos népdalait elevenítették fel. Tartalmuk szerint a dalok felölelték a pásztorélet sok színes epizódját. Szólnak a betyárok és a pandúrok harcáról. Bemutatásra kerültek lírai, főleg szerelmi dalok, valamint katonadalok, amelyek a katonaélet különböző eseményeit jelenítik meg.

Bemutatom a legtöbbet szerepelt népdalénekeseket: Gyarmat György, Kre­kuska György, Magócsi Andrásné, Varga Etelka, Özvegy Miklós, Zabos Imréné Geleta Piroska, Földi Mihály és Véber Nándor.

A táncosok és a dalosok közös együttműködésével vendégszereplésre indult a Gyöngyösbokréta. Vezetőjük Zabos Imre volt. Sikert sikerre halmoztak, nagy hírnévre tettek szert.

Már említést tettem arról, hogy igen szervezett, lelkes munka folyt mindkét kultúregyesületben. Most a színjátszók hatékonyabb munkája került előtérbe. A szerb színjátszók újabb két színdarab bemutatására készültek. Bemutatták a Zla zena (Gonosz nő) c. színdarabot. A siker most sem maradt el, s ez újabb erőt és lendületet adott a csoportnak. Rendező most is Nedeljkov Pajo, aki újabb színdarab bemu­tatására kérte fel a csoportot. Az elkészülés után bemutatásra kerül az Izbiracica (Válogatós nő) c. színdarab. A bemutatót több előadás követte. Ezzel a színdarabbal az egyesület részt vett a járási versenyen, és helyezést ért el. Elismerésben részesültek a szereplők és a rendező – Nedeljkov Fajo.

A Gyöngyösbokréta vendégszereplése után a magyar színjátszók munkája került a figyelem központjába. A műkedvelő színjátszás színvonalának emelkedésével a rendező komolyabb színdarabok bemutatására is vállalkozott. így került sor a Pál utcai fiúk, Remény, Érettségi, Dózsa György, Mélyek a gyökerek s a Vadvirág bemutatójára. Az előadások egymást követték. Új színeket kapott a színjátszás. A lelkes és a kultúrára szomjas közönség örömmel, sírással, nevetéssel, tapssal kísérte s jutalmazta a szereplőket, rendezőt.

A sok bemutató, a közönség lelkes támogatása merész vállalkozásra buzdította a rendezőt. A vezetőség támogatásával tervbe vették a János vitéz bemutatását. Nagy vállalkozás volt ez egy falusi kultúregyesület számára. Új színpadra, tágasabb nézőtérre, díszletekre, kellékekre, ruhákra s kitűnő zenekarra volt szükség. Minden összejött. Új terembe költözött az egyesület – a Sárkány Mihály-féle kocsmahelyiséget vehette igénybe. Megoldódott a ruhatár, a díszletek kérdése. Sikerült a szereplők biztosítása, összehangolása. Kitűnő zenekar összetételét biztosította a környék leg­jobb és legismertebb vezetője – Csanádi Jenó.

Hosszas előkészület után elérkezett a bemutató. Özönlött a közönség Horgosról és szélesebb környékéről. Kicsinek bizonyult a négyszáz személyt befogadó terem. Külön ünnep volt ez a szereplők és a nézők számára. Együtt dobogott a szereplők, a nézők és a rendezők szíve. A bemutató óriási sikert hozott. Nagy elismerés volt Zabos Imre és felesége Zabos Piroska rendezőknek, a kitűnő szereplőknek és a zenekar vezetőjének, Csanádi Jenőnek.

A János vitéz helyben 19 előadást ért meg. Zentán négy előadást kellett be­mutatni, Palicson és Szabadkán egy-egy előadásra került sor.

Horgos színjátszói nagy hírnévre tettek szert. Lázba hozták az egész zentai járást és környékét. Az öntudatos és fegyelmezett munka biztosította azt az erkölcsi erőt amely egybetartotta ezt a lelkes gárdát. Fáradtságot nem ismerve, minden tudásukat latba vetették, hogy hozzájáruljanak Horgos kulturális életének fellendítéséhez.

Míg a színjátszók az egymást követő előadások bemutatásán fáradoztak, addic nagy lelkesedéssel készült a Gyöngyösbokréta az eddigi legnagyobb fellépésére Eljött 1952. Ekkor került sor a Magyar Ünnepi Játékok megszervezésére Palicson melyre meghívót kapott a bokréta.

Nagy előkészület, lelkesedés, rengeteg próba előzte meg a fellépést.

A rendezvényen a környező városok és falvak képviselőin kívül magasrangú állami vezetők is részt vettek.

Itt találkozott a horgosi tánccsoport a már régebbről ismert bokrétásokkal, akik Gombosról, Kupuszináról, Doroszlóról s más vidékekről jöttek, s mérték össze tu­dásukat, viseletűket, népszokásaikat, dalaikat.

A horgosi bokrétások ruházata szegényebb volt a szép ruhákban pompázó doroszlói, kupuszinai, gombosi bokrétások viseleténél, de tempós, vérbeli és lendületes táncaikkal és dalaikkal meghódították a közönséget. A bemutatott táncok nagy érdeklődést keltettek a hozzáértő, népi táncokkal foglalkozó vezetők, koreográfusok körében. Újabb siker koronázta a horgosi bokrétások hírnevét, számos vendégsze­replésre szóló meghívót kaptak a szélesebb környezetből.

A Gyöngyösbokréta vendégszereplését követte a színjátszók csoportjának te­vékenysége. Újabb előadások bemutatójára került sor. Színre került a Házi tücsök, Elcserélt ember és a Ludas Matyi. A rendező Zabos Imre és fáradhatatlan felesége, Zabos Piroska volt. A siker és az elismerés most sem maradt el.

A közönség úton-útfélen kérte a Zabos házaspárt. Rendezzenek! Rendezzenek! Nehéz volt ennek ellent mondani. A nép, a közönség vágyott a kultúrára. Szeme látni akart, füle hallani. A szereplők és rendezők érezték és méltányolták a közönség szeretetét, s tovább folytatták a munkát. Bár a fáradtság jelei már megmutatkoztak, lanyhult a lendület, s kevesebb fellépésre került sor. Végül is egy időre beállt a pangás. A hanyatlásnak valódi okát nehéz volna megfejteni. A magaslatról való süllyedésnek bizonyára voltak előzményei. A rendezők többször érezték, hogy igen magukra hagyatottak. Segítséget vártak – főleg az értelmiségiektől -, de ez sorra elmaradt. Hogy kényelemből vagy közömbösségből maradtak távol a munkától, erre nehéz volna választ adni. Egy dolog bizonyos: a háttérből könnyebb kritizálni, kudarc esetén kárörvendő pillantásokat vetni s a sikert irigy pillantások kereszttüzébe venni.