Forrás:

Tíz magyar és szerb nyelvű előadás szerepelt a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola szervezésében megrendezett fesztivál programján.

Az eseményt több évig Magyarkanizsán szervezték meg, ezúttal a horgosi Művelődési Ház adott otthont a rendezvénynek. A fesztivál első felében a felsősök, az uzsonnaszünet után pedig az alsósok léptek a horgosi Művelődési Ház színpadára. Kovács Gyólay Emma és Fujkin Zsófia a horgosi Pöttöm színpad előadásában szerepelt. – Kovács Gyólay Emma, fellépő, Horgos: „A Pöttöm Színpad a Szomorú boszorkány című előadást adta elő, ami két meséből áll, igazából mi szerkesztettük őket össze, félig eredeti ötlet, félig pedig egy létező mese.”

Fujkin Zsófia, fellépő, Horgos: „Úgy gondolom, hogy nagyon kreatív csapattagok vannak, és könnyen meg tudtuk oldani, hogy összekapcsoljuk a két darabot, szerintem könnyen ment.”

A helyiek mellett kispiaci, magyarkanizsai, törökkanizsai és bácskossuthfalvi gyerekek is színpadra léptek. Az előadásokat háromtagú szakmai zsűri értékelte. A Diákszínjátszó Fesztivál hosszú évek után tért vissza Magyarkanizsáról Horgosra, mivel az idén befejeződtek a horgosi Művelődési Ház felújítási munkálatai – mondta Szekeres Valentin, a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola igazgatója. „Immár 13. alkalommal igazolja a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola a tartományi oktatási titkárság jóvoltából azt, hogy milyen fontos szerepet tölt be a pedagógiában a diákszínjátszás, a tanulás, a tanítás folyamatában, és úgyszintén a tanulók személyiségfejlesztésében is.”

Az eltelt több mint egy évtized alatt több olyan egykori horgosi kisdiák lett valamelyik környékbeli színtársulat tagja, aki annak idején éppen a Pöttöm Színpad darabjaiban tette meg első lépéseit a világot jelentő deszkákon.