Öttömös

A község rövid története – A kezdetektől az önállóvá válásig

Öttömös a Dél-alföldön, a Duna-Tisza folyók közti homokhátságon, Csongrád megye nyugati peremén, Szegedtől negyven kilométerre található. A Szeged-Baja közötti főútvonal közelében fekszik, vasút nem vezet át rajta. Mezőgazdasági jellegű kistelepülés, jelenleg 826 lakosa van.
A XIII. század közepén a kóborló kunok a részükre kijelölt pusztai területeken letelepedtek. Az egyes nemzetségek földjét szállásnak (desceucus) nevezték. Ezekből a szállás földekből alakult ki a XV. században a kunszéknek nevezett összefüggő terület, amelyhez Öttömös is tartozott.

1436-ban Hytemes néven szerepelt, gyér, földművelő kun lakossággal. A kunok, mint jobbágy lakosok 1560-ig laktak a pusztán. Ezután a török csapatok pusztításai elöl menekülve Jászberény környékén, és más védett vidékeken kerestek oltalmat.
A XVII. században a puszta Szeged városához tartozott. 1729-ben nádori adományból Andrássy Zsigmond és Kun Zsuzsanna kapta el. Szeged városa igényt jelentett be a koronaügyészségnél. A város érvei elég alaposak lehettek, mert 1731-ben, új adományban Szeged vissza is kapta e területet.
Népessége szegedi lakosokból került ki. Számuk 1869-ben 63 fő, 1880-ban 91 fő volt.
1886-ban Magyar Imre a puszta birtokosa a vármegye törvényhatósági bizottságához fordult, hogy a tulajdonát képező Öttömöspusztát közigazgatásilag Sándorfalvához csatolják. Kérelme alapján 1886-87-ben a terület a nevezett településhez tartozott. Itt kell megemlíteni, hogy Magyar Imre leszármazottja volt Magyar László a híres Afrika-kutató. Ő császári tengerészkadétként kezdte pályafutását. Később a dél-afrikai Bihé királya lett. Tudományos életművével jelentősen hozzájárult Afrika múltjának, kultúrájának és népeinek teljesebb megismeréséhez. Tiszteletére a község Emlékparkot alakított ki, és minden évben ünnepség keretében emlékeznek meg róla.
1897. január elsején Horgoshoz csatolták. Horgos a mai Szerbia vajdasági területéhez tartozik, légvonalban 20 km-re, közúton 32 km-re Öttömöstől. Ma testvér településként tartják a kapcsolatot.
Az 1908-tól napjainkig zajló eseményeket négy főbb szakaszra, a falu történetének legjellemzőbb időszakaira osztható fel.
1908 – 1944
Öttömös térségének gazdasági fejlődéséhez a századfordulót követő évek konjunkturális viszonyai kedvező feltételeket teremtettek. A lakosság létszáma jelentősen megnövekedett: 1900-ban 544 fő, 1908-ban 765 fő volt. Az önállóság kezdeményezése sajátos módon összetalálkozott a vármegye elöljáróságának szándékaival, amely megfelelőnek látta az alkalmat, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsen a nagy kiterjedésű szegedi határ által elvágott megyeszéli területekkel, illetve, hogy Mérges puszta (a mai Pusztamérges) közigazgatási átcsatolásával kitolja a vármegye határait. A belügyminiszter 1908. június 11-én kelt rendeletében engedélyt adott arra, hogy Öttömös önálló kisközséggé alakuljon. Takarékossági okokból azonban Mérgessel közös körjegyzőség alakítására utasította. A képviselő-testület az alakuló ülésén kérvénnyel fordult a megye vezetéséhez a körjegyzőségi székhely elnyerése érdekében. A nagyobb terület és a két és félszeres lakosság szám miatt azonban a székhely Pusztamérges lett. Közigazgatási szempontból nézve a községgé alakulás nem biztosított teljes önállóságot Öttömös számára. A lakosságnak a legegyszerűbb hivatalos ügy elintézéséhez is át kellet mennie a tíz kilométerre lévő szomszéd településre. A község ebbe sohasem nyugodott bele, és az idők folyamán többször mozgalmat indított az önálló státusz elnyerésére. Ez a vágy időnként teljesült, azonban ez az állapot – mint a későbbiekben látni fogjuk – a mai napig nem sokat változott. A második világháború előtt két próbálkozás volt. Az első 1928-ban volt, a második pedig 1941-ben. A gazdasági válság és a háború miatt azonban egyik alkalommal sem koronázta siker a törekvést. A község költségvetése Csongrád megye települései közül a legalacsonyabbnak számított. Fontosabb bevételi forrásnak az államsegélyek, adórészesedések és a helyi adók mellett a gazdasági tevékenységgel összefüggő községi javadalmak és illetékek számítottak. A körjegyzői hivatal fenntartására, működtetésére a két érintett község együtt külön költségvetést készített. A költségmegosztás 40% – 60% volt. A lakosság gazdálkodásában kezdettől fogva jelentős szerepet játszott az állattenyésztés. Az állatkereskedelem, különösen a baromfikereskedelem fontos bevételi forrásként szolgált. A kevés humuszt tartalmazó homoktalaj fő terménye a rozs, valamint a kukorica volt. A helyi növénytermesztés meghatározó ágazatának azonban a szőlőtermesztés számított. A birtokstruktúrát sajátos törpebirtokos-kisbirtokos tulajdonforma jellemezte. A közlekedésre jellemző, hogy kisvasút Szeged-Pusztamérges között volt, Öttömös érintése nélkül. Így a helyi lakosság legfontosabb közlekedési és szállító eszköze a lovaskocsi volt.
1944 – 1960
A második világháború vége felé, az új történelmi helyzetben ismét jelentkezett Öttömös önállósodási törekvése. A közigazgatási viszonyok bizonytalanságát kihasználva élt a lehetőséggel és a község 1944. november 30-án, saját kezdeményezésre elszakadt Pusztamérgestől. Az igazgatási helyzet rendezésére 1945 áprilisában került sor, ettől kezdve a pusztamérgesi jegyzőség kirendeltsége működött a faluban, saját ügyintézést és részleges önállóságot biztosítva. Az 1950. év jelentős fordulatot hozott, 42 év után a település közigazgatásilag is önállóvá vált. A tanácstörvény értelmében Pusztamérges és Öttömös, mint 500 főnél több lakosú település önálló tanácsot hozhatott létre. 1952-ben és 1958-ban a szomszédos két szomszédos községtől területeket csatoltak át, így 5364 kh területen 1348 főre gyarapodott a lakosság száma. A település történetében ekkor élt itt a legtöbb lakos, azóta lassú, de folyamatos a csökkenés. Az 1948 és az 1960 közötti időszakban a település fejlődését meghatározó politikai környezet és a hazai politikai irányítás rendkívül ellentmondásossá tette ezen időszak történetét, amely nem tette lehetővé a szerves fejlődési úton történő kibontakozást, a falu súlyos elmaradottságának felszámolását. A szocialistának nevezett társadalmi átalakulás részeredményei ellenére gyötrelmes és nehéz időszaka volt a község történetének. Szűk látókörű, a társadalmi valóságot, a helyi sajátosságokat figyelmen kívül hagyó gazdasági és- társadalompolitika határozta meg életének alakulását.
1960 – 1989
A falu a leglátványosabb fejlődést ebben az időszakban ért el. Az 1961-ben megalakult mezőgazdasági termelőszövetkezet, a kezdeti nehézségek után, a falu egyetlen főmunkahelyeként viszonylagos jólétet biztosított az emberek számára. Sok új ház épült a belterületen, jelentősen gyarapodott a személygépkocsi állomány is. A falu és a lakosság is gyarapodásnak indult. A Tsz szervezésének elején tapasztalt elköltözési hullám megállt, egyre több fiatal látta biztosítottnak a jövőjét a településen. 1973-tól azonban ismét megszűnt a község közigazgatási önállósága. Központi intézkedéssel kötelezővé tették a Pusztamérgessel közös községi tanács létrehozását, természetesen pusztamérgesi székhellyel. Ezek után gyakorlatilag a termelőszövetkezet volt a falu életben tartója, azonban a település infrastruktúrájának fejlődése és közszolgáltatásokkal való ellátottsága szempontjából az önállóság megszűnése jelentős hátrányokkal járt.
1989-től napjainkig
A rendszerváltás évei Öttömös életében is ellentmondásos időszaknak bizonyultak. A szűk keresztmetszetű gazdaság, jóformán egy munkahelyre épülő foglalkoztatás, a helyi ipar gyengesége, a jelentősebb tőketartalékok hiánya és a viszonylagos elzártság miatt a piacgazdaságra való áttérés negatív hatásai fokozott mértékben sújtották a községet. A helyi gazdaság korábbi struktúrája szétesett, illetve a későbbiekben teljesen felszámolták. Forráshiány, nagyarányú munkanélküliség és sokak esetében alapvető megélhetési gondok jelentkeztek. A termelőszövetkezet felszámolása után ismét kialakult a korábbi kisbirtokos földtulajdonosi szerkezet. A lakosság döntő többsége ma is a mezőgazdaságból él. Egyetlen reménye az ötvenes években megkezdett spárgatermesztés felfejlesztése. Ez a zöldségnövény viszonylag jól eladható az Európai Uniós piacokon. A másik kitörési lehetőség a falusi turizmus kihasználása, de ez még nagyon kezdeti szakaszban jár, és csak keveseknek nyújt szerény megélhetést. 1989-ben az Elnöki Tanács Öttömös és Pusztamérges számára engedélyezte önálló községi tanács létrehozását. A tanács mandátumának lejárta után új önkormányzati testület alakult. Polgármesteri hivatalt hoztak létre, és jegyzőt neveztek ki. A falu kezébe vette sorsának irányítását, és lelkes vezetőinek és a lakosság segítőkészségének köszönhetően a nehéz gazdasági helyzet ellenére is jelentős fejlesztések történtek. Az infrastruktúrális ellátottság, a közszolgáltatások színvonala javult. Ezekről a későbbiekben több szó esik majd, most csak néhányat említek meg. Pl. gázellátás, villany- és telefonhálózat fejlesztés, minden utca szilárd burkolatú, falugondnoki szolgálat, új fogorvosi rendelő, új tűzoltószertár és sportöltöző, a Teleház építése, stb… A szép eredmények elérésének ellenére azonban jelentős gondokkal küszködik a település. A nagyarányú forráshiány miatt egyre nagyobb gondot okoz az önálló polgármesteri hivatal és az oktatási intézmények fenntartása.

Cím: 6784 Öttömös, Felszabadulás u. 12.
Tel/fax.: 62/589-015
Web: www.ottomos.hu
E-mail: ottomos@axelero.hu

Lakitelek

Lakitelek nagyközség a Duna-Tisza közén Bács-Kiskun megyében, a Tiszakécskei járásban, Kecskeméttől és Kiskunfélegyházától egyenlő távolságban a Homokhátság és a Tisza-völgy találkozásánál. A mai község Kecskemét város birtokaiból, puszták egyesítésével jött létre. Jelenleg külterületként Lakitelekhez tartozik: Felsőalpár, Kisalpár, Árpádszállás, Szikra, Szikra-Oncsatelep, Kapásfalu, valamint Tőserdő.

Fekvése

Egyszerre kereszteznek a négy irányból érkező vonatok

Budapesttől 120, Kecskeméttől 27 kilométerre fekszik, a Tiszától mindössze 3 kilométer választja el.

Közlekedési csomópont jellegének köszönhetően több irányból is könnyen megközelíthető – akár a 44. számú főközlekedési úton, akár vasúton a MÁV 146-os számú Kecskemét–Kunszentmárton, illetve a 145-ös számú Szolnok–Kiskunfélegyháza vasúti mellékvonalain.

A két vasútvonal Lakiteleken keresztezi egymást.

Története

A település nevét 1075-ben Bocz néven említette először oklevél, amikor a király Alpár mellett egy Bocz nevű udvarnokot adott családjával együtt a garamszentbenedeki apátságnak. Ennek a Bocznak a nevét tarthatta fenn egyrészt a Bocz nevű halastavas hely, amelyet 1276-ban Alpár után említettek, mint a Bor-Kalán nemzetségbeli Nána adományát a margitszigeti apácák számára, másrészt 1489-ben Bocztelek a garamszentbenedeki elveszett birtokok között szerepelt.

Mai területe a Kecskeméthez tartozó puszták egyesítésével alakult ki 19491950-ben. Ezek a külterületi lakott helyek: Felsőalpár, Kisalpár, Oncsa-telep, Árpádszállás, Szikra, Kapásfalu voltak.

A rendszerváltás idején az ellenzékiek többször is szerveztek itt találkozót. Az első alkalommal, 1987. szeptember 27-én Lezsák Sándor lakiteleki házának kertjében felállított sátorban alakult meg a találkozó után a Magyar Demokrata Fórum. A második alkalommal, 1988. szeptember 3-án pedig mozgalmat is indítottak pártjuk mellett. Lezsák később a párton belüli események hatására megalakította a lakitelek-munkacsoportot, amivel belülről próbálta az elképzelései szerinti irányba terelni az MDF politikáját.

Újszentiván

A Maros-Tisza szögét a legnagyobb törzsek egyike, a Gyula törzs szállta meg. Mintegy háromnegyed évszázaddal később ezen a területen önálló hatalommal rendelkező Ajtony ellentétbe került Szent Istvánnal, melynek következménye: Csanád leverte Ajtonyt, birtokait a király neki adományozta. Ezen a területen alakult ki Csanád megye, melyhez a Tisza-Maros szög is tartozott, természetesen a Maros folyó bal partján levő településekkel együtt.

Újszentiván neve a középkorban Szent Iván volt. Nevét templomáról kapta, s első írásos előfordulása két, 1411-ben – 594 évvel ezelőtt – kelt oklevélben olvasható. A török közeledésekor e családok utódai elmenekültek innen. 1560-ban a falut az adórovó sem tudta megközelíteni. Az 1564 évi összeírás szerint itt ekkor Viczmándi Mátyás, Liszti János, Balassa Bálint és Gyálai János voltak a birtokosok. 1582-ben még magyar jobbágyok lakták.

A falu a XVII. század viharaiban elpusztult, s 1700 körül már, mint puszta került bele a püspöki birtoklajstromokba. Szentiván 1719-ben Gyála faluhoz tartozott. A Csanádi tiszttartósság 1746 március havában szerbeket telepített le, de akkor még a mai Tiszasziget (Ószentiván) területén Szeged városa ezt a részt 1783-ban megvásárolta a királyi kamarától, erre a szerbek átköltöztek innen a mai Újszentivánra. Ószentivánt pedig szegedi alsóvárosi és Tápai dohánykertészek szállották meg. A falu rajnai frank eredetű, jómódú németsége a múlt század derekán, Őscsanádról jött ide.

Szeged 1781-ben vegyes népesség felett szerezte meg a földesúri joghatóságot. Az 1730-as években újratelepült Szőreg és Szentiván lakosságának túlnyomó többsége szerb. A Szegedi kirajzás ugyanakkor lakott településekre is juttatott el számottevő – többségében szerb, töredékében magyar – kitelepülőt. A magyarok tömegesebb kirajzására a század második felében, elsősorban Szeged zálogbirtoklása idején került sor, de 1848-ig kisebbségben maradtak.

Az 1848-as márciusi forradalmat nagy lelkesedéssel fogadta az egész ország. Már 1848 áprilisában és májusában a horvátok és a szászok mellett a szerbek és az erdélyi románok mozgalma is kedvezőtlen irányt vett. A jól kiképzett határőrvidéki szerbek abban a hitben, hogy az autonóm szerb Vajdaságért küzdenek, elsőnek fogtak fegyvert a magyar függetlenségi mozgalom ellen. A délvidéki, feldühített szerb fegyveresek akciói Szegeden és környékén felbomlasztották a magyarok és szerbek között fennállt békés egyetértést. A Bács és a Bánság a szerb lázadók kezébe került 1849. január folyamán. mintegy 60 000 magyar menekült a szerb csapatok elől.

2004. augusztus 5-én volt 155. évfordulója a Szőreg-szentiváni csatának. A nagy vérontás színtere Újszegedtől, az újszegedi töltésektől a szentiváni erdőig (a gátőrház és a szivattyútelep tájáig terjedt. A túlerő és Dembinszky hibái miatt a csatát a magyarok elvesztették. A halottak, sebesültek száma 4-5000-re tehető. A halottakat az újszegedi kamaratöltés lábánál közös sírba temették el. Szentivánon 1850 után a szerbek mellett megtaláljuk az Őscsanádról folyamatosan áttelepülő németeket, majd a Szegedről kiszivárgó magyarokat.

A falu történetének új nagy vérzivatarát az első világháború jelentette. Egy véglegesnek tekinthető összesítő kimutatás szerint 32 szentiváni (és térvári) férfi halt hősi halált vagy tűnt el örökre. A községháza előtti, 1923-ban felállított emlékmű 21 hősi halott nevét említi még, akkor még csak 5 eltűntről beszéltek. A tiszteletükre emelt szobor mellett a Temető utcában minden elhunyt hős emlékére egy gesztenyefát ültettek – feltüntetve rajtuk egy halott nevét. A háborút követően Újszentiván – Tisza Maros szög többi községével együtt – 1918. november 21-étől 1921. augusztus 21-ig megszállás következtében a Szerb – Horváth – Szlovén királysághoz tartozott. A háború és megszállás után mintegy 250 szerb kivándorolt Jugoszláviába. Az akkor Újszentivánhoz tartozó Térvárról 1922. május havában vonultak ki a szerb csapatok. 1930-ban a magyarok lélekszáma 650. ugyanis a megszállás vége után az optánst szerbek helyére magyarok telepedtek le – bírtok csere révén. A szerbek száma ekkora 163-ra csökkent.

1944. október 9.-én, hétfőn délután Térvár felől és a Partról közeledve megjöttek az orosz csapatok. A német hadak előtte (vasárnap) este felrobbantva a temesvári vasúton két vagon lőszert – sietve elhagyták a falut. A hatalmas detonáció az egyik megszállás végét és egy 45 évig tartó másik kezdetét jelentette.

Mesztegnyő krónikája

Mesztegnyő Somogy megye északnyugati részén, a Balatontól huszonhárom kilométerre fekszik, pazar természeti környezetben, itt van többek között a megye egyik leggazdagabb növénytársulását és állatvilágát tömörítő Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet. A természeti adottságok is segítettek abban, hogy Mesztegnyő a sorscsapások, török hódítás, II. világháború közepette is folyamatosan meg tudott újulni, s mindvégig lakott település volt. Somogyban az emberi élet első nyomai és őskőkorból származnak, ezek még a Balaton kialakulása előttről származnak. Mesztegnyő területén a réz- és bronzkor korai szakaszából származó cserépedények kerültek napvilágra az ásatások során. A rómaiak időszámításunk utáni első évszázadban vették birtokba a területet, aztán a honfoglalást követően a korai Árpád-korig viszonylag kevés emlék és említés maradt fent a településről.

 

A falu első ismert birtokosa Mesztegnyei Szerecsen Mihály volt, őt 1408-ban felségárulás miatt Zsigmond király megfosztotta földjeitől. Ezt követően került Gordovai Fanch László uradalmához a település, némi Körös megyei földért cserébe. Ezt követően számos alkalommal történt tulajdonosváltás, s emiatt villongások jellemzik a falu középkori történetét. A kutatók véleménye azonban megegyezik abban, hogy a település fejlődése töretlen volt: a XV. század utolsó harmadára már vásártartási joggal rendelkezett, mezővárosi címet szerzett, s megépült az első kolostora. A török hódítás törte ketté mindazt, ami a honfoglalás után felépült itt, a lakosság nagy része elvándorolt, sokan a mocsarakban, erdőkben kerestek menedéket. Ezzel párhuzamosan a gazdaság is leromlott. 1555-nem Nádasdy Tamás számba vette a lehetséges dunántúli magyar végvárakat, ezek között erődösített kolostorként ott találjuk Mesztegnyőt is. A legendák szerint a kanászok furkósbottal kergették a török hódítókat. A somogyi végvárak nem sokáig tartották magukat, s a kolostor megerősítésére sem került sor, mert 1600-ra a teljes megye török kézre került. A hódoltság elképesztő pusztulással járt, s a megye önállósága is veszélybe került.

 

Szigetvár és Nagykanizsa visszafoglalása, majd a megye felszabadulása után Mesztegnyő a protestáns Zankó Miklós Boldizsár kezében volt, a lakosság lassan kezdett visszaköltözni ide. 1726-ban Harrach-uralom volt itt, majd a Hunyadyak kezébe került az uradalom. A fejlődés ekkoriban kapott új lendületet a térségben: kolostor és templom épült, mintagazdaságot hoztak létre, s az országban elsőként építettek gazdasági kisvasutat. A földbirtokosok gépesített gazdaságot műveltettek, s volt egy téglaégetőjük is. Nagy szerepe volt az állattartásnak és az erdőgazdálkodásnak, ezek egyre korszerűbbé váltak. Ezzel párhuzamosan élénk társadalmi élet indult meg, s tűzoltó-, lövész-, leventeegyesület alakult. A szegények helyzete azonban nem volt rózsás, a jobbágyi földek csökkentek, az emberek kuriális zsellérekként dolgoztak, sőt a faluban újabb betelepítések történtek, mindez az 1840-es véres parasztlázadáshoz vezetett, amelyet kíméletlen megtorlás követett.

 

Mesztegnyő népe 1981-ben állított emléktáblát a “zenebonáskodó” parasztok tiszteletére, s azóta december 7-én koszorúzással és kulturális rendezvénnyel adóznak a felkelők emléke előtt. A büntetés sem vethette vissza az elégedetlenségnek azt a fokát, amely 1848-ban csúcsosodott ki. A forradalom és szabadságharc után nagy gazdasági válság következett a térségben, s szőlővész tört, amely elpusztította a parasztság fő bevételi forrását, mindezt kolerajárvány tetőzte. A század végén több mint húszan emigráltak. A településen élt ekkoriban Krokovics Lajos, aki sokat tett a szőlő betegsége ellen. A század azonban nemcsak sorscsapásokat, hanem fejlődést is hozott ide: megélénkült az erdőművelés, a kisipar és kereskedelem, az oktatás. A XX. század első éveiben a lakosság lélekszáma csaknem elérte a kétezret. Ekkor állomás, posta, csendőrség, távirda is volt itt.

 

Mesztegnyő lakóitól az I. világháború súlyos áldozatokat követelt: a bevonult 250 katonából 65-en hősi halált haltak. A tanácsköztársaság idején több falubeli aktív szerepet vállalt, amiért a kegyetlen fehérterror alatt bűnhődniük kellett. Több társával együtt az iskola névadóját, Ladi Jánost is megölték. A II. világháború előtti évtizedben a fent említett létesítmények mellett órás- és ékszerészüzem is nyílt, s a korszak gazdag a címtárakban. A világháború kitörésének előestéjén ezerhétszáz lelket, 340 házat, 168 kisbirtokot számláltak itt. A II. világháború hadműveletei 1944-ben kezdődtek Somogyban, s egészen a következő év áprilisáig hatalmas károkat okoztak. Mesztegnyő területén is ádáz küzdelem folyt, amelyet megsínylett a falu: lakói elmenekültek, házainak egy része elpusztult, a templom megrongálódott. A környékről majd három hónap múltán húzódott vissza a front. Az áldozatok száma elkerülte a másfélszázat, tiszteletükre emlékoszlopot állítottak a mesztegnyőiek. A háború után az újjáépítés újabb keserves évei következtek, többen csak adományokból tudtak tetőt húzni maguk fölé. A későbbi földosztás után a családfenntartók kaptak a javadalomból. Mesztegnyőn 1948-ban államosították az iskolát, egy tucat halastavat és a malmot. Ide is elért az 1956-os forradalom szele, aztán a leverését követően a régi hatalmi szerkezet tért vissza.

 

A település infrastruktúrája a nehézségek ellenére kezdett kialakulni: 1957-re villanyt vezettek be, a hatvanas években megindult a helyközi autóbusz-járat, felépült a kultúrház, 1972-ben pedig átadták a törpe vízművet. A rendszerváltást követően az addig jelentős termelő szövetkezet háttérbe szorult. A település létesítményei és közintézményei azonban sokat fejlődtek.

 

A teljes infrastruktúrából hiányzik a szennyvízelhelyező és tisztító rendszer. A 2002 októberében megválasztott új önkormányzati képviselő-testület elkötelezettje a település dinamikus fejlődésének. Ezt a község elfogadott 4 éves gazdasági és cselekvési programja is garantálja. A község pozitív adottságai, helyi adófilozófiája kitűnő lehetőséget kínálnak munkahelyteremtésre a kis-, közép- és nagyvállalatok részére is. Mesztegnyő község Európába tart…

 

2006. október 1-ei önkormányzati választásokon a község választópolgárai Nemes Lászlót ismét polgármesterré választották, a települési Képviselőtestület tagjainak nagy része ismét bizalmat kapott. A falu fejlesztése a lakosság támogatásával töretlen.

Cím: 8716 Mesztegnyő, Szabadság tér 6.
Tel.: 85/329-147
Fax.: 85/329-308
E-mail: mesztegnyo.onkormanyzat@axelero.hu

 

Honlap címe: www.mesztegnyo.hu

Újszentes – Dumbrăvița

Újszentes (1910-ig Vadászerdő, románul: Dumbrăvița, 1924-ig Sântești, németül: Neussentesch) falu Romániában, Temes megyében.

Nevének eredete

Egykori Vadászerdő nevét a korábban területére is kiterjedő Vadász-erdőről kapta. Ezt a lakosok 1906-ban beadott kérvényének megfelelően változtatták a származási helyüket megörökítő új névre. Szintén hivatalos névadással született mai román nevének jelentése ‘ligetecske’.

Története

A helyén a 18–19. században elterülő Vadász-erdő-t a temesvári hadparancsnokság vadászterületként használta. Vadászkastélyának egyik szarufáján az 1763-as dátum volt bevésve. Temesvár 1849-es ostroma alatt itt rendezte be főhadiszállását Vécsey Károly, majd kórházként szolgált. Augusztus 9-én itt találkozott Dembiński és Bem serege. A vadászkastélyban a magyar állam 1885-ben erdőőri szakiskolát alapított, bentlakással. Az iskola 1901-ben új épületet kapott.

A falut erdőirtás helyén a Debreceni Református Egyházkerület alapította 1891-ben, 133 református magyar telepescsaláddal. A családok három kivételével Szentesről érkeztek, a családfők eredetileg kubikosok és iparosok voltak. 1896-ban Vadászerdő néven nyilvánították nagyközséggé Temes vármegye Központi járásában. Mint minden telepes községben, itt is az állam gondoskodott iskoláról. A szabályzatok miatt az egyébként szelemenes házak kezdettől cseréptetővel épültek. A lakosok tanyás gazdálkodást folytattak, az első tíz évben hetven–nyolcvan tanya jött létre. A kisebb gazdák, a nagyváros közelségét kihasználva, zöldségtermesztéssel és tejgazdálkodással is foglalkoztak. Az első telepesek közül 1907-ig 31 család visszatért Szentesre, de helyüket újabb szentesiek foglalták el. Házassági kapcsolataik az első két évtizedben Szentesre és Újmosnicára terjedtek ki, a trianoni békeszerződés után főként Végvárral és a bánáti református szórványokkal házasodtak.

Első román lakói 1923-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került Kis- és Nagytorákról érkeztek. A II. világháború alatt az elcsatolt Észak-Bukovinából, Besszarábiából és a Kvadriláterből telepítettek be románokat, míg a háború után főként erdélyiek és bukovinaiak érkeztek. Ortodox templom azonban csak 2005-ben épült a településen. A 2000-es években a falusias vonások rovására a modern temesvári agglomerációba tagolódott: új cégek települtek meg és kiköltözők építettek villákat. Északi határában felépült a Lacului lakópark, attól északra pedig egy újabb villanegyed épül.