Forrás:

Legyen 24 órás nyitvatartás a Horgos2-Röszke2 határátkelőn. Ezt kérik a vajdasági falu lakosai. Erről egy átiratot fogalmazott meg a helyi közösség elnöke, amelyet Magyarkanizsa polgármesterének címzett. A lakosok egy jelentős része Magyarországon dolgozik és a nyári forgalomtól és a sorbanállástól tartanak. A nyári időszakban rendszeresek a sorok a magyar-szerb határátkelőkön. Különösen igaz ez az autópályán lévő nagy horgosi határra. A helyieknek egy menekülőútvonal lehetne a Horgos2-Röszke2 közúti határ. Ez azonban csak reggel 7-től este 7-ig van nyitva. Ennek megváltoztatásáért szállt síkra Horgos Helyi Közösség elnöke. Sors Róbert átiratot intézett Magyarkanizsa polgármesteréhez, melyben javaslatot tett, hogy az átkelő 24 órában működjön. Sors Róbert, tanácselnök, Horgos HK: „Személyi forgalom és teher forgalom is megy Horgoson keresztül. Sok munkás, sok dolgozó van aki Magyarországon a környező településeken dolgozik és nagyon jó lenne nekik, ha a munkaidőt úgy tudnák beosztani, hogy át tudnának jönni a régi határátkelőn.”
Az évek folyamán többször is megpróbálták kérvényezni, hogy a határátkelőhely munkaidejét módosítsák, de eddig a próbálkozások hiábavalók voltak. A határátkelőhelyeken egyelőre torlódásra nem kell számítani. Egyedül a Röszkei és Horgos határátkelőnél van egy, másfél órás várakozási idő. A kis határátkelőhelyek azonban egyenlőre könnyedén járhatók. A helyiek viszont már most elkezdtek félni a nyári tumultustól ezért is kérvényezték, hogy a 12 óra helyett Röszke 2-nél 24 órára módosítsák a munkaidőt. Fejsztámer Róbert Magyarkanizsa polgármestere elfogadta a javaslatot és kijelentette, hogy az önkormányzat támogatja a horgosi helyi közösséget ebben a kezdeményezésben. Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Mindenféleképp jó, hogy alulról jövő kezdeményezésről beszélünk. Tehát a polgárok igénylik azt, hogy 24 órás legyen ez a határátkelő. Azt tudni kell, hogy mind a vám mind pedig a rendőrség részéről kapacitás hiányok vannak mindkét oldalon. Mind Magyarország részéről mind pedig Szerbia részéről. Ezért lettek elutasítva az eddigi kérvényeink amiket megfogalmaztunk a minisztérium felé. Természetesen ezt újra meg fogjuk tenni. Igaz, hogy nagyon nagy könnyítés lenne a helyi lakosoknak, ha egy 24 órássá tennék ezt a határátkelőt azonban a hátulütője, hogy nemzetközinek van minősítve ettől a pillanattól kezdve.” Jelenleg a Horgos 2 a többi kis határral együtt 12 órás munkaidővel üzemel. Így aki korán menne vagy későn jönne nem használhatja ezt az átkelőt.
Szólj hozzá