Vajdasági Kyokushin Karate Szervezet

 

 

A Kyokushin, japánul Végső Igazságot jelent. E Karate stílus létrehozója SOSAI Masutatsu Oyama (1923-1994), 1O. DAN-os nagymester volt, aki világhírnevét megdönthetetlen teljesítményeivel érte el, ezzel saját maga bebizonyította a Karate iskolája erejét, fölényét. Oyama meglátta, hogy az erő igazsága végül mindig győzedelmeskedik, ezért igazi puszta kezes harcosokat is csak igazi életszerű körülmények között lehet nevelni. Ahol a teljes erővel bevitt ütéseket gyakorolják az-az igazi és tiszta küzdelem. A Kyokushin Karate fegyvertelen közelharc művészete, melynél a sport jellegét a verseny teszi. A fölényes hatékonyságát anno mások is meglátták, és a mesterhez csatlakozva létrehozták a Kyokushin Világszervezetet (IKO), Tokyo-i központtal. Ez mára világhatalom lett, mert a legerősebb szponzorai vannak: királyok, hercegek, maharadzsák, államelnökök, Nobel-díjasok, filmsztárok, multimilliárdosok, a „világ legerősebb katonai szervezete” a NATO, légitársaságok, olajcégek és más hatalmas nemzetközi társaságok, stb. Az akciófilm sztár Dolph Lundgren (3.DAN) is ebből a Karate stílusból került színészi pályára, úgymint Sean Connery (1.DAN).

A Vajdasági Kyokushin Karate Szervezetet SEMPAI Nagygyörgy Zoltán 2.DAN-os mester alapította 1989-ben, horgosi székhellyel. E Szervezet tagja a Világszervezetnek (IKO) és az Európai Szervezetnek (EKO). Továbbá, regisztrált a Szerbiai Ifjúsági és Sport Minisztérium által, úgy mint a Magyarkanizsa Községi Sport Szövetségnél.

Nagygyörgy Zoltán Vajdaság első fekete öves Kyokushin Karate mestere, aki életének eddigi 54 évéből 36 évet a harci művészeteknek szentelt. 1969-ben a kezébe került Masutatsu Oyama: KARATE című könyve, amit abban az évben Zágrábban is kiadtak. Akkor még nem gondolta, hogy ez adja majd élete egyik értelmét. 1972-ben cselgáncsozni tanult, de három évvel később már az egykori Jugoszláviában akkoriban monopolhelyzetben lévő Shotokan Karatet gyakorolta Szabadkán, és versenyezett is. A 3. DAN-os övvizsgáját követően szakított a Shotokanal, mert rájött, hogy abban nem mérhető össze az igazi erő. A kontaktnélküli harci művészetek ahol visszafogottak, imitáltak az ütések azok a rituális tánc színvonalán állnak. Más stílusokban kereste az effektív hatékonyságot és nevelő hatást. 1986-ban levelet váltott Oyama mesterrel, akivel még abban az évben találkozott is. Személyisége óriási hatással volt rá. A mintegy száz harci művészetek közül soha hasonlóval nem találkozott, mint amilyen a Kyokushin Karate. Akkor megérezte, hogy ez lesz élete egyik fő meghatározója. Oyama mester összehozta a Magyarországi szakvezetőkkel, HASHI Adámy István 8.DAN-os és SHIHAN Furkó Kálmán 7.DAN-os mesterekkel, így aztán ő tőlük hozta Délvidékre e stílust. Ekkor az 1978-tól általa vezetett horgosi, eddig Shotokan stílust követő Seiken Dojo-val (Klub) a Kyokushin edzésmódszerre tért át. 1989-től Oyama Dojo néven, Oyama személyes jóváhagyásával legálisan működik, és ez ma az országos központja e Karate stílusnak. SEMPAI Nagygyörgy Zoltán az utolsó találkozásakor Oyama mesternek megígérte, hogy a térségben elterjeszti, és szilárd alapokra helyezi a Kyokushin Karatet. A küldetése tehát a sportdiplomácia, a szakkoordinálás és instruktori munka, mely mellett alkalomszerű fergeteges bemutatókat is tart a tanítványaival. Az újabb versenyeken való bizonyítás már a fiatalabb tanítványok előtt áll. SEMPAI Nagygyörgy Zoltánt e munkásságáért 2000-ben Októberi díjjal jutalmazta a Magyarkanizsai Sportszövetség. A nyilvántartott tanítványai Délvidék szerte Dojo-kat nyitnak. Nagygyörgy Zoltán felügyelete alatt képzett képviselők vannak Horgoson kívül Királyhalmán, Magyakanizsán, Oromon, Törökkanizsán, Zentán, Ókéren, stb. Az aktív tagság folyamatosan edz és évente résztvesznek az előléptető övvizsgákon, bemutatókon, nemzetközi edzőtáborokon, -bajnokságokon. A képzettebb karatekák a Szervezet keretében jogosultak indulni Kyokushin Karate Európa-, és Világbajnokságokon.

Kiemelkedőbb eredmények: 1998-ban Orosházán, a Nemzetközi Bajnokságon 6 ország 226 versenyzője közül KUMITE versenyszámban a magyarkanizsai Kanku Klubból Nagy Zoltán, sárgaöves (5. KYU) karatéka a középdöntőig jutott.

2000-ben Baján az Ifjúsági Bajnokságon 5 ország 146 versenyzője közül két horgosi barnaöves (2. KYU) karateka, Nyitri Olga és Molnár Levente harmadik helyezést értek el.

2002-ben Budapesten az EB-n 21 ország 116 versenyzője közül a horgosi Miskolci József barnaöves (1. KYU) karatéka a KATA versenyszámban 17. lett. Szintén 2002-ben Szolnokon a Junior EB-n 11 ország 120 karatékája közül a horgosi Oyama Klubból Csákány Karolina barnaöves (1. KYU) karateka a KATA versenyszámban 6. lett. Ugyanezen évben, Debrecenben az Utánpótlás Bajnokságon 233 fiatal harcos leány és fiú közül KUMITE versenyszámban 60 kg-os súlycsoportban, a horgosi Oyama Klubból Csákány Karolina barnaöves (1. KYU) karateka 4. helyezést ért el.

A cél eléréséhez kitartás a fontos, itt a tehetség kevés!

Aki vágyat érez a Végső Igazság útján a nagyobb önbizalomhoz szükséges lelki és fizikai erő birtoklásához, és szeretné kipróbálni képességeit az kortól és nemtől függetlenül bátran forduljon a Kyokushin Karate edzés-módszerhez. Aki elkezdi máris keményebbnek érezheti magát, mert ez a bátrak harca!

„A hegyre több úton fel lehet kapaszkodni, de csúcsa csak egy van, s aki oda tart azok mind találkoznak, nemcsak egymással, de a Végső Igazsággal is”

Masutatsu Oyama

Képgaléria