Színjátszás Horgoson
A horgosi színjátszás kezdetei az 1930-as évekre nyúlik vissza. Zabosné Geleta Piroska és férje, Zabos Imre nevéhez fűződik, akik a műkedvelő fiatalokkal, felnőttekkel évtizedeken át készítettek előadásokat a falu közönségének. Színpad híján az egykori árvaházban, kocsmahelyiségekben léptek fel, vagy ott, ahol éppen lehetett.
Piroska néni férje halála után visszavonult, s ezzel együtt a színjátszás is hosszú időre eltűnik a falu kulturális életéből.
1986-ban egy fiatal magyartanárnő és néhány lelkes tanuló bábjátékot készít a János vitézből, az előadás olyan jól sikerül, hogy Becsére is eljutnak. A csapat először az Addig élnek, amíg meg nem halnak néven mutatkozik be, majd egy évvel később a sikeren felbuzdulva létrejön egy ifjúsági színjátszó kör: a Pöttömszínpad.
Az elmúlt több mint harminc évben számos generáció diákja lehetett a tagja ennek a közösségnek, s az a fiatal magyartanárnő, aki a kezdetektől fogva támogatta, bátorította diákjait, s nem hagyta, hogy a korai lelkesedés kifulladjon: Kiss-Iván Anna tanárnő volt. Vezetésével a Pöttömszínpad egyre színvonalasabb előadásokat készített, számos díjban és elismerésben részesültek határon innen és túl is. S bár az ifjúsági színjátszás elsősorban a játék öröméről szól, az elmúlt harminc évben akadtak olyan diákok, akik a Pöttömszínpados múltjuk után a színészetet választották hivatásuknak. (A moziba és színházba járó közönség előtt bizonyára nem ismeretlen Kovács Lehel és Szőke Attila neve sem.)
A Pöttömszínpad működése mellett az általános iskolával közösen 2005-ben megszervezték az első Diákszínjátszó Fesztivált is Horgoson, 2016 decemberében immár tizenkettedik alkalommal voltak házigazdái a rendezvénynek. Kiss-Iván Anna tanárnő jó vezetőként nem hagyta, hogy az általa indított kezdeményezés megszakadjon még nyugdíjba vonulása után sem, ezért 2015-ben a Pöttömszínpad vezetését Horvát Hildára és Kozma Ritára bízta.
A Pöttömszínpad, ahogyan az elődje is: addig él, amíg meg nem hal. Egyelőre pedig él. A diákok rendszeresen képviselik a falut különböző településeken, gyermekszínjátszó találkozókon, itthon és Magyarországon egyaránt. A csapatnak jelenleg 13 tagja van, név szerint: Bálint Eszter, Dognár Anna, Cérna Krisztina, Császár Viola, Fodor Fanni, Fujkin Zsófia, Gutási Emese, Kolompár Evelin, Kovács-Gyólay Emma, Nagy Lívia, Szalai Zsófia, Szalma Natasa, Urbán Viktor. A diákok létszáma évről-évre változik, a középiskolába indulókat mindig felváltja a következő ötödikes generáció. A lelkesedés, a színjátszás és a tradíciók iránti elkötelezettség azonban megmarad.