1944 októberében Horgoson mintegy 70 helybeli polgárt végeztek ki a partizánok. Elsősorban az értelmiséget tizedelték meg. A most 249 éves település történetének ez volt a legvéresebb eseménye. Az értelmetlenül lemészárolt horgosiak emlékét a helybeli temetőben egy emlékhely őrzi, amit minden évben november 1-én koszorúznak meg.

Az alkalmi szavalatot követően Vass Zoltán horgosi történész, a magyarkanizsai községi tanács tagja idézte fel a 76 évvel ezelőtti vérzivataros napokat, kiemelve, hogy 1944 őszén minden olyan megtörtént Horgoson, ami korábban soha.

– A magyar hadsereg kivonult Horgosról, a közigazgatás egy része az utolsó vonattal távozott. Akik úgy érezték, igazán sárosak a háború borzalmaiért, nem várták be a partizánokat. Akik itthon maradtak, nem tudhatták, hogy nemcsak a háborút veszítettük el, hanem hamarosan egy vérbosszú és terrorhullám seper végig rajtunk, az egész Bácskában, és itt Horgoson is, Csongrád Vármegye legdélebbi csücskében. A mai kutatások egészen precízen fényt derítettek arra, hogy a kivégzések, amelyek ide is eljutottak, tervszerűek voltak. A helyi feljelentések alapján összefogott magyarokat napokon keresztül a községháza pincéjében kínozták, majd eljött 1944. november 20-a. A kivégzőosztag előző este megérkezett Horgosra. A fogva tartott és gyötört embereket a központból kihajtották a 7-es kilométerkőhöz, megásatták velük a saját sírjukat, majd halomra lőtték őket. Hozzávetőlegesen tudjuk csak, hogy számuk valamivel hetven feletti – emlékezett Vass Zoltán.

Akkor ez a szám nem egészen egy generációnyi embert jelentett, a mai Horgoson ez már kitesz kétgenerációnyi embert is, mondta a történész.

– A kivégzettek közt szerepelt a község első embere, Tillinkó István, Horgos plébánosa, Virágh István, de szerepelt a likvidáltak közt tanító is. Szimbolikus, hogy a hetvenegynéhány áldozat közül ezt a hármat emeltem ki. A világi hatalom első embere, az egyház vezetője és a pedagógus. Üsd a pásztort és szétszéled a nyáj. És szétszéledt – jegyezte meg a történész, aki elmondta, azt tartjuk, történelmi nagylétünk Mohácsnál szenvedett vereséget. De ahhoz, hogy Mohácson gyengék legyünk, kellett a Dózsa-féle lázadás, ami felőrölte erőnk egy számottevő részét.

– Horgosnak olyan 1944, mint nemzeti történetünknek a Dózsa-felkelés. Elvesztettük azokat az embereket, akiknek meghatározó szerepük volt abban, hogy Horgos egy rendkívül gazdag és dinamikusan fejlődő település volt. Volt. A kommunista partizánok kivégezték a hetvenpár polgártársunkat, de halálukkal a hetven embernél is sokkal többet veszítettünk. Elveszítettük Horgos korábbi vezető rétegét, azokat az embereket, akik naggyá és híressé tették Horgost! Egy részük elmenekült, egy részüket elüldözték, egy részüket ellehetetlenítették, és akik a legrosszabbul jártak, azokat kivégezték. Az életüket adták, s a mai napig sem értjük pontosan, miért. És helyükbe kaptunk rezsimhű, kommunista kádereket. Akik, ha kellett szépen le is papírozták a kivégzéseket. Majd segédkeztek abban, hogy ködfátyol lepje be 1944 gyalázatos őszét! A kivégzettek emléke a szocializmus megroppanása után felszínre tört, és nekünk nem csak lehetőségünk, hanem kötelességünk fejet hajtani – fejezte be beszédét Vass Zoltán.

Az alkalmi beszéd után Gutási Ákos atya mondott imát az áldozatokért, majd megszentelte az emlékhelyet. Végül elhelyezték a megemlékezés virágait. A többi közt koszorúztak a magyar diplomácia, az MNT, a VMSZ, illetve a magyarkanizsai önkormányzat és Horgos Helyi Közösség képviselői.

Németh Ernő
 
forrás: VajMa.info