Kedves Gyermekek, Szülők, Leendő Partnereink!

 

Veselinov Ibolya igazgató

Szeretettel köszöntök minden kedves látogatót a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény a Horgosi Napraforgó óvoda honlapján!

A Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény horgosi épülete a Napraforgó óvoda nevet viseli. Évente átlagosan 130 gyermek jár ebbe az épületbe, összesen 8 óvodai csoportban.  A szülő gyermeke számára a következő szolgáltatások közül választhat: bölcsődei ellátás 1-3 éves korig, 3 éves kortól iskolába indulásig viszont óvodai tartózkodás (délelőtti vagy délutáni váltásban), valamint napközis ellátás. Az oktató-nevelői munka 7 tagozaton magyar nyelven folyik, és egy szerb tannyelvű tagozat működik az óvodában.

Az épület ugyan még a ’70-es években épült, megőrzött állapota köszönhető a folyamatos karbantartási munkálatoknak is. Az épület a tevékenységnek megfelelően van berendezve, van tornaterme, a csoportszobák jól felszereltek, a játékállomány folyamatosan bővül. A 2010-es évben az óvodai játszótér új felszerelést kapott.

Az ott dolgozó személyzet gyermekekhez való viszonyulásával, az óvónők szakmai felkészültségével elégedettek a szülők. A horgosi Napraforgó óvoda sajátossága, hogy a néphagyomány ápolására nagy hangsúlyt fektet, ami a gyermekfellépéseken tükröződik is. A helybéli, falusi rendezvények rendszeres szereplői az óvodások. Az óvodai alapprogram horgoson kiegészül még a szerb, mint nem anyanyelv oktatásával, környezetvédelmi gyűjtőakciókkal; a zenei szakmunkatárs munkája is gazdagítja a programot, valamint angol nyelv tanulására is lehetőség van.  

Horgoson hagyománya van az óvodai jótékonysági rendezvény sikeres megszervezésnek, amelyre évente egyszer kerül sor, és ahol a horgosi lakosság, vállalkozók és szülők közössége adakozó szándékukról tanúskodnak. 

Pedagógiai irányelveink:

Intézményünkben a gyerekek nevelését felkészült óvónők végzik. Az intézmény dolgozóinak fontos, hogy a gyermekek bölcsődei és óvodás évei játékban és örömben gazdagon teljenek el. Törekvésünk, hogy óvodánkban magas színvonalon, derűs környezetben neveljük a hozzánk járó kisgyermekeket, olyan légkört kialakítva, amelyben személyiségük és érzelmeik pozitívan formálódnak. A legfontosabb eszközünk a játék, amelyben felszabadulnak, tapasztalatokat szerezhetnek, újraélhetik az élmények örömét. A gyermekek a társakkal való közös játék és egyéb tevékenységek során elsajátítják a viselkedéskultúra alapvető szabályait. Fontos feladatunk a nevelésen és oktatáson belül az alapképességek megszilárdítása. Arra törekszünk, hogy növendékeink felkészülten lépjenek az iskolába. Odafigyelünk a gyermekek biztonságára és az óvodai környezet megfelelő tisztaságára.

Jó böngészést, hasznos perceket kívánok!
Üdvözlettel:
Veselinov Ibolya
igazgató