Megújult a könyvtár, a zeneiskola és ezzel megfelelő környezetet kapott a településen működő 13 szakcsoport és 10 civil szervezet is.

Közel 10 éves várakozás után teljes pompájában ragyoghat a felújított horgosi Művelődési Ház. A magyar kormány 40 millió forintos támogatásának köszönhetően teljes bútorzatot kapott az épület.

 

Napok óta folyik a munka a horgosi Művelődési Házban, megérkeztek az új bútorok az épületbe. Megújult a könyvtár is, ahol 30 ezer könyvnek elegendő helyet tudnak biztosítani. Új székeket, asztalokat, szekrényeket kapott a zeneiskola és a településen működő 10 civil szervezet, valamint a helyi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület 13 szakcsoportja is zavartalanul tud működni.

Dudás Zoltán, elnök, Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület, Horgos: „Sokkal könnyebb lesz a működésünk, mert én emlékszem, az elmúlt két évben, amikor rendezvényt akartunk szervezni se asztal, se szék, se semmink nem volt, mindent úgy kellett ide hozni. Most sokkal könnyebb lesz, tehát mindenünk megvan, most már csak a kedv és a szorgalom kell, hogy lebonyolítsuk a különféle rendezvényeket, próbákat, eseményeket.”

A támogatásnak köszönhetően továbbá az épület bővült egy teljesen felszerelt konyhával, 300 személyes étkészlettel, hűtőkamrával és több mint 250 személynek elegendő székkel és asztallal, különböző felszerelésekkel, míg a színházterem új hang- és fénytechnikával, valamint vezérlőpulttal. Sors Róbert, a horgosi helyi közösség elnöke elmondta, az épület a falu kulturális központja: „A kultúregyesületnek 200-300 tagja van, tehát, hogy a népesség fogy, nem fogy ez egy örök vita, örök téma, de a fiatalok jönnek, szeretnének énekelni, szeretnének táncolni, szeretnék magukat jól érezni, ezen kívül az idősebb generációk is jönnek, újra jönnek. A kézimunkások a kézimunka tehetségüket tovább csiszolni és szórakozni is együtt, a táncosok táncolni, az énekesek énekelni, a színjátszók színészkedni, valamint a könyvtárnak a léte is nagyon fontos.”

 

A horgosi Művelődési Házat 2010-ben kezdték el felújítani és az idei évben érkezett új bútorzattal együtt végre teljes pompájában ragyoghat.

forrás: Pannon RTV